Mintegy 1500 pedagógus dolgozhat úgy a hazai oktatási-nevelési intézményekben, hogy nincs diplomája – írja a Népszava. A lap szerint legalábbis erre lehet következtetni a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence válaszából, amit az LMP országgyűlési képviselője, Kanász-Nagy Máté írásbeli kérdésére adott.
Kanász-Nagy arra volt kíváncsi, hogyan alakul a diploma nélkül tanítók száma a közoktatásban. Részletes adatokat - nem túl meglepő módon - nem kapott, Rétvári Bence mindössze annyit árult el, hogy a jelenlegi tanévben a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak egy százaléka olyan pedagógus, aki nem rendelkezik felsőfokú szintű végzettséggel.
Mivel a KSH adatai szerint a 2022/2023-as tanévben összesen 147,2 ezer főállású pedagógus tanított, ennek 1 százaléka 1472 főt jelent.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Népszavának azt mondta, véleménye szerint helytálló lehet ez a szám. Hozzátette: bár az egy százalék alacsonynak tűnhet,
a rendszerváltás óta sosem voltak ennyien, akik diploma nélkül pedagógusokként dolgozhattak oktatási-nevelési intézményekben. 2024. január 1-jétől egyébként a státusztörvény már lehetővé teszi azt is, hogy az utolsó éves tanárhallgatókat ne csak szakmai gyakorlat keretében, hanem legfeljebb egyéves időszakra szóló, határozott idejű megbízási szerződéssel is lehessen óraadóként alkalmazni.
A zökkenőmentes tanév anomáliáiról szóló sorozatunk legutóbbi részében arról írtunk, hogyan indult a tanítás az őszi szünet után, amikor a státusztörvény miatt felmondott pedagógusok már nem tértek vissza az iskolákba. Sorozatunk korábbi részei pedig itt olvashatóak:
via Népszava
Van, ahol szeptember óta már a hatodik órarend van érvényben. De állítólag lesz egy még újabb verzió is. Ilyen lesz az élet az iskolákban 1205 pedagógus felmondása után.
„Nyilván megtesszük, valójában nem nagy ügy, hiszen a gyerekeinkről van szó (és ezt láthatóan ki is használja a rendszer)” – írta egyikük.
Van, ahol magyar tanár tartja majd az ének órát, máshol nincs egyelőre rajz, megint máshol esténként küldik el a másnapi órarendet. Így indul a tanév, amelyben „rendkívüli mozgás az előző évekhez képest nem tapasztalható”.
Arra kértük olvasóinkat, írják meg, mennyire túlterheltek a diákok, hogy néz ki az órarendjük. „Egyenes út a túlterheltséghez, kiégéshez” – összegzett egy 10 éves kisfiú édesanyja. Zsúfolt és abszurd iskolai napok sokaságát tudjuk megmutatni.
Sorra kapják a pedagógusok a státusztörvény szerint új bérajánlatukat, de a kirajzolódó kép igencsak elkeserítő. A beígért tízszázalékos emelés helyett a legtöbben csak öt százalékot kapnak, de van, akinek egyáltalán nem változik a bére, sőt olyan is, akinek valamiért csökken.
Iskolafelújítás és demográfiai robbanás: főként ezek miatt kényszerülnek konténerekbe a diákok.
Állítólag minden rendben, olvasóink azonban nem így látják. Mindent a gyerekek fognak megszívni, de lesz kirakat, meg propaganda, mint anno a szocializmusban, írta egyikük.