Hétvégi olvasnivalók az eltűnt kanapétól a beépített festői domboldalig

reggel 4

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi verziója, hiszen hétvége van. Benne az elmúlt hét legfontosabb-érdekesebb nagyobb anyagaival. Mint mindig, hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, sokféle van, érdemes böngészni köztük!

Barátaink

Szombaton fog évet értékelni Orbán Viktor, az eseményt természetesen nálunk is lehet majd követni, percről percre közvetítés mellett elemzéssel és videós anyaggal is készülünk. Beharangozóként pedig már pénteken megnéztük, hogyan változott Orbán korábbi évértékelőiben Oroszország megítélése.

Szorosan kapcsolódik ehhez a témához, hogy megnéztük, a háború közel teljes egy éve alatt a magyar külügy kiknek szólt oda többet: a háborút indító Moszkvának, illetve szövetségeseinknek. Az eredmény nem lett túl meglepő. A Magyar Nemzetben közben már egyenesen a gonosz birodalmának nevezték az EU-t, véleménycikkben töprengtünk el azon, hogy miért radikalizálódott ennyit a Fidesz-körüli sajtó nyelvezete. Érdekes persze az is, hogy az 1988-as Népszabadság jóval bátrabban számolt be a gazdaság problémáiról, mint korunk pártlapja, a Magyar Nemzet.

Írtunk a héten arról is, hogy Rogán Antal minisztériuma az év végén még gyorsan kötött egy 11,8 milliárdos szerződést a kormánypropaganda gyártására és terjesztésére. Ezzel 2022-ben rekordösszegű megállapodást írtak alá olyan munkákra, amik végeredménye a bombás plakátok áradata.

Az élet itthon

Fotó: Németh Dániel/444

Pénteken ott voltunk a Schadl-Völner ügy első tárgyalási napján, ahova Schadl György maszkban és vezetőszáron vezetve, míg Völner Pál öltönyben érkezett meg. Az első nap még sok izgalmat nem hozott, de ahogy előzetesen számítani lehetett rá, beismerte bűnösségét a Végrehajtói Kar korábbi hivatalvezetője, illetve Schadl siófoki építkezős mutyijának résztvevői is.

Jászai Gellért háza a Módi-hegyen
Fotó: Németh Dániel/444

Elmentünk a Siófok fölött fekvő Törekibe, ahol ismert NER-szereplők építkeznek nagy elánnal. Papíron mezőgazdasági épületeket, de a helyiek attól tartanak, hogy a végeredmény valami más lesz. És jártunk Nádasdladányban, ahol egy 40 méteres adótorony terve korbácsolta fel az érzelmeket.

Kitört a héten a kanapé-gate is, hol máshol, mint Egerben: itt vádolták meg azzal a városi cég vezetőjét, hogy vett egy kanapét közel egymillióért az irodába, de a kopott régi bútorát vitte be a helyére. Nagy István nem sokkal a cikk megjelenése után bejelentette lemondását, de azt még mindig nem tudni, hol a kanapé.

Fotó: Bankó Gábor/444

Szily László ott volt a honvédség gémerhangulatú toborzóeseményén, riportjában saját katonaemlékei keveredtek a hightech arculatot villantani igyekvő magyar hadsereg aktuális állapotával. És ha már komoly lelkierőt igénylő riportok: Bódog Bálint Bayer Zsolt, Bogár László és Boros Imre „polgári estjére” ment el, hogy aztán saját kézzel illusztrált cikkel térjen vissza. Fiala János pedig a hazai podcastműfajt újította meg, meglehetősen radikálisan.

Klíma

Fotó: Dörgő Zsuzsi/Fridays for Future

Elkészült az első átfogó szakmai jelentés arról, hogy áll Magyarország a klímasemlegesség fel vezető úton. A parlament törvénybe is foglalta, hogy 2050-re karbonsemleges lesz az ország, de eddig leginkább akkor csökkentek a kibocsátások, ha válságban volt a gazdaság. Az eddiginél sokkal aktívabb és tudatosabb politikára lenne szükség 2030-ig és 2050-ig.

Földrengés

Fotó: Kutyák Határok Nélkül

Magyar keresőcsapatok is Törökországba utaztak a pusztító földrengés romjaihoz. Három nappal a hazaérkezésük után Leczki Sarolta, a csapat egyik kutyás tagja mesélt a 444-nek arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük.

Írtunk arról is, hogy a földrengés után Törökországba azonnal megindultak a nemzetközi mentőalakulatok és segélyszállítmányok, de a 12 éve polgárháborúval küzdő, több részre szakadt, globális geopolitikai játszmákban is főszereplő Szíriában viszont ennél sokkal rosszabb a helyzet.

Trükkök százai

Fotó: Kristóf Balázs / 444

Az Európai Bizottság jelentős igazságszolgáltatási reformokat várna el a kormánytól, a kormány azonban legutóbbi módosítójavaslatai alapján leginkább csak trükközni szeretne. Erre jutott az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság közös előzetes állásfoglalása, melyről a három szervezet jogászával, Farkas Erikával (Helsinki), Hacsi Gáborral (Amnesty) és Kovács Ágnessel (EKInt) beszélgettünk.

A háború

Volodimir Zelenszkij a müncheni biztonságpolitikai konferencia nagyszínpadának kivetítőjén 2023. február 17-én.
Fotó: THOMAS KIENZLE/AFP

Bár nem egyszerű pontosan megmondani, hogy ki a magyar Kárpátalján, a miniszterelnök és a kormánypropaganda állításaival szemben szó sincs arról, hogy aránytalanul sokakat kényszerítenének közülük a frontra, ahogy az sem igaz, hogy több százan estek volna el a harcokban – írta szombaton megjelent elemzésében Rácz András.

Hol van az a rengeteg orosz pénz, amit Ukrajnának ígért a Nyugat? – tettük fel a kérdést a hét elején, miután korábban arról lehetett hallani, hogy 300 milliárd eurónyi orosz állami vagyont fagyasztottak be állítólag a nyugati országokban. Az EU-s tagállamok vezetői a múlt hét végén ezt odaígérték Ukrajnának, a háborús károk helyreállítására. Ám van néhány bökkenő.

Írtunk arról is, hogy miért éppen a halálkultusz lehetett az az ideológia, amely révén Putyin megágyazhatott belföldön a háborújának, és szintén a régióhoz kapcsolódó hír volt, hogy oroszokkal üzletelő, korrupt bolgár politikusokat sújtott szankcióval az USA.

Egy újabb nyugati magánegyetem

Fotó: JOE KLAMAR/AFP

2015 óta fut a CEU menekültoktatási programja, az OLIve, de a CEU váratlanul bejelentette, hogy júniustól megszüntetik. A programban résztvevők szerint érthetetlen, hogy miért állítanak le egy ilyen sikeres képzést.

Demencia

Fotó: JENS KALAENE/dpa Picture-Alliance via AFP

Magyarországon már most sok az idős és egyre többen lesznek, ennek ellenére az őket nagy számban érintő demencia elhanyagolt terület az egészségügyben. Nemzeti stratégia továbbra sincs, a civil és szakmai szervezetek alig tudnak egymásról, így nehéz áttörést elérni a korai felismerésben és a gondozásban is, írtuk a témáról szóló konferencián elhangzottak alapján.

Nem egy tánc

Fotó: Jakob Owens / Unsplash

A bulikultúra minden elemében tökéletes környezetet teremt a zaklatáshoz, a korlátlan italfogyasztástól a Ladies’ Nightokon át a biztonságos létszám figyelmen kívül hagyásáig. Megjelent „A zaklatás nem tánc” cikksorozatunk másfeledik része, többek között a nőket szórakozóhelyeken érő zaklatásokkal, feltérképezve nemcsak a zaklatás természetét, de a lehetséges megoldásokat is.

A világ

A kínai ballon, miközben zuhan az óceán felé február 4-én
Fotó: Randall Hill/Reuters

A fél világot foglalkoztatta a héten a kérdés, hogy mik ezek az azonosítatlan repülő tárgyak, amiket sorra lőnek le Amerika felett: a cikkünk megjelenése óta az már kiderült, hogy Biden szerint csak az első volt kínai kémballon, de ennél sokkal többet napokkal a történtek után sem tudunk. Írtunk az izraeli Team Jorge-ról is, ami demokratikus választásokba avatkozott be világszerte, és amit a héten sikerült oknyomozó újságírók nemzetközi csapatának lelepleznie.

A szórakozás jövője

MrBeast éttermének megnyitóján
Fotó: DAVE KOTINSKY/Getty Images via AFP

A mindössze 24 éves, dollármilliókat kereső MrBeast a YouTube koronázott királya, karrierjét bemutató cikkünkben pedig azzal is foglalkoztunk, hogy hogyan alakíthatja a szórakoztatóipar jövőjét a hozzá hasonló tartalomgyártók felemelkedése.

Film

Vasárnap délután mutatjuk be mindenki számára Fuchs Máté dokumentumfilmjét, a Feldolgozatlanult, ami a Magyarországon 2008–2009-ben elkövetett, romák elleni rasszista gyilkosságsorozat emlékezetével és társadalomba való beágyazottságával foglalkozik, viszont előfizetőink péntek óta már láthatják az alkotást.

Kapcsolódó cikkek

Szírián ki segít?

A földrengés után Törökországba azonnal megindultak a nemzetközi mentőalakulatok és segélyszállítmányok. A 12 éve polgárháborúval küzdő, több részre szakadt, globális geopolitikai játszmákban is főszereplő Szíriában viszont ennél sokkal rosszabb a helyzet.

Bede Márton
külföld

„A CEU a menekültoktatási programja nélkül csak egy újabb amerikai magánegyetem lesz Európában”

2015 óta fut a CEU menekültoktatási programja, az OLIve, de a CEU váratlanul bejelentette, hogy júniustól megszüntetik. A programban résztvevők szerint érthetetlen, hogy miért állítanak le egy ilyen sikeres képzést.

Fődi Kitti
oktatás

Hol van az a rengeteg orosz pénz, amit Ukrajnának ígért a Nyugat?

300 milliárd eurónyi orosz állami vagyont fagyasztottak be állítólag Nyugaton. Az EU-s tagállamok vezetői a múlt hét végén ezt odaígérték Ukrajnának, a háborús károk helyreállítására. Ám van néhány bökkenő.

Magyari Péter
eu

Feldolgozatlanul: Dokumentumfilm a romák elleni gyilkosságsorozat emlékezetéről

A Feldolgozatlanul a 2008–2009-ben elkövetett, romák elleni rasszista gyilkosságsorozat emlékezetét járja körül. A filmet vasárnap mutatjuk be a 444-en, viszont Közösség vagy Belső kör tagsággal már ma megtekinthető.

444.hu
FILM

Nehogy úgy járjunk, mint Tigris a Micimackóból, aki túlzásba vitte az ugrálást

Az ellenzékben még oroszellenes Orbán az évek során látványosan elnézővé vált Moszkvával szemben. Évértékelőin tett megszólalásai jól bizonyítják ezt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Rácz András: Ennyire hitelesek a mítoszok a kárpátaljai „kényszersorozásról” és a magyarok harci veszteségeiről

Bár nem egyszerű pontosan megmondani, hogy ki a magyar Kárpátalján, a miniszterelnök és a kormánypropaganda állításaival szemben szó sincs arról, hogy aránytalanul sokakat kényszerítenének közülük a frontra, ahogy az sem igaz, hogy több százan estek volna el a harcokban.

Rácz András
háború

10-15 éven belül akkorát ugrik a demenciával élők száma, amire nincs felkészülve a magyar ellátórendszer

Magyarországon már most sok az idős és egyre többen lesznek, ennek ellenére az őket nagy számban érintő demencia elhanyagolt terület az egészségügyben. Nemzeti stratégia továbbra sincs, a civil és szakmai szervezetek alig tudnak egymásról, így nehéz áttörést elérni a korai felismerésben és a gondozásban is.

Kiss Imola
társadalom

Bomba lett a népszavazás a nádasdladányi adótorony vitájában

Kocsis Máté kutyasétáltatás közben vette észre, hogy egy negyven méter magas adótorony alapját betonozzák az amerikaifoci-pálya mögött. A polgármester szerint a falu túlélése miatt kulcsfontosságú, hogy legyen jó minőségű internet és mobilhálózat.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Schadl maszkban, Völner öltönyben érkezett a vádlottak padjára

Schadl ügyvédje megpróbálta elhalasztatni az első tárgyalást, nem sikerült. Négy vádlott mindent beismert, Völnert és Schadlt jövő héten hallgatják meg.

Szurovecz Illés
bűnügy

A zaklatás nem tánc: Beszólogatás, dörgölőzés, alányúlás, leitatás - Ettől félnek a nők, amikor bulizni mennek

A fiatal nők rendszeresen kapnak kéretlen megjegyzéseket a külsejükre, ha bulizni mennek, az italuk szem elől tévesztése állandó szorongást okoz, de nem ismeretlen a sötét utcán való félelem és a nemi erőszak sem - derül ki „A zaklatás nem tánc” cikksorozatunk első részéből.

Solti Hanna, Fődi Kitti
nők elleni erőszak

„Mi a búbánatos lószar folyik ebben a búbánatos kurva világban?”

Bayer Zsolt, Bogár László és Boros Imre megfejtette a világot a Polgári Mulatóban.

Bódog Bálint
szórakozás

Vezetőszáron vitték Schadlt az első tárgyalásra

De csak jövő csütörtökön jut főszerephez a bíróságon.

Németh Dániel, Szurovecz Illés
bűnügy

Minden eddiginél többet költöttek Rogánék arra 2022-ben, hogy elmagyarázzák az embereknek, mi is a baj Brüsszellel

44 milliárd ment el vegytiszta propagandára 2022-ben. Még szebb mindez úgy, hogy Brüsszel ekézését verseny nélkül bízzák két kiválasztott cégre.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Túl szép a kilátás, Tihany sorsára juthat Töreki

Sorra épülnek az úgynevezett gazdasági épületek a Jódi-hegyen is, ahonnan pompás kilátás nyílik a Balatonra.

Boros Juli
balaton

„Már 33 kampányt csináltunk, ebből 27 sikeres volt”

Az izraeli Team Jorge demokratikus választásokba avatkozik be világszerte. A Cambridge Analytica-botrány óta tudták, hogy a csoport létezik, de csak most sikerült leleplezni őket.

Benics Márk
külföld

Halálkultusz: az ideológia, ami megágyazott Putyin háborújának

Bár kezdetben akadtak tüntetések, az orosz társadalmon végül simán átment Putyin akarata, és százezrével vezényelhették a fiatal férfiakat a frontra. Gyina Hapajeva szociológus-történész szerint ezt segítette elő, hogy a Kreml hivatalos világképe az apokaliptikus halálkultusz lett.

Horváth Bence
külföld

Mindent beismertek Schadl siófoki építkezési mutyijának résztvevői

A kormányhivataltól elbocsátott ügyintéző és az építési vállalkozó inkább nem ment bele a hosszú tárgyalásba.

Szurovecz Illés
bűnügy

Fiala János élőben porszívózta fel az apja hamvait

Miután egy fúrógéppel lyukat ütött az urnán. Csúcsra ért a magyar podcastgyártás.

Czinkóczi Sándor
GYÁSZ

Jó reggelt, gémerek, ébresztő, fel!

Soha nem látott toborzókampányba kezd a magyar honvédség, ami ma már állítólag nem tetűfészek, hanem high-tech erő. És ezt meg is akarják mutatni a kevésbé gyíkvállú fiataloknak. Katonaviselt riporterünk laposkúszásban tekintette meg, hogyan sikerült a high-tech átállás.

Szily László, Bankó Gábor
belföld

Nagy célokkal, de szinte tervek nélkül indul Magyarország a klímasemlegesség felé

Elkészült az első átfogó szakmai jelentés arról, hogy áll Magyarország a klímasemlegesség fel vezető úton. A parlament törvénybe is foglalta, hogy 2050-re karbonsemleges lesz az ország, de eddig leginkább akkor csökkentek a kibocsátások, ha válságban volt a gazdaság. Az eddiginél sokkal aktívabb és tudatosabb politikára lenne szükség 2030-ig és 2050-ig.

Csurgó Dénes
klímaváltozás

Hazatért a Hunor mentőcsapat Törökországból

17 túlélőt mentettek ki és 29 holttestet emeltek ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

Beismerte bűnösségét a Végrehajtói Kar korábbi hivatalvezetője

Az ügyészség szerint Schadl György utasításának megfelelően értékelte a korrupt módon kiszemelt végrehajtó-jelölteket.

Szurovecz Illés
bűnügy

Azzal vádolják az egri városi cég vezetőjét, hogy vett egy kanapét közel egymillióért az irodába, de a kopott régi bútorát vitte be a helyére

De hová tűnt az új kanapé? A rendőrség is nyomoz az egri városfejlesztési kft. élére kinevezett Fidesz-káder ügyében, aki korábban az MSZP polgármesterjelöltje volt.

Szily László
POLITIKA

Az 1988-as Népszabadság jóval bátrabban számolt be a gazdaság problémáiról, mint korunk pártlapja, a Magyar Nemzet

"Az okokat rajtunk kívül álló tényezőkben kerestük gyakorta, és kevésbé önmagunkban a hibát, amiért lépéshátrányba kerültünk a világgazdasági versenyben" - írták 35 éve a pártlapban. A mostani pártlapban ilyet nem írnak.

Haszán Zoltán
gazdaság

A YouTube királya, akinek a legnagyobb botránya, hogy vakokat gyógyított

MrBeast 133 millió követőjével a YouTube abszolút szupersztárja. Éveket ölt abba, hogy megértse, mitől lesz virális egy videó, mostanra virágzó üzleti modellt épített erre, és megmutatja azt is, hogyan nézhet ki a szórakoztatóipar a jövőben.

Horváth Bence
TECH

A magyar külügy egy év alatt nagyjából tízszer annyiszor osztotta ki szövetségeseit, mint Oroszországot

Háború dúl a szomszédban, a Külügyminisztérium szemét pedig leginkább a brüsszeli szankciók, az EU-s államok nagykövetei, de talán még Ukrajna is jobban böki, mint a háborús agresszor Oroszország. Legalábbis ezt lehet kiolvasni a külügy honlapján található közleményekből.

Bódog Bálint
POLITIKA

Lemondott az egri kanapés ember

Nagy István már nem a Városfejlesztési kft. vezetője. Lemondó közleményéből sem derül ki, hol lehet az eltűnt 900 ezres kanapé.

Szily László
gazdaság

Oroszokkal üzletelő, korrupt bolgár politikusokat sújtott szankcióval az USA

Az ország egyetlen atomerőművének két volt főnöke is feketelistára került. Két hónappal a választás előtt szocialista és jobboldali politikusok is érintettek.

Magyari Péter
külföld

„Ezeken az ügyeskedéseken már átlátunk”

Az Európai Bizottság bekeményítése miatt pár hete szinte hihetetlen lehetőség nyílt a kormány által évekig Soros-ügynöknek és külföldi érdekek szolgálóinak bélyegzett civil jogvédők előtt: elolvashatták és véleményezhették a kormány igazságügyi reformjavaslatát, sőt, egyeztetésre hívták őket az Igazságügyi Minisztériumba. Az Amnesty International, az Eötvös Intézet és a Helsinki Bizottság jogászaival a közös jelentésük születéséről, tartalmáról, a munkájuk értelméről beszélgettünk.

Miklósi Gábor
belföld

Hogy jutottunk odáig, hogy a Magyar Nemzetben már a történelem „legembertelenebb zsarnokságának” és a gonosz birodalmának nevezik az Európai Uniót?

Azzal, hogy a fideszes médiabirodalomban semmilyen belső kritikának vagy ellenvéleménynek nincs helye, saját maguk ágyaznak meg az egyre radikálisabb írásoknak. Ez pedig olyan szintre hergelheti a táborukat, amire lehet, hogy a fideszes politikusok sincsenek felkészülve.

Horváth Bence
vélemény

Mik ezek az azonosítatlan repülő tárgyak, amiket sorra lőnek le Amerika felett?

Tíz nap alatt eddig négy azonosítatlan repülő tárgyat lőttek ki az amerikaiak és a kanadaiak. Háromról továbbra sem tudni, honnan származnak.

Mészáros Juli
külföld