Mától mindenki hallgathatja január 16-án közölt podcastunkat dr. Schwab Richárd gasztroenterológussal. Előfizetőink számára pedig elérhetővé tesszük a beszélgetés leiratát is.
Ha azonnal szeretnéd meghallgatni a 444 podcastjait fizess elő „Közösség” vagy „Belső kör” csomagra!
Gasztroenterológus vendégünk a globális gyógyszerpiac szupersztárjairól, GLP-1 analógokról és minden másról, ami erről eszünkbe jut.
Némi szerkesztéssel, itt-ott az érthetőséget javítani remélt rövidítésekkel, de majdnem szó szerint.
Schwab doktor először tavaly márciusban szerepelt a 444 podcastjában, akkor elsősorban az alkohol emésztőrendszerre gyakorolt hatásáról beszélt, valamint a mikrobiom (közismertebb nevén: bélflóra) működéséről, az anyagcserében, ezáltal az elhízás és a cukorbetegség és más, súlyosabb, társutas betegségek (magas vérnyomás, sztrók) kialakulásában játszott szerepéről. Körülbelül a márciusi beszélgetés idején robbant be az amerikai sajtóban a GLP-1 analógok, az új típusú fogyasztó csodaszerek témája. Ezúttal ezekről kérdeztük a gasztroenterológust.
W: – Köszöntjük a stúdióban dr. Schwab Richárd gasztroenterológust…
Ezt a cikket is elolvashatod, de rengeteg újdonság is vár rád a következő hónapokban előfizetőként.
Már előfizetőnk vagy?
A Science folyóirat 2023 legnagyobb áttörésének kiáltotta ki a szemaglutid hatóanyagú gyógyszereket, köztük az Ozempicet és a Wegovyt, és a klinikai vizsgálatok egyre több pozitív hatást mutatnak ki. Magyarországon ezeket a készítményeket hivatalosan csak cukorbetegségre lehet felírni.
Mostantól mindenki számára elérhető podcastunk. Dr. Schwab Richárd gasztroenterológus elmagyarázza, mit művel az alkohol a belekben, és miért jó koplalni.
Ki jár jobban, ki rosszabbul? Milyen szigorításokkal számoljunk? Milyen hatással lesz mindez a lakáspiacra? És az építőiparra? És még megannyi kínzó kérdés.
Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Küzdelem az előítéletekkel és a diszkriminációval – nagyjából erről szól a nők jelentős részének élete a tudományban. Anyák, pályakezdők, elismert kutatók kerülnek hátrányba a nemük miatt. Miért szorulnak ki a nők fontos tudományos területekről?