Lázár János szabotőröket, vasútellenes szivárogtatókat és két MÁV-vezérhelyettest rúgott ki az 1-es fővonalon történtek miatt

közlekedés

A MÁV három vezérigazgató-helyetteséből kettőt felmentett Lázár János. A vezetőknek az 1-es számú (Budapest–Hegyeshalom) vasúti fővonalon bevezetett kényszerű sebességkorlátozás miatt kellett távozniuk, írta meg a hvg.hu.

Az egyik kirúgott vezető Virág István, pályaműködtetési, egyben megbízott beruházási vezérigazgató-helyettes. A másik Bádonfainé Szikszay Erzsébet gazdasági vezérigazgató-helyettes.

Lázár János beszédet tart a Hódmezővásárhely–Szeged között közlekedő tram-train átadásán
Fotó: Ujvári Sándor/MTI/MTVA

Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy nemcsak a MÁV-tól, hanem a minisztériumból is rúgtak ki embereket. Azt mondta, voltak, akik lassították vagy egyenesen szabotálták a fővonal felújítási munkálatait, és olyanok is akadtak, akik vasútellenes kampányokhoz szállítottak anyagokat a médiának és az ellenzéki pártoknak. Ezektől az emberektől megváltak.

Az 1-es vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán augusztus 24-én vezettek be ideiglenes sebességkorlátozást a pálya rossz állapota miatt. A lassújel kihelyezése miatt a legfontosabb nemzetközi járatok menetideje is nőtt. Lázár ezután utasította a MÁV-ot, hogy azonnal kezdjék meg a karbantartási munkálatokat.

A MÁV vezetése Lázárt kérte meg, hogy szerezzen forrást a pénzügyminisztertől a felújításra. Lázár erre úgy reagált, hogy aki egy 800 milliárdos kasszában nem talál 32 milliárd forintot, amivel később elszámolnak, az tegye le a lantot. Arra kérte a MÁV vezetőit, hogy ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasította őket, vagyis garantálják az emberek biztonságát.

Lázár egyébként augusztus 1-jén zárt be tíz vasúti mellékvonalat. A vonalak közül háromra mi is ellátogattunk: írtunk a Mezőhegyes–Újszeged, az Abaújszántó–Hidasnémeti és a Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonalak bezárásáról is.

Kapcsolódó cikkek

Elismerte a MÁV, hogy „a pálya korossága” miatt kell korlátozni a vonatok sebességét az egyik fővonalon

A Közlekedő Tömeg civil szakmai szervezet szerint a Biatorbágy-Szárliget szakaszt az elmúlt 40 évben senkinek sem jutott eszébe karbantartani, emiatt a síneket rögztíő csavartiplik egyszerűen elporladtak.

Mészáros Juli
közlekedés

Lázár János: Arra kérem a MÁV vezetését, hogy ne okoskodjanak

Szerinte az 1-es fővonalon „haváriahelyzet van”, ahol az utasok biztonsága az első, a pénzügyi elszámolás másodlagos kérdés.

Mészáros Juli
közlekedés

Tíz mellékvonalon állítja le a vasúti közlekedést a MÁV

Augusztus 1-jétől autóbuszok szállítják az utasokat.

Molnár Kristóf
közlekedés

„Mi lelte az embereket, hogy ennyien vannak? Ezen kábé egy utas szokott lenni”

Lázár János közlekedési minisztersége idején tíz vasútvonalat zárnak be a jövő héten. Lázár János politikai és gazdasági uradalmát is érinti ezek közül kettő. Végigmentünk az egyiken Mezőhegyesről Újszegedre. Parasztvakítás, meglepő tömeg és hálás utókor a falakon.

Németh Dániel, Haász János
belföld

„Átlagosan 3-4 ember utazik egy vonaton, az 5 már jónak számít" - a vasútvonal, amit az újranyitás után most ismét bezárnak

Az Abaújszántó és Hidasnémeti közötti vasútvonalat 2009-ben egyszer már bezárták, most ismét ez vár rá. Az ott szolgáló kalauz szerint is védhető a döntés.

Molnár Kristóf, Bankó Gábor
közlekedés

Átadták, hogy másnap bezárják

Balassagyarmat és Ipolytarnóc között egy júniusi árvíz óta nem jártak a vonatok. A pályafelújítással hétfőre készültek el, keddtől azonban leállt a személyszállítás a vonalon.

Molnár Kristóf
közlekedés