Miután az ellenzéki pártok egyenként – külföldi kampányfinanszírozás és túlköltekezés miatt – több mint félmilliárd forintos büntetést kaptak az Állami Számvevőszéktől, az ÁSZ elnöke egy háttérbeszélgetésen elmagyarázta, hogy mivel a Civil Összefogás Fórum és a Megafon azt mondta nekik, hogy nem működtek együtt a Fidesszel, így náluk nem is találtak szabálytalanságot. Windisch László szerint azonkívül, hogy az ÁSZ megkérdezi a résztvevőket az együttműködésről, nincs más eszközük ennek kiderítésére.
Az ellenzékben sokan felháborodtak ezen, kettős mércét emlegetve, de természetesen a politikai munkát elvégezni nem hajlandó, a választópolgároknak érvényes ajánlatot nem adó, a kétharmadért Orbánnál sokkal inkább felelős, körúton belüli, tájékozatlan és hülye ellenzék megint lukra futott.
Komolyan azt hiszi bárki, hogy több milliárd forintot elszórnának az interneten jobboldali véleményvezérek, csak azért, hogy Orbán Viktor pártja nyerje meg a választást? Hát már senki sincs tisztában azzal, hogy véletlenek is vannak a világon?
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Ha a többi NER-propagandát is hozzászámoljuk, nyolcmilliárdnál is több gyanús forrás tűnik fel. Ez pedig több mint a duplája annak az összegnek, amit az ellenzéken keres az Állami Számvevőszék.
Szánthó Miklós az öntudatra ébredt fideszes, aki minden kérdésre képes orbánul válaszolni.
Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke elmondta, hogy azonkívül, hogy az ÁSZ megkérdezi a résztvevőket az együttműködésről, nincs más eszközük.
A lap érdeklődésére a miniszter telefonon közölte: megszüntetik a pénzhiány miatt nem épülő Dél-budai Centrumkórház projektcégét, ahonnan Kocsis felesége és a Megafon vezetője is fizetést kapott.
Orbán Viktor elárulja az Almádiban összegyűlő képviselőknek, hogy kit fognak megválasztani államfőnek.
Újra buszparkolóvá alakult Budapest belvárosa a nemzeti ünnepen.
Az egész rendszer arra épített eddig, hogy a legegyszerűbb, legönzőbb emberek legyenek felháborodva. És akik évek óta síkidegek, nem pont most fognak megnyugodni.
A Békemenet utánra is van program.
Egy ellenzéki kérdés után Polt Péternek is gyanús lett, hogyan lehetett a százmilliós mínuszt termelő CÖF-cégnek több mint egymilliárd forintja erre.
Attól hangos a fideszes propaganda, hogy az ellenzék csak kussoljon, mert ők semmiért sem vállalják a felelősséget, bezzeg Novák meg Varga. De mégis mi a jó életről beszélnek?
Ha csak a személyes oldalakat nézzük, Deák Dániel vezeti a listát, 254 millió forintos költésével.
Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint a jobboldali sajtóban nem eleget, és nem elég pozitív felhanggal írtak róluk.
Volt olyan hét Spanyolországban, amikor a Megafon lehetett volna az ország legnagyobb politikai hirdetője a Facebookon, írja a G7. Pedig ott kampány volt, nálunk pedig éppen politikai uborkaszezon.
Hát nem mondom, hogy ezzel tisztázta magát a „civil” szervezet.
Kárász Róbert egyelőre nem árulta el, hogy beválogatták-e már a Fidesz-propaganda beszélő fejei közé.
Odaüzentek az EU-nak a csarodai békemenetelők.
Schmidt Mária egy akkora csókot adott a miniszterelnök nyakára, hogy törölgetni kellett a rúzsfoltot Orbánon.
A Megafon Cinematic Universe bemutatja: a fideszes influenszerek körúti rikkancsokat, vadnyugati zsibárusokat és kétségbeesett tévéshopos csalókat megszégyenítő módon csinálják a végtelen, sokmilliárdos fesztivált.
Szántó Miklós válasza Baló György kérdésére elképesztően vicces.
Üdvözli Őt hálás népe, sok barátja, ellensége, újságíró, migránshorda. Szalonnából van a torta. Ma mindenki reá hallgat. Ebből lesz az új kétharmad!
Pataky Attila cége 140 milliót, a CÖF 70 milliót, az Ismerős Arcok basszere 25 milliót kapott, de jutott pénz egy hatalmas sportvitorlásra is.
"Bizonyosan milliós nagyságrendben fogjuk aláírni a petíciót, ezzel üzenve, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát."
Ha az emojis kormányzati plakátok túl bonyolultak lettek volna, most segít a Megafon Cinematic Universe!
Van valaki, aki Orbánnál is többet tett azért, hogy 2014 óta mindig kétharmaddal győzzön a Fidesz. Végre lerántjuk a leplet a liberális gőg nagy lózungjáról, és helyette egy másik nagy lózungot ajánlunk.
Félelemből, hazugságból és végtelen mennyiségű közpénzből épült ki a Fidesz mindent beterítő hatalmi-kommunikációs hálózata.
A mostani 90 milliós mellé még egy 450 milliós bírság is jöhet.
Túl nagyra nőtt a megafonos igyekezet.
Ki hitte volna, hogy a hatalom mindenkivel kiszúr a miniszterelnök nagy napján: a propagandistával, akit nem hagytak, hogy kifejezze a szeretetét, és azokkal, akik így nem nevethettek egy egészségeset.
Pedig már eddig is szépen ki voltak tömve közpénzzel.