Elakadtak az önkormányzati tárgyalások a DK és a Momentum között, több helyen is ráfanyalodhatnak az előválasztásra

POLITIKA

A Demokratikus Koalíció csütörtökön jelentette be, hogy külön-külön együttműködési szerződést kötött az MSZP-vel és a Párbeszéddel, vagyis velük már biztosan megegyeztek arról, ki hol indít saját jelöltet jövőre az önkormányzati választásokon. Kölcsönösen támogatják is egymás hivatalban lévő polgármestereit az egész országban. A Momentum és az LMP egyelőre kimaradt a megállapodásokból.

De az LMP-nek annak ellenére sincs a másik két kispárthoz hasonló megállapodása, hogy Ungár Péter már egy hónappal korábban meglátta az ígéret földjére vezető Mózest Gyurcsány Ferencben. Úgy tudjuk, ennek inkább technikai okai vannak, mivel az LMP sajátos működése miatt egy nagy helyett helyi megállapodásokat kell kötniük a DK-val. A DK-ban azzal számolnak, hogy a nekik fontos 10 budapesti kerületben és a vidéki városok nagy részében meg tudnak állapodni Ungárékkal. Az LMP Veszprémben (Gerstmár Ferenc) és Pécsen (Kóbor József) indítana saját polgármesterjelöltet, Győrben pedig a függetlenként induló Pintér Bencét támogatják, aki egy olyan lapnál dolgozik, amit Ungár egyik cége ad ki. Ugyanakkor a DK még nem tett le arról, hogy legyen saját győri jelöltje.

A Momentum viszont sokkal inkább politikai okok miatt nem tudott még megállapodni a többiekkel. Az elmúlt hetekben egyeztetéseik sem voltak a DK-val. A tárgyalásokat még csak nem is az akasztotta meg, hogy Donáth Anna egyre dörgedelmesebb megszólalásaiban hazugnak, károsnak és toxikusnak nevezte a DK politikáját.

Valójában azon a ponton nem sikerült túljutni, hogy a momentumosok a jelenleginél több polgármesteri helyet követelnek maguknak Budapesten, mivel úgy érzik, a támogatottságukhoz képest alul vannak reprezentálva. Viszont a többiek közül senki sem akart nyerhetőnek tűnő kerületet átengedni.

A Momentum leginkább a lét és nemlét között billegő pártoktól kértek volna polgármesteri helyeket, például az MSZP-től Zuglóban, de ezen kívül több kerületben sincs még lejátszva a jelölt személye. Például Újpesten eleve terhelt a Momentum és a DK viszonya, mert itt 2019-ben Déri Tibor még momentumos színekben nyert, aztán tavaly októberben átült a DK frakciójába. A DK ezt tartja az egyik legerősebb kerületének, Tripon Norbertet jelölnék, a Momentum azonban még nem döntötte el, hogy támogatja-e vagy ráindít valakit.

Az V. kerületben a Momentum Kerpel-Fronius Gábort indítaná, míg a többiek a helyi ellenzék frakcióvezetőjét, az exszocialista Kovács Alex Gábort támogatnák. A XII. kerületben sincs eldöntve, hogy a kutyapártos Kovács Gergely vagy a Momentum által támogatott Farkas Csaba legyen Pokorni Zoltán kihívója.

Ha semmiképpen se sikerül megállapodni, akkor még az is lehet, hogy egy-egy helyen előválasztással döntenek a jelöltről. Bár Márki-Zay Péter emléke miatt még sokakat kiráz a hideg az előválasztás gondolatától is, de ahogy közeledik a választás, egyre többen tudnák elképzelni helyi szinten legalább. Így dőlhet el az V. kerületben a fent említett Kovács Alex Gábor és Kerpel-Fronius Gábor között a jelöltség. A DK-nak és a Momentumnak a XXII. és a XII. kerületben is meg kellene egyeznie. Budafokon a Momentum úgy érzi, hogy a jelöltjük, Havasi Gábor dolgozott annyit, hogy polgármester legyen.

A Fidesz csepeli belháborúja miatt akár ellenzéki győzelem is lehet a kerületben, Soroksáron pedig az okoz konfliktust, hogy a Momentum fideszes kollaborációval vádolja az LMP helyi jelöltjét, Bereczki Miklóst.

Márpedig amíg nem sikerül megállapodni a fővárosi helyekről, a vidéki tárgyalások sem haladnak.

  • I. kerület: V. Naszályi Márta (Párbeszéd);
  • II. kerület: Őrsi Gergely (MSZP);
  • III. kerület: Kiss László (DK);
  • IV. kerület: Trippon Norbert (DK) vs. Nagy Dávid (Kutyapárt) -
    a Momentum még nem döntött az indulásról;
  • V. kerület: Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) vs. Kovács Alex Gábor;
  • VI. kerület: Soproni Tamás (Momentum);
  • VII. kerület: Niedermüller Péter (DK);
  • VIII. kerület: Pikó András;
  • IX. kerület: Baranyi Krisztina;
  • X. kerület: Mustó Géza (DK);
  • XI. kerület: László Imre (DK);
  • XII. kerület: Momentum- Kovács Gergely (Kutyapárt);
  • XIII. kerület: Tóth József (MSZP);
  • XIV. kerület: Horváth Csaba (MSZP) vs. Rózsa András (Momentum);
  • XV. kerület: Cserdiné Németh Angéla (DK);
  • XVII. kerület: Lukoczki Károly (MSZP);
  • XVIII. kerület: Szaniszló Sándor (DK);
  • XIX. kerület: Gajda Péter (MSZP);
  • XX. kerület: Fekete Katalin (DK);
  • XXI. kerület: Paál Géza (DK) vs. Dukán András (Momentum);
  • XXII: Perlai Zoltán (DK) vs. Havasi Gábor (Momentum);
  • XXIII. ker: Ritter Ottó (Momentum) vs. Bereczki Miklós (LMP).

A vidéki nagyvárosokban a következő ellentétek feszülnek. A nyerhetőnek tűnő Szolnokon például az MSZP-nek és a DK-nak is van jelöltje (Györfi Mihály), a Momentum pedig Miskolczi Lászlót indítaná. Valamint újra kellene osztaniuk azokat a nagyvárosokat is, ahol az eddigi polgármestert már nem tekintik ellenzékinek (Eger, Miskolc, Szigetszentmiklós).

Az általunk megkérdezett ellenzéki pártok számolnak azzal, hogy a fideszes többség még felkarolhatja a Mi Hazánk kedd este benyújtott módosítóját, amivel akkor is kisebb lenne az ellenzék súlya a fővárosi közgyűlésben, ha több kerületet húznának be, mint 2019-ben. Van aki azon sem lepődne meg, ha a közvetlen főpolgármester-választást is kiiktatnák a rendszerből, hiszen a Fidesznek továbbra sincs hivatalos jelöltje.

Kapcsolódó cikkek

A DK beáll Karácsony Gergely mögé

Összefogott a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jövő évi önkormányzati választásra.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Ungár Péter: Gyurcsány Ferenc Mózes

Az ő útja az ígéret földjéig tart, de oda ő már nem léphet be.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Donáth Anna hadat üzent a DK-nak

A Demokratikus Koalíció a Momentum politikusa szerint „a hazugság kultúráját” valósítja meg és a párt „nem feltétele, hanem súlyos gátja a kormányváltásnak.”

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Donáth: A DK mindent leuraló, mindenkit gúzsba kötő, káros és toxikus politikája gátja a kormányváltásnak

A Momentum EP-képviselője szerint túl sokan ülnek az asztalnál, le kell tisztulnia az ellenzéki térfélnek. Hosszan beszélgetett Gulyás Mártonnal arról is, hogy alkalmas-e pártelnöknek Gelencsér Ferenc.

Herczeg Márk
POLITIKA

Bejelentette a Momentum, hogy jelöltet indít Horváth Csabával szemben Zuglóban

Rózsa András eddig alpolgármester is volt, erről a tisztségéről a kampány miatt most lemondott.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Kilép a Momentumból és a DK frakciójához csatlakozik Déri Tibor újpesti polgármester

Újpest mindig hangulatos, DK-s lett a Momentumos.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Németh Szilárd újjáalakította a csepeli Fideszt, a polgármestert nem engedte be

Borbély Lénárd ettől függetlenül jobboldali marad, és nem szakad el „szellemi közösségétől”.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Formálisan is felbomlott az ellenzéki egység Egerben, az előválasztás előtt egymásnak estek a felek

Addig provokálta egymást az egykor jobbikos polgármester és az ellenzéki frakció, míg kenyértörésre került sor. Mirkóczki ma ki is lépett a képviselőcsoportból, lassan a választásokon elvert Fidesz nevethet.

Szily László
POLITIKA

Miskolc ellenzéki polgármesterét kérte fel az egyetem kuratóriumi tagjának Varga Judit

Kriza Ákos megüresedett helyére.

Botos Tamás
oktatás

Szigetszentmiklóson összeomlott az ellenzéki összefogás, mindenki indul mindenki ellen

A mostani állás szerint az egykori szövetségesek közül a DK és a Momentum is önálló jelöltet állít a 2024-es önkormányzati választáson. Egykori támogatottjuk, a polgármester pedig saját egyesületet alapít, jelöltjei között lesz jobbikos, MSZP-s és civil is.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Fél évvel az önkormányzati választás előtt nyúlna bele a fővárosi rendszerbe a Mi Hazánk

Karácsony Gergely a Fideszt látja a módosítás hátterében, de szerinte ahhoz is gyávák, hogy a saját nevükben adják be a javaslatot, "rábízták azt a félfasiszta testvérpártjukra".

Haszán Zoltán
POLITIKA