December végével lemond hivataláról Kevin McCarthy, az amerikai Képviselőház volt republikánus elnöke, akit októberben szavaztak ki a harmadik legfontosabb közjogi pozícióból.
A Republikánus Párt mérsékelt szárnyához tartozó politikust 2023 januárjában csak 15-dik próbálkozásra tudták megválasztani a Képviselőház elnökének. Párton belüli helyzete később sem lett könnyebb, a radikális trumpista szárny képviselői rendszeresen támadták, amiért együttműködési lehetőségeket keresett demokrata politikusokkal.
Párton belüli kritikusai, Matt Gaetz képviselő vezetésével októberben bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek ellene, amiért egy „titkos alkuban" megegyezett a demokratákkal, többek között az ukrajnai fegyverszállítmányok kérdéséről.
McCarthy tagadta a vádakat, de a Képviselőház így is megvonta tőle a bizalmat. Leváltását 208 demokrata és 8 trumpista republikánus képviselő szavazta meg. Az amerikai politikatörténelemben először fordult elő, hogy egy képviselő bizalmatlansági indítványára leváltsák a házelnököt.
A politikus egyébként 16 éven keresztül képviselte kaliforniai választókörzetét az amerikai alsóházban. Távozása miatt időközi választást kell majd kiírni, mert a következő rendes választást csak 2024 novemberében tartják.
(via BBC)
Nem volt még ilyenre példa az amerikai történelemben. Kevin McCarthy amiatt a kompromisszum miatt vesztette el az állását, amit ő maga kötött a szélsőséges republikánusokkal.
Négy nap és 14 szavazás után végül sikerült megválasztani a Képviselőház elnökét, de könnyen lehet, hogy ezzel nem megszilárdul, hanem csak még képlékenyebbé válik a helyzet a Kongresszusban.
Kompromisszumos megállapodás született, ami alapján a republikánusok engednék az adósságplafon emelését. Pár szélsőjobbos republikánus viszont még bekavarhat