A magyar szállal átszőtt csipogós robbantássorozat és a Hezbollah vezetőinek likvidálása után az izraeli hadereg megkezdte „korlátozott, helyi és célzott" száraföldi műveletét Dél-Libanonban.
Ezzel párhuzamosan az országban lassan ötven éve állomásozó, több mint tízezer főből (köztük 15 magyar katonából) álló ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió, az UNIFIL minden zászlóaljnak utasítást adott a mozgások korlátozására, a rendszeres járőrözést felfüggesztették, a csapatok a bázisukon tartózkodnak.
Az UNIFIL-t egyébként az izraeli hadsereg előzetesen tájékoztatta a libanoni „korlátozott szárazföldi hadművelet” terveiről. Az UNIFIL azonban már ekkor tudatta az IDF-el, hogy maradnak, a „kék vonal", azaz az Izrael és Libanon közötti demarkációs vonalt mentén található 29 pozíciójuk közül egyiket sem hajlandók kiüríteni.
Az izraeli hadsereg a múlt héten arra szólította fel az ENSZ békefenntartóit, hogy készüljenek fel arra, hogy a demarkációs vonaltól a saját biztonságuk fenntartása érdekében a lehető leghamarabb vonuljanak öt kilométerrel hátrébb. Erre az UNIFIL nem volt hajlandó.
Ezután az izraeli hadsereg az UNP-6-52 elnevezésű, főként ír katonákkal feltöltött ENSZ bázis közvetlen közelében alakított ki állásokat, és onnan támadta a Hezbollahot. A Bellingcat műholdképek alapján mutatta be, hogy az IDF mennyire rátelepült az UNIFIL bázisra néhány nap erejéig, a legutóbbi hírek szerint ugyanis az IDF azóta még északabbra vonult.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Kedden több ezer személyi hívó robbant fel Libanonban. Teljesen egyértelmű, hogy az akció mögött Izrael áll. Úgy és ott sikerült eltalálniuk az Irán által támogatott Hezbollahot, ahogy és ahol a legjobban fáj.
Naszrallah likvidálása után a Hezbollah vezérkara éppen az utód, Szafieddin kinevezéséről tanácskozott, amikor megbombázták a bunkerüket.