„Felkészültnek kell lennünk egy pusztító háborúra” – Észak-Korea újból manőverező robotrepülőgépeket lőtt ki

külföld

Észak-Korea manőverező robotrepülőgépet lőtt ki az ország keleti partjairól, a héten ez a második alkalom, közölte Dél-Korea. Észak-Korea az utóbbi időben nehezményezte a közelében tartott dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatokat, és „kegyetlen következményekre” figyelmeztetett, írja az MTI.

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor
Fotó: STR/AFP

A gépeket a Japán-tenger partjánál, Szinpónál észlelték, ahol olyan hajógyár is üzemel, amelyben rakétával felszerelhető tengeralattjárókat gyártanak. „Hadseregünk szorosan együttműködik az Egyesült Államok erőivel és szemmel tart minden, Észak-Korea felől észlelt tevékenységet” – áll a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleményében.

„Tény, hogy az új év beköszönte óta őrületes tempóban folynak az országunk elleni atomháborús hadgyakorlatok, és emiatt teljes mértékben felkészültnek kell lennünk egy pusztító háborúra” – írta az észak-koreai állami hírügynökség az amerikai hadgyakorlatokkal kapcsolatban.

Az elmúlt hónapokban Dél-Korea Amerikával és Japánnal közösen több hadgyakorlatot tartott, hogy elrettentse a phenjani vezetést. Válaszul Észak-Korea pedig továbbra is hadászati képességeit fejleszti, Dél-Koreát pedig legfőbb ellenségeként nevezte meg alkotmányában.

Kim Dzsongun lehetséges háborúról gyakran beszél. Közben ő maga is beismerte, hogy országa komoly ellátási problémákkal küszködik, még a napi szükségleteket sem tudják biztosítani vidéken.

Kapcsolódó cikkek