A volt republikánus házelnök szerint Trumpnak abba kellene hagynia Kamala Harris kampánygyűléseinek megkérdőjelezését

külföld

Párton belülről kapott kritikát Donald Trump. Kevin McCarthy, az amerikai Képviselőház volt republikánus elnöke Trump Kamala Harris-szel kapcsolatos retorikáját kifogásolta.

McCarthy szerint Trumpnak nem személyében, hanem szakmai oldalról kellene támadnia Harrist. Például abba kellene hagynia a demokrata elnökjelölt kampánygyűlésein résztvevő tömeg nagyságának megkérdőjelezését.

Ehelyett arra kellene fókuszálnia, hogy Harris mit csinált kaliforniai főügyészként vagy a déli határért felelős alelnökként. De az inflációval kapcsolatban is támadhatná demokrata riválisát.

McCarthy úgy gondolja, hogy Harris tökéletes ellenfél Trump számára, mert számos szakpolitikai kérdésben nagyon szélsőséges az álláspontja. Emiatt azt várja a republikánus elnökjelölttől, hogy ne dőljön hátra, és saját szavait fordítsa Harris ellen.

Kevin McCarthy
Fotó: ANNA MONEYMAKER/Getty Images via AFP

Bár elsőre merész lépésnek tűnik, McCarthy valójában semmit sem kockáztatott kritikájával. A volt házelnököt ugyanis pont a republikánus párt radikális trumpista szárnya buktatta meg.

McCarthyt 2023 januárjában csak 15. próbálkozásra tudták megválasztani a Képviselőház elnökének, 2023 októberében azonban a trumpisták demokrata támogatással megvonták tőle a bizalmat. Két hónappal később McCarthy képviselői mandátumáról is lemondott, és visszavonult a politikától.

Trump azután kezdett Harris kampánygyűléseivel foglalkozni, hogy a demokrata politikus egyre nagyobb figyelmet kapott a médiától. Miután a demokrata gyűlésekre rendre jóval többen mennek el, mint a republikánusok eseményeire, Trump már arról posztolt, hogy az ott született fotókat AI generálta, és nem is volt ott senki.

Időközben a Trump-kampány veszített is a lendületéből, az okokról és következményekről ebben a cikkben írtunk bővebben. (via The Hill)

Kapcsolódó cikkek

Irtózatos ára lehet a képviselőházi miniforradalom letörésének

Négy nap és 14 szavazás után végül sikerült megválasztani a Képviselőház elnökét, de könnyen lehet, hogy ezzel nem megszilárdul, hanem csak még képlékenyebbé válik a helyzet a Kongresszusban.

Miklósi Gábor
POLITIKA

Leváltották az amerikai Képviselőház elnökét, káoszba lökve a Republikánus frakciót

Nem volt még ilyenre példa az amerikai történelemben. Kevin McCarthy amiatt a kompromisszum miatt vesztette el az állását, amit ő maga kötött a szélsőséges republikánusokkal.

Csurgó Dénes
külföld

Visszavonul a politikától az egykori republikánus házelnök, akit anno csak tizenötödszörre tudtak megválasztani

Kevin McCarthy nem vár a jövő évi választásig, december végén távozik.

Molnár Kristóf
külföld

Kapaszkodjunk meg: lehet, hogy Trump hazugságot terjesztett

Most éppen Kamala Harris michigani nagygyűléséről írta azt, hogy senki nem volt ott, AI-generált kép készült róla. Szakértő és maguk a résztvevők cáfolták.

Haász János
külföld

Nem találja a ritmust Trump kampánya, már a donorok is elégedetlenkednek

Trump hozza a megszokott személyeskedő támadásokat és dühös kirohanásokat, ezek viszont most nem tűnnek igazán hatékony eszköznek. Közben republikánus politikusokkal hadakozik és még az alelnökjelöltjét is bőven éri kritika.

Horváth Bence
külföld