Sulyok Tamás az Oroszlános Udvarban fogadta a kínai államfőt

külföld

Katonai tiszteletadással fogadták Hszi Csin-pinget a Budai Vár Oroszlános Udvarában. A kínai elnök Sulyok Tamás köztársasági elnökkel vonult végig a katonák sorfala előtt.

A himnuszok elhangzása után a két államfő bemutatta partnerének a magyar, illetve kínai delegáció tagjait. Magyar részről szinte a teljes kormány felsorakozott, ott volt Orbán Viktor miniszterelnök és felesége is.

A hivatalos rész után Hszi és Orbán hosszú percekig beszélgettek egymással. A kínai delegáció innen a köztársasági elnök rezidenciájába, a Sándor-palotába hajtott.

Hszi Csin-ping és Sulyok Tamás
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Hszi szerda este érkezett Magyarországra, a reptérre kiment Orbán Viktor és felesége. A kínai elnök Belgrádból repült Budapestre, ez a harmadik állomása Franciaország és Szerbia után az európai útján. A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, kenyérrel és sóval kínálták őket.

A rendőrség a Váron belül nem engedélyezte a csütörtökre bejelentett Tibet-párti tüntetéseket, csak alternatív helyszíneken engedték a demonstrációkat. A Gellért-hegyen csütörtökön civil ruhás kínai biztonságiak egy kínai lobogóval takartak le egy kihelyezett tibeti zászlót.

Hszi Csin-Ping péntekig marad Magyarországon.

Hszi Csin-ping vörös hercegből kitaszított, majd szürke káderből Mao óta nem látott autokrata. Életútjáról itt olvashat.

Gazdasági szempontból Európán belül egyáltalán nem számítanának kirívónak a magyar-kínai kapcsolatok, ha a kormány nem tálalná ezeket ilyen látványosan. Kína és Magyarország kapcsolatairól>>>

Az EU-s és a kínai gazdasági kapcsolatok ugyanis kifejezetten borúsak mostanában, és egyelőre nem látni, merre lehetne a kiút ebből a helyzetből>>>

Kapcsolódó cikkek

Néptánccal várták a kínai elnököt Ferihegyen, ügyesen kikerülte a tibeti zászlókat

Kenyérrel és sóval fogadták Hszit Budapesten, Orbán és Lévai Anikó személyesen ment elé a reptérre.

Kolozsi Ádám
külföld

Így tüntette el a rendőrség a tibeti zászlókat Hszi Csin-ping elől

Lehet tibeti zászlókat lengetni, csak a kínai elnök meg ne lássa.

Windisch Judit
POLITIKA

Kínai zászlóval takarták le a tibetit a Gellért-hegyen

Olvasónk szerint a kínaiak szóltak a magyar rendőröknek a tüntetőről.

Botos Tamás
POLITIKA

Vörös hercegből kitaszított, majd szürke káderből Mao óta nem látott autokrata: kicsoda valójában Hszi Csin-ping?

Fiatalon végignézte, ahogy apját meghurcolja a párt. Saját anyja megtagadta, őt pedig kemény munkára vezényelték a vidéki szegénységbe. Mindebből azt szűrte le, hogy erősebb pártra van szükség, és amikor évtizedekkel később hatalomra került, el is kezdte ezt megvalósítani.

Horváth Bence
külföld

A legbarátibb barakk

Rendkívül hasznos Pekingnek, ha van egy jó barát az Unión belül, aki sportot űz abból, hogy szembemenjen nagyjából bármilyen közös uniós állásfoglalással. Gazdaságilag egyáltalán nem számítanának kirívónak az EU-ban a magyar-kínai kapcsolatok – ha a kormány nem tálalná ezeket ilyen látványosan.

Takács Lili
belföld

Csapdába esett a kínai gazdaság, és nemcsak az EU-val, de lassan az egész világgal ütközőpályára kerülnek

Túl sok mindent, gyanúsan olcsón önt a világpiacra Kína, panaszkodik világszerte egyre több ország. Kína túltermelési válságba keveredhetett, és a felmerülő kiutat Hszi nagyon nem akarja választani. A kínai elnök akkor érkezik Európába, amikor nem nagyon látszik, hogyan kerülhetné el Kína a kereskedelmi háborút a világ nagy részével.

Horváth Bence
külföld