10 nap alatt 100 ezer néző látta Rákay Philip Petőfi-filmjét

KULTÚRA

Jó sok felkiáltójellel jelentette be Rákay Philip, hogy 10 nap alatt 100 ezren tekintették meg a Most vagy soha! című filmet. A hatmilliárdos Petőfi-szuperprodukció egyik írója/producere azt is írja:

„Rendkívül jólesik, hogy az elképesztően aljas, nemtelen támadások ellenére is kiálltok a MOST VAGY SOHA❗ mellett!”

Rákay korábban hosszasan értekezett arról, hogy a ballib filmesek beteg lázálmaikat öntik a közönségre, a Petőfi-film viszont még magának Petőfinek is tetszene, azt azonban elfelejtette most megjegyezni, hogy műalkotásának kiugró megtekintésében vélhetőleg közrejátszik az is, hogy például a nemzeti ünnep alkalmából komplett évfolyamokat vezényeltek ki (nem egyszer saját költségre, mulasztás esetén igazolatlan órával szankcionálva) országszerte a vetítésekre.

A filmről szóló kritikáink itt és itt olvashatóak, az ünnepélyes másodvonalas díszbemutatóról készített galériánk itt tekinthető meg, ebben az interjúnkban pedig kurzusfilmekről, a Petőfi-kultuszról és a történelmi hűségről beszélgettünk a Most vagy soha! kapcsán.

Rákay egyébként a történelmi hűség kérdését rendre lesöpri, legutóbb például a fanyalgóknak azt is megüzente, hogy „a Titanic szerelmespárja: Rose és Jack is kitaláció csupán”.

Kapcsolódó cikkek

Rákay Philip szerint a ballib filmesek beteg lázálmaikat öntik a közönségre, a Petőfi-film viszont még magának Petőfinek is tetszene

Közéleti szerepvállalására még szükség van, pedig ő inkább reggeltől estig a történelmi témájú könyveket bújná.

Diószegi-Horváth Nóra
KULTÚRA

Vannak iskolák, ahol kötelező program a Most vagy soha!, Szegeden a popcornért osztályfőnöki beírás is járt

A jegyet a diákok saját zsebből fizették, Nagykanizsán ráadásul 7:10-kor kezdték a sulit, mert a vetítés összecsúszott volna a kompetenciafelméréssel.

Tóth-Szenesi Attila, Kristóf Balázs
belföld

Kukoricázva vegyültünk a NER másodvonalával – és élveztük minden pillanatát

Nacsa Olivértől Trombitás Kristófig mindenki elzarándokolt az Arénába, hogy adózzon a Petőfi-film előtt. Mi sem mentünk hiába: a NER fennállásának legönfeledtebb jelenete volt a jutalom.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Mi lett volna, ha a Habsburgok olyanok, mint a skinheadek, az olaszok debilek, a magyarokat meg juszt sem engedik magyarul beszélni?

Semmi köze a történelmi valósághoz a valaha volt legdrágább Fidesz-filmnek, a Rákay Philip-féle, a 48-as forradalomról szóló Most vagy sohának. Sőt direkte meg is hamisítja azt. De ettől még, vagyis pont emiatt baromi jól el lehet rajta szórakozni.

Szily László
MŰVÉSZET

A teljes Megafon felvonult a Petőfi-film díszbemutatóján

A fideszes nyilvánosság színe-java ott volt Rákay Philippel minden idők legdrágább magyar filmjének bemutatóján.

Németh Dániel
ÉLET

Egyszerre kuruc és hollywoodi Rákay Petőfi-filmje, csak az nem világos, mit akar mondani a történelemről azon kívül, hogy bántják a magyart

A fikcióval önmagában nincs baj, azzal már igen, ha nem értik, miről szólt a reformkor és 1848/49. Miért Petőfi lett a legunalmasabb figura, hogy hamisítják meg március 15-ét, miben más ez, mint Rákosi kurzusfilmje? Interjú Katona Csaba történésszel és Vaderna Gábor irodalomtörténésszel a Petőfi-kultuszról, valóságról, fikcióról és Rákay 6 milliárdos mozijáról.

Kolozsi Ádám
kult

Rákay Philip a Petőfi-film történelmi hűsége miatt okoskodóknak üzent

„A Titanic szerelmespárja: Rose és Jack is kitaláció csupán”.

Benics Márk
KULTÚRA