„Csütörtök este várhatóan egy hétre technikai okok miatt bezárt a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, a légikikötőtől a Budapest Airport veszi át a járatok és utasok kezelését” – írja közleményében a Budapest Airport. Akik Debrecenből indultak volna, a légitársaságuktól fogják megtudni, hogy a járatukat átirányítják vagy törlik.
A debreceni repteret azután állították le, hogy egy futópálya-ellenőrzés során hibát észleltek. Ennek kijavítása az időjárástól függően legalább egy hétig tart.
A Liszt Ferenc repülőtér számára az átrendezés napi 3-4 új járat kezelését jelentheti, „így jelen helyzetben a budapesti légikikötő utasforgalma a napi 55 ezer főt is meghaladhatja. A repülőtér-üzemeltető az esetleges hosszabb késések miatt a terminálon várakozó és arra jogosult utasokat a hónap elején létesített segítőpontokon látja el, de a hőségre való tekintettel a zónákon kívül is biztosít a várakozóknak ivóvizet.”
Június elején lett hivatalos, hogy a magyar állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető Vinci 20 százalékot. A vételár 3,1 milliárd euró, plusz 1,44 milliárd eurónyi hitel, ami közel 1400 milliárd forintnyi befektetés a jól eleresztett magyar költségvetésből, számolta ki a 24.hu. Magyar részről a legjobb NER-káderek kerültek a reptér igazgatóságába.
Futópálya-hiba miatt. Az induló és érkező nemzetközi járatokat más városokba irányítják át, vagy átütemezik.
Megvalósult Orbán álma, amiről már decemberben azt mondta, hogy „bármelyik nap megtörténhet”.
De legalább most nem egyedül ülünk a szamárpadban.
Parragh László és Guller Zoltán kezében a legjobb helyen lesz a magyar adófizetők 1400 milliárdos befektetése.