Távozik Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja

belföld

A tanév végével távozik a modellváltó Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja. Az egyetem kuratóriuma erről közleményt adott ki, amit az Index közölt.

Szarka Gábor a kinevezése előtt katona és biztonságpolitikai szakértő volt. Az egyetem kancellári pozícióját úgy vette át, hogy saját bevallása szerint lebeszélte volna a gyerekét, ha oda akart volna járni. Tavaly aztán arról beszélt, a kultúrának nemzetstratégiai jelentősége van, mert a kulturális termékeken keresztül lehet formálni a társadalmat, és befolyásolni, hogy mit gondolnak az emberek.Egyik híres mondása, hogy a politikailag semleges, mindenre nyitott kultúrpolitikát „nyugodtan el lehet felejteni”, az általa kulturális szemétnek tartott Netflixszel pedig az volt a gondja, hogy a videóstreaming-csatorna meg akarja mondani, hogyan gondolkodjunk az LMBTQ-közösség tagjairól és a „genderkérdésről”, és ellentétes a konzervatív vagy keresztény felfogással.

De ott voltunk akkor is, amikor az akkori hallgatók által el nem ismert új kancellár megpróbált bejutni az egyetem blokád alatt álló Vas utcai épületébe, de a tüntető diákok nem engedték be.

Forrás

Lemondásának okát nem közölték.

Az SZFE autonómiájának felszámolásáról és az Orbán-korszak leglátványosabb egyetemi ellenállásáról Plankó Gergő cikkét ajánljuk.

Kapcsolódó cikkek

Az ellenállás ára

A modellváltás megérkezett a Vas utcába: eddig színművészetis diákok voltak itt, most mécsesek és virágok. Az Orbán-korszak leglátványosabb egyetemi ellenállásának helyszínét bezárják, és még a nevét is elveszik.

plankog
vélemény

Vidnyánszkyék lecserélik az SZFE kancellárját egy katonatisztre

A Színház- és Filmművészeti Egyetem új gazdasági vezetője korábban Hende Csaba kabinetfőnöke volt.

Urfi Péter
oktatás

„A semleges, mindenre nyitott kultúrpolitikát nyugodtan el lehet felejteni, abból nem jön ki semmi”

Szarka Gábor, az új SZFE kancellárja arról beszélt egy beszélgetésen: kell még tíz év, hogy megjelenjen a kultúrában az értékrendjük, ennyi időt igénybe vesz az „átmosás.”

Ács Dániel
KULTÚRA

Az SZFE-s hallgatók több mint ötöde passziváltatott, lehet, hogy később vissza se mehetnek a képzésükbe

Az egyetemen kis létszámú osztályok vannak, amik többévente, limitált létszámmal indulnak el. Aki egyszer kiesik, nem biztos, hogy később vissza tud csatlakozni.

Szász Zsófi
oktatás

Szarka Gábor volt gépesített lövész tisztet nem engedték be az SZFE-re, ezért felolvasott egy közleményt

A kinevezett kancellár bejelentette, hogy mától nem fogadják el a sztrájkot, külső helyszínről fogják a egyetem átalakítását végezni.

Herczeg Márk
oktatás