„Ahhoz értenek, megszorításokhoz, elvételhez, nyugdíjcsökkentéshez értenek” – Orbán Viktor miniszterelnök 2022. január 21-én beszélt erről a szokásos péntek reggeli közrádiós kinyilatkoztatásában. Azt is mondta ugyanebben a nyilatkozatban: „Bevezetjük az üzemanyagárstopot, a hiteleknél a kamatstopot, most az élelmiszerárstopot, de ezek közül mindegyiket megtámadja a baloldal... egyiket sem támogatja, holott nyilvánvaló, hogy az emberek érdeke az, hogy ezek az ár-, kamat- és benzinstopok, árstopok megszülessenek”.
A kormányzati kommunikációban akkortól központi téma volt a kampányban, hogy megszorítások jönnek a választások után, már persze akkor, ha az ellenzék nyer. A kormánylap Magyar Nemzet március 23-án sorolta fel, hogy mi történik, hogy az ellenzék kerül hatalomra: többek között a benzinárstopot, a rezsicsökkentést, a minimálbér-emelést féltették. Orbán rádióinterjúiban is előjött az, hogy „a családtámogatási rendszert mi fejleszteni akarjuk, ők [az ellenzék] eltörölték, nyilván megint ezt tennék”, az is, hogy „a rezsicsökkentést fönn tudjuk tartani, bár a baloldal ellenzi”, és két nappal a választás előtt arról is beszélt, hogy „a megszorítás egy baloldali gazdasági válságkezelési eszköz”,aminek része a nyugdíjak és a fizetések csökkentése, vagy az, hogy „így szüntették meg a lakástámogatási rendszert, így építették le a családtámogatási rendszert”.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Orbán bejelentése szerint a bankoknak, biztosítóknak, nagy kereskedelmi láncoknak, energiaipari és kereskedő cégeknek, telekommunikációs vállalatoknak és légitársaságoknak kell befizetniük az extraprofitjuk nagy részét.
Kiadáscsökkentést is ígér a kormány, átütemezik az állami beruházásokat. Csak magyar rendszámmal érvényes péntektől a benzinárstop. Itt a legújabb Orbán-kormány első kormányinfója, Nagy Márton vendégszereplésével.
Mindenkitől 3900 forintot szednek be, azoktól is, akik már megvették a jegyet júliusra.
Közleményben örvendezett a légitársaság.
Az átlagfogyasztás felett piaci árat kell fizetni augusztustól.
A hétfőn benyújtott törvényjavaslat villámgyorsan átment a parlamenten.
Akkor is, ha a MOL vezetője már tavasszal kérte a kivezetésüket.
A kormány szerint ha nem tennék, az EU kötelezettségszegési eljárást indíthatna az ország ellen.
13 százalékosat. A bankbetétekre is. Az állampapírokra nem.
A kormány arról is döntött, hogy lényegében kivezeti a CSOK-ot és szigorítja a babaváró hitel feltételeit is.
A 10 ezernél olcsóbb gyógyszerek után 20, a 10 ezernél drágább gyógyszerek után 40 százalék extraadót kell majd fizetniük a gyártóknak és forgalmazóknak.
Varga Mihály új feladata: a költségvetés kiadási oldalának áttekintése, különös tekintettel az egészségügyre, a családtámogatás, a lakhatás és az oktatás területére.
A jégkorong-vb után a női kézilabda-EB budapesti meccseit, így a döntőt is lefújták, csak Debrecenben rendeznek mérkőzéseket.
Az elhúzódó háború, annak a gazdaságra gyakorolt hatása és a korcsolyasportot jelentősen érintő energiaárak miatt.
Nem kaptak kormánygaranciát.
Az étolaj szintén 30-40 százalékkal, a cukor ennél is nagyobb mértékben drágulhat - mondja Raskó György agrárközgazdász.
Az Államadósság Kezelő Központ szerint a kamaszok mostanában állampapírra vágynak.
A fideszes politikus megnyugtatott minden fodrászt, a műkörmöst és kézművest, hogy őket csak pozitívan érintik a fél nap alatt keresztülvert változtatások.
Többet költöttek nyugdíjakra, és csaknem ezermilliárdos a rezsivédelmi számla.
A családpolitika látszólag nagyon fontos a kormánynak. Sok családtámogatás összege azonban nem változott az elmúlt tíz-tizenöt évben, így az áremelkedések miatt egykori értéküknek már csak felét érik.
Egy 60 milliós városi lakás hiteltörlesztésére húsz év alatt akár 31 millióval is többet költhet egy háromgyerekes család.