Választási rendőrséget hoznak létre Floridában

agybaj

Florida kormányzója aláírta az állam választási törvényének módosítását, amelyben többek között az is szerepel, hogy létrehoznak az államban egy külön "választási bűncselekményekkel és biztonsággal" foglalkozó rendőri egységet. Ron DeSantis kormányzó szerint sehol máshol Amerikában nem lehetnek annyira biztosak a választók, hogy a számít a szavazatuk, míg civil szervezetek és választási szakértők szerint a változtatások csak arra lesznek jók, hogy összezavarják a választókat és megnehezítsék a színes bőrű kisebbségek tagjainak, hogy éljenek a szavazati jogukkal.

Korábban maga DeSantis is elismerte, hogy a 2020-as elnökválasztás Floridában teljesen rendben zajlott, biztonságos volt, így a Demokrata párt helyi képviselői szerint a kormányzó egy olyan problémát akar most megoldani 2,6 millió dollárnyi közpénzből, ami még szerinte sem létezik. A 2020-as választások után a republikánusok Donald Trump vezetésével erősködtek, hogy a választás nem volt tisztességes, azt elcsalták, de erre meggyőző bizonyítékot nem tudtak felmutatni pár furcsa esetről szóló újságcikken kívül. Ennek ellenére erős a nyomás a republikánus kormányzókon, hogy szigorítsák a választási törvényt, ezzel kritikusok szerint alapvetően a kisebbségekhez tartozó állampolgárok számára nehezítik meg a szavazást.

Ron DeSantis floridai polgármester
Fotó: Zach D Roberts/NurPhoto via AFP

A most elfogadott törvény eredeti tervezetéről helyi választási szakértők és hivatalnokok azt mondták, hogy az "katasztrófához" vezetne, a most elfogadott változat ehhez képest sokat hígult. A választási rendőrség felállítása mellett arra vezet be újabb lépéseket, hogy több lépcsőben ellenőrizzék, az adott választópolgár valóban jogosult-e Floridában szavazni. Az okmányirodáknak például havonta jelentenie kell a választási hatóságoknak, hogy hány vezetői engedélyt adtak ki legálisan az országban tartózkodó bevándorlóknak, és komolyabban bünteti a választási csalásokat. (Politico)