A Nemzeti Színházban november 10-én történt balesettel kapcsolatban a színház belső vizsgálata lezárult, személyi felelősséget nem állapított meg, ezért Vidnyánszky Attila visszavonta a lemondását, marad a színház élén - jelenti Csák János kultúrminiszter Facebookon.
Novemberben baleset miatt szakadt félbe a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadása: a két főszereplő, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó négy métert zuhant a díszletről. A színészek súlyosan megsérültek, mindkettejüket műteni kellett - többször is.
Vidnyánszky állítólag szinte azonnal benyújtotta lemondását, de azt Csák János miniszter állítólag nem fogadta el - ezután nem sokkal pedig a színigazgató már arról beszélt, hogy „ezt a helyzetet” sokan kihasználták, és „nemtelen támadást indítottak” ellene és a színház ellen. A kormányhoz kötődő médiában és kommunikációban egy héttel a baleset után már Vidnyánszky volt annak legnagyobb áldozata.
A baleset miatt a rendőrség is nyomozást indított.
Szász Júlia „kisebb mellkasi sérülése további orvosi beavatkozást igényel”.
A péntek esti baleset miatt távozik.
A minisztérium majd a balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárulta után foglalkozik a kérdéssel.
A Nemzeti Színház igazgatója meghatódott azon, hogy mennyi támogató üzenetet kapott az elmúlt napokban, melyben a maradásról akarják meggyőzni.
Még a velünk élő SZDSZ is belekeveredett az ügybe.
A BRFK a sajtóban megjelent hírek alapján hivatalból rendelt el nyomozást.