Rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el péntekre a VII. kerületi Madách Imre Gimnáziumban.
A Madách sztrájkoló tanárai, köztük a magyar-történelem szakos Juhász Erzsébet is megkapta a tankerülettől a fenyegető levelét a napokban, amelyre nyílt levélben válaszolt a tankerület vezetőjének, Marosi Beatrixnak. Az intézménybe hívta Marosit - aki a levél szerint még sosem járt ott -, hogy nézzen szét, tekintse meg a körülményeket.
Ma is összefogva tiltakoznak a közoktatásban dolgozók több városban, délután fél 5-re pedig diákok szerveztek tüntetést a Hősök terére. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 284 oktatója is munkabeszüntetéssel tiltakozik ma a bértábla, az új felvételi rendszer - amelyet az egyetemi oktatókkal való konzultáció nélkül változtattak meg - és a tüntető tanárok kirúgása ellen.
A tankerület vezetője még sohasem járt a hozzá tartozó Madách gimnáziumban, így nem tudhatja, hogy nem a tanárok tiltakozó akciója hátráltatja a tanulókat, hanem a fekete penész a falakon.
Közös nyilatkozatban tiltakoznak és pénteken a polgári engedetlenség részeként „csak korlátozottan” látják el oktatói feladataikat.