Elkészült az a Kongresszusnak szánt jelentés, amely azt vizsgálta, betartja-e Izrael a nemzetközi humanitárius jog alapelveit Gázában, a Hamász elleni offenzívában - írja a Guardian.
Az Egyesült Államok szerint „ésszerű felmérni”, hogy az általuk Izraelnek biztosított fegyvereket a nemzetközi emberi jogi alapelvekkel „összeegyeztethető” módon használták-e, de a jelentés alapján nincs elég konkrét bizonyítékuk ennek ellenkezőjére, vagyis arra, hogy az USA által küldött fegyvereket olyan módon használják, ami nemzetközi jogot sért - így nincs indok a fegyverszállítás megszakítására sem.
A Külügyminisztérium a jelentésben kiemelte, hogy az Izrael és más vizsgált országok által adott biztosítékok arra vonatkozóan, hogy a fegyvereket a nemzetközi humanitárius jognak megfelelően használják, „hitelesek és megbízhatóak”.
Izrael esetében azonban a jelentés mély aggodalmának ad hangot ezzel kapcsolatban, hozzátéve: nincs elég bizonyítékuk ahhoz, hogy javasolják az amerikai fegyverszállítás leállítását.
Egy magas rangú tisztviselő azt mondta, hogy bár az értékelés Izrael gázai offenzívája során tanúsított magatartásának általános nézetét tükrözi, a Külügyminisztériumnak még nem sikerült tényszerűen megállapítania, hogy amerikai fegyvert használtak volna olyan konkrét esetekben, amelyek háborús bűncselekménynek minősülnek.
Az izraeli hadsereg hétfő hajnalban kezdte meg rafahi offenzíváját. Joe Biden amerikai elnök jelezte, hogy az Egyesült Államok leállíthatja a fegyverszállításokat, ha Izrael teljes körű inváziót rendel el a Rafahban, amire válaszul Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke közölte: „Ha szükség lesz rá, egyedül is helyt fogunk állni. Ha kell, a körmeinkkel fogunk harcolni” – mondta Netanjahu.
Az Egyesült Államok már korábban is szüneteltetett egy fegyverszállítmányt, mert aggályosnak tartotta, hogy a Gázai övezet déli részén, Rafahban nagyszabású szárazföldi műveletet hajtanak végre.
Az izraeli hadsereg hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását, majd hétfő reggel megerősítette, hogy éjszaka légicsapásokat hajtott végre Gáza legdélebbi városában. Műholdfelvételek szerint az új hadművelet sok elemében hasonlít a Gázai övezet tavaly októberi kezdeti inváziójához.
Joe Biden amerikai elnök közölte, hogy Rafah lerohanása esetén az USA visszatartana néhány fegyvert.
Aggályosnak látták, hogy Rafahban nagyszabású szárazföldi műveletet hajtanak végre.