A 24.hu megkérdezte a Nemzeti Választási Iroda elnökét, hogy lát-e kockázatot abban, hogy a levélszavazatok aktivisták kezén keresztül, nem pedig zárt és folyamatosan ellenőrzött útvonalon kerülnek be a konzulátusra, majd érkeznek Budapestre.
Nagy Attila azt mondta:
„Nem hiszem, hogy a szavazópolgárok, akiknek megvan a választójoguk, ne tudnák a szavazólapot értelmezni és kitölteni. Lehet, hogy vannak olyan szervezetek, amelyek felajánlják a segítségüket, de ezt nem kötelező elfogadni.”
Az NVI feladata volt az is, hogy a regisztrált szavazónak postán küldje ki a borítékokat, ez Romániában és Szerbiában is a helyi állami postán keresztül történt meg. Nagy szerint arra, hogy a román vagy a szerb posta milyen segítőket, megbízottakat vesz igénybe, az NVI hatásköre nem terjed ki, az iroda a Magyar Postával áll szerződéses viszonyban.
Az NVI korábban a levélszavazásról azt írta, hogy a szavazási levélcsomag csak a jegyzéken szereplő választópolgárnak személyesen adható át, meghatalmazottnak nem. Nagy szerint viszont az NVI szerepéről a Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria is kimondta, hogy ezért nem vonható felelősségre.
Az elmúlt hetekben súlyos visszaélések gyanúja is felmerült a levélszavazatok körül. A vajdasági videóriportunkban bemutattuk, hogy a szavazólapokat aktivisták viszik ki, és akár ki is töltik a választó helyett, ha arra van szükség, Erdélyben pedig az út mellé kidobott, elégetett szavazólapokat találtak, amiket az ellenzékre adtak le.
Arról, hogy mennyi probléma van a kampánnyal és a választás tisztaságával kapcsolatban, itt írtunk.
A Vajdaságban nem a postás viszi ki a levélszavazatokat, hanem a Fidesz iránt elkötelezett helyi szervezetek aktivistái. A gyakorlat rengeteg visszaélésre ad alkalmat. Odamentünk és megnéztük, hogy néz ki ez az egész élőben.
A határon túliak szavazataival kapcsolatban a Vajdaság után Erdélyben is súlyos anomália derült ki, a közút mellett hevertek a kitöltött, megsemmisült szavazólapok.
A Fidesz magának rajzolta meg a pályát, állam és párt összefonódva kampányol, a közszolgálati tájékoztatás közvetlen politikai irányítás alatt áll. Szó sincs itt tisztességes versenyről.