Becslések szerint az amerikai nők 25 százalékának van abortusza. Persze a regionális eltérések nagyok lehetnek, amiért sok helyen kevés az abortuszklinika, de az, hogy ki él a terhességmegszakítás lehetőségével, kortól és életkörülményektől viszonylag független. Volt eddig.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága június 24-én felszámolta az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét. Felülbírálták Roe kontra Wade ügyben hozott ítéletet, amely mostanáig szövetségi szinten garantálta, hogy egyetlen tagállam se hozhasson abortuszt tiltó szabályokat.
A Roe kontra Wade ügyben 1973-ban hozott döntés nem kizárólag abortuszdöntés volt, hanem az amerikai nők döntési jogát garantáló ítélet, ami a női egyenjogúság szempontjából volt kiemelkedő: az abortuszhoz való jogot a terhes nő magánéletének részeként ismerte el. A közel ötven évvel ezelőtt hozott döntés alkotmányos jogot biztosított az abortuszhoz a terhesség 23-24. hete előtt, mondván, hogy ilyenkor a magzat még nem életképes a méhen kívül. A legfelsőbb bíróság mostani döntése alapján azonban most legalább 22 államban valószínűleg már a terhesség jóval korábbi szakaszában engednék csak az abortuszt, ha egyáltalán engedélyeznék azt.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?6:3 arányban döntöttek a csaknem ötven évvel ezelőtt az abortuszhoz való jogot garantáló, az abortusz teljes tilalmát kizáró Roe kontra Wade ítélet felülbírálatáról.
49 év után idén nyáron valószínűleg megszűnik az abortuszhoz való jog alkotmányos védelme Amerikában. A pillanatra számos szövetségi állam teljes vagy kvázi-teljes abortusztilalom bevezetésével készül, amit viszont csak az amerikaiak ötöde támogat. A Legfelsőbb Bíróság konzervatív fordulata várhatóan nem fog megállni az abortusznál, és anélkül formálhatja át az amerikaiak hétköznapjait, hogy valódi támogatottsága lenne.