Sokat segítene, ha Washington végre megmondaná, pontosan milyen kapcsolatokra törekszik Kínával

külföld

Aligha állítunk túl erőset azzal, hogy az Egyesült Államok és Kína között feszült a viszony: Hszi Csin-ping 2013-as hatalomra kerülése óta a gazdaságilag sokat erősödő (de az Egyesült Államoktól még mindig messze elmaradó) Kína egyre nyíltabban kezdte kinyilvánítani világpolitikai ambícióit, a chipektől a devizán át számos területen ütközőpályára kerülve az amerikaiakkal, amire a Trump- és a Biden-kormány is egyre keményebb gazdasági lépésekkel reagált.

Hszi és Biden beszélget Kaliforniában, 2023 novemberében
Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP

A fokozódó helyzet miatt felkapott lett a világsajtóban az az elképezés, hogy a két nagyhatalom spirálszerű pályán sodródik egy háború felé, a Thuküdidész csapdáját emlegető és történelmi analógiákat felhozó elemzések annyira elszaporodtak, hogy azok még Orbán Viktorhoz is eljutottak. Közben az is nagy magabiztossággal állítható, hogy a háború egyik félnek sem érdeke, így az elemzések egy része azzal foglalkozik, hogy hogyan lehetne kitörni ebből a spirálból.

A két ország eltérő szerkezetű nyilvánossága miatt arról jóval kevesebbet tudni, hogy hogyan gondolkodnak a témáról a kínai pártelitben, viszont az Egyesült Államokban a párbeszéd egy része a sajtóban történik, befolyásos szereplők részvételével. Ennek a vitának az egyik hangsúlyos állítása, hogy sokat segítene, ha Washington végre megmondaná, pontosan milyen kapcsolatokra is törekszik Kínával.

Valami legyen már

A Biden-kormány Kína-stratégiájának legtöbbet idézett összefoglalását Joe Biden nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan és az amerikai kormány jelenlegi külügyminiszter-helyettese, Kurt Campbell adta, még 2019-ben megjelent cikkükben. Ebben arról írtak: Washingtonnak ahelyett, hogy megpróbálja kitalálni, hogyan alakul Kína pályája, olyan tartós stratégiára van szüksége, ami minden esetben alkalmazható, bárhogy is változzon a rendszer a távol-keleti államban. Azaz nem a hidegháború befejezéséhez hasonló végső lezárásra kell törekedni, hanem az amerikai érdekeknek és értékeknek kedvező, „tisztán látó együttélés állandósult állapotára”.

Azóta annyi változott, hogy Washington hivatalosan is kimondta, Kínával stratégiai versengésben állnak, és az amerikai kormány célja ennek a versengésnek a menedzselése, biztosítva, hogy az ne forduljon át konfliktusba vagy új hidegháborúba. Az viszont, hogy mi a versengés végcélja, továbbra sem világos: Sullivan tavaly októberben megjelent cikkében ismét arról írt, hogy bár a Biden-kormányt gyakran kérdezik, mi lesz a Kínával való versengés vége, nem számítanak olyan meghatározó lezárásra, amit a Szovjetunió összeomlása jelentett.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Kína bejelentkezett a globális világ élére

Hszi Csin-ping Davosba utazott, hogy kiálljon a globalizáció mellett. A Trump miatt bezárkózó USA szerepét venné át most Kína.

Horváth Bence
gazdaság

Washington tényleg chipháborút indított Kína ellen, és ennek hullámai bőven átcsaphatnak a techszektoron túlra is

Joe Biden kormánya váratlanul rendkívül kemény csapással sújtotta a kínai techipart. Egyelőre nehéz felmérni, milyen hatása lehet ennek, de az amerikai–kínai viszony biztosan feszültebb lesz tőle.

Horváth Bence
TECH

Sokan szabadulnának a dollártól, de mi jöjjön helyette?

Az év egyik slágertémája a gazdasági sajtóban a dollárkorszak közelgő vége. Új globális valutát hoznának létre a fejlődő országok, hogy szabaduljanak a függőségtől, közben a jüan is tör előre, és jöhetnek végre a digitális jegybankpénzek. De a három közül még egyik sem érdemi kihívó. Miközben tényleg csökkent az amerikai gazdaság globális dominanciája, a dollár köszöni, remekül van.

Horváth Bence
gazdaság

A világ legfontosabb szigete

Az év elejének legfontosabb választását Tajvanon tartják, az eredményt Pekingtől Washingtonig mindenhol izgatottan figyelik. Helyszíni riport a szigetországból, amit a legszorosabb szövetségesei sem ismernek el önálló államként, és amit Kína egyre gyakrabban fenyeget bekebelezéssel.

Horváth Bence
külföld