Somogyi András évek óta járja az országot Hangok a fejemben című önálló estjével, amiben celebeket és politikusokat is parodizál. Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet és a rendszer egyéb ismert alakjait gyakran figurázza ki, például így:
A 24 írta meg, hogy a közel 300 ezer Facebook-követővel rendelkező humorista a műsorával fel szeretett volna lépni Kiskőrösön is, de a Petőfi Sándor Művelődési Központban nem bérelhettek termet.
Szabadi-Maglódi Kitti, a közintézmény vezetője meg is írta Somogyi Andrásnak, hogy miért:
„A programon elhangzó politikai paródiákat (attól függetlenül, hogy kiről/kikről szólnak) és ahhoz kapcsolódó műsort, előadókat nem engedhetünk fel a színpadra.”
Somogyi András a 24-nek azt mondta: nem egyedi eset, hogy kormánypárti vezetésű városokban (például Kecskeméten, Békéscsabán és Gyulán) falakba ütköznek, és az érzékelhető közönségigény ellenére sem tudnak fellépni, mert nincs bérelhető terem. Azt mondta: „Az új elem csak az, hogy ilyen nyíltan le is írják az elutasítás valódi okát. Legtöbb esetben ez úgy szokott kinézni, hogy először örülnek a megkeresésnek, majd amikor meghallják a nevemet, akkor nyelnek egy nagyot, és mondanak valami olyasmit, hogy »Egyeztetünk az igazgató úrral, és visszaszólunk.« Na most, ez általában annyit tesz, hogy innentől nem kapunk választ az e-mailekre, a telefont sem veszik fel nekünk. Vagy ha mégis, akkor egy kis türelmet kérnek, majd kezdődik az egész elölről.”
A kedvenc kifogása az, amikor arra hivatkoznak egy önkormányzati intézményben, hogy a következő évekre már nincs szabad időpontjuk.
Somogyi a lapnak azt mondta, különös, hogy egy közintézményben nem léphet fel, mondván, oda politikai tartalmú produkciók nem mehetnek. Egy jogállamban szerinte egységes szabályok kellenek: vagy bárhol felléphet, vagy sehol. „Ráadásul én humorista vagyok, nem politikus. A Kádár-rendszerben Hofi Géza – még ha megtűrt státuszban is –, de elmondhatta a humor nyelvén a véleményét az országról. Gyalázatosnak tartom, hogy 2024-ben Európa közepén ez nem igazán, vagy csak korlátozottan történhet meg. De hát mit várjon az ember egy olyan rendszertől, amiben Tóth Gabi és Győzike jelenti a kultúrát?” – utalt vélhetően arra, hogy az államfő és a külügyminiszter is levélben köszöntötte fel az 50 éves Gáspár Győzőt.
A bátran politizáló költő-szabadságharcosról elnevezett Petőfi Sándor Művelődési Központ nem reagált a lap kérdéseire.
A vidéki fellépésein járt már Somogyihoz hasonlóan Bödőcs Tibor, Alföldi Róbert és Pottyondy Edina is.
A Mészáros Lőrinc-rajongó celeb Mészáros Lőrinc tévéjében mesélt erről.
Irodalmi paródiakönyvet írt az ország búcsúszentlászlói humoristája, aki akkora krónikása lett a NER-nek, hogy van, ahol „technikai okok” miatt nem tud fellépni a választásokig. De pont azért is foglalkozik ennyit közélettel, mert ha van ez a hangulat, hogy „jaj, nem lehet” meg „mi lesz belőle”, akkor sokkal érdekesebb beszélni róla.
Egerszegen Vigh László fideszes képviselő nem engedte fellépni, de nem egész Zala ilyen sötét.
Pedig már elkelt néhány jegy.
Ezt meg is írta a humoristának a helyi közintézmény, a Petőfi Sándor Művelődési Központ vezetője.