Pénteken hirdetett ítéletet a bíróság a több minisztériumot érintő korrupciós büntetőeljárás négy, a bűnösséget már az előkészítő üléseken elismerő vádlottja ügyében (a perről és az 54 vádlottas korrupciósorozatról számos cikkben írtunk, ezek itt találhatók).
Mindannyiukat vagyonelkobzásra is büntették, ezt valamennyien be is fizették – egyikük a gyenge forint miatt még visszatérítést is kapott – az ítélethirdetés előtt.
Indoklásában dr. Oláh Gaszton bíró azt mondta, hogy ilyen bűncselekményeknek nagyon súlyos a társadalmi káruk, hiszen több minisztériumon átívelő, éveken át, szervezett formában elkövetett korrupcióról van szó, középvezetők, osztályvezetők és főosztályvezető hagyta magát megvesztegetni, „csaltak a pályázatok elbírálása során, jogorvoslatok során és helyszíni ellenőrzéseken is”. Azt is mondta, hogy a cselekményüknek „óriási társadalmi veszélyessége van (...) Lejáratja magát az egész ország, a nyilvános pályázati rendszerbe vetett hitet ingatják meg”, és megemlítette, hogy ez különösen aggályos, amikor az országnak annyira fontos az európai uniós pénzek érkezése.
A bíró azt is kiemelte, hogy az ügyészi indítványban szereplő büntetés – amihez a bíró felülről kötve van, annál szigorúbbat nem adhat – sokkal csekélyebb, mint amennyit akkor kaphattak volna, ha nem ismernek be az előkészítő ülésen. A beszédében Oláh Gaszton a vezető beosztásban dolgozók korrupcióval kapcsolatos felelősségére és az ország általános korrupciós állapotára is kitért:
„Ezekben a cselekményekben nincs pardon, önöknek kellene példát mutatni. És nem lehet azzal sem védekezni, hogy milyen szinten van korrupció az országban. Nem osztja a bíróság azt a védői álláspontot, ami a legfőbb ügyész jelentésére hivatkozott, hogy az országban nincs korrupció. Van, és ami van, az bőven sok. Ha beszámol róla a legfőbb ügyész, ha nem, van korrupció. Ízlésbeli kérdés, hogy mennyi van, de ha egy van, az is sok, főleg ilyen szinten.”
Az ítéletek bejelentése után az ügyészség 3 nap gondolkodási időt kért arra, hogy nyilatkozzon az ítéletekről. A vádlottak közül Cs. K. P. és P. Zs. szintén 3 napot kért, míg M. P. és R. L. enyhítésért fellebbezett, utóbbi védője azt mondta, hogy felfüggesztett szabadságvesztést kérnek, és hozzátette: az ítélet indoklásának minden szavával egyetért, „de ez csak a jéghegy csúcsa”. Az ügy tehát legalább két vádlott esetében másodfokon folytatódik, legkorábban jövő ősszel lehet az ügyükben jogerős ítélet.
Az ítélethirdetés előtt dr. Oláh Gaszton bíró azt is bejelentette, hogy a törvényszék egy másik tanácsa a napokban döntött arról a kizárási indítványról, amit az I. rendű vádlott, dr. K. T. adott be ellene. A bíróság elutasította az indítványt, mondván, minden, amit K. sérelmezett, eljárásjogilag semmilyen tekintetben nem jogszabálysértő. Azaz a bírónak joga van elmeszakértői vizsgálatot elrendelni – K.-t elmeszakértőhöz küldték, joga van kivezettetni az aznapra nem idézett, még ki nem hallgatott vádlottat – K.-vel az első és a második előkészítő ülésen is ez történt –, és joga van eldönteni, milyen sorrendben hallgatja ki a vádlottakat.
Az előkészítő ülésekkel október közepén a Budapesti Környéki Törvényszéken indult büntetőpernek 54 vádlottja van, akik az ügyészség szerint 2015-től 2022 tavaszáig több mint száz uniós pályázatot és 25 milliárd forintot érintő vesztegetésekben vettek részt. Az eddigi előkészítő üléseken több vádlott már elismerte a bűnösségét, a két közszereplő, Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető és Palkovics László exminiszter korábbi bizalmasa, valamint és Karsai Tamás volt államtitkár-helyettes nem. A perről korábban ebben, ebben, ebben, ebben és ebben a cikkben írtunk.
A „széles körben kiterjedt korrupciós bűncselekmény gyanújával” kapcsolatos első hír 2022. április 20-án jelent meg, amikor a Pénzügyminisztérium igen szűkszavú közleményben bejelentette, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a tárca három pályázatkezelő munkatársát. A kormánypárti Magyar Nemzet azt írta, hogy „több minisztériumban is lecsaptak” olyanokra, „akik pályázatok kedvező elbírálásáért cserébe kenőpénzt fogadtak el”, de a lap szerint csak „alacsony rangú bürokraták (…) osztályvezetői szintig terjedő kis hálózatról rántották le a leplet”.
Néhány nappal később aztán kiderült, hogy a Miniszterelnökség egy főosztályvezetője és egy pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár, K. T. is érintett lehet az ügyben, és hogy „kis hálózat” helyett valójában 54 személy és több mint száz EU-s, illetve hazai forrásból finanszírozott pályázati program 25 milliárd forintja érintett az ügyben. A nyomozás során több mint 300 érintett pályázatot vizsgáltak meg, és az ügyben akkora az iratanyag – nagyjából 100-120 ezer oldalnyi –, hogy a bírósági informatikai rendszer lefagyott, amikor megpróbálták feltölteni. Csak a vádirat mintegy 400 oldalas.
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, az ügyészség szerint az ügy főbb szereplői egymás között tolvajnyelvet használtak, különféle álnéven vagy becenéven emlegették a többieket: Pumukli, Pulykahusi, Faszfej, Okos madár, Kudlik Juli és Görögsali. A másodrendű vádlott az Öreg, a most elítélt harmadrendű vádlott a Kedves álnevet kapta, a helyszíni ellenőrzéseket Gestapónak nevezték. Az elsőrendű vádlott a korábban megjelent hírek szerint a konspiráció részeként butatelefont is beszerzett, amit évente cserélt.
A nyomozás azután indult el, hogy az ügy egyik szereplője nejlonzacskóba csomagolt készpénzzel akart luxusautót vásárolni egy szalonban. Ez a személy minden bizonnyal az I. rendű vádlott, dr. K. T. volt, aki a második előkészítő ülésre – amelyen idézés nélkül jelent meg, és amelyről ugyanúgy ki kellett vezettetnie a bíróságnak, mint az első ülésről – egy fehér nejlontáskát is hozott, amit korrupciós szatyornak nevezett.
Őt egyébként a bíróság egyelőre nem hallgatta ki – a II. rendű vádlottat igen, ő tagadta a bűnösségét –, rá januárban elmeorvosi szakértői vizsgálat vár (miután egy korábbi, november eleji vizsgálaton az ügyvédje hiányára hivatkozva nem működött együtt). A tárgyalást vezető bíró korábban azt mondta, hogy ha K. az új időpontra nem megy el, akkor letartóztatják, ha elmegy, de ismét ellenáll, akkor pszichiátriai kezelésre, zárt osztályra küldik.
Pulykahusi, Faszfej és a többiek – 54 vádlott, köztük volt helyettes államtitkár és miniszterelnökségi főosztályvezető áll bíróság elé egy több mint száz uniós pályázatot és 25 milliárd forintot érintő tárgyalássorozaton, amely első ülését hétfőn tartották. Egy vádlott egyezséget kötött az ügyészséggel, őt 2 év 6 hónapra és 2 millió forintos pénzbüntetésre ítélték.
Karsai Tamás korábbi helyettes államtitkár a XI., Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető a XII. rendű vádlott a több minisztériumot érintő vesztegetési ügyben, 4, illetve 5 év börtönt kértek rájuk. A mai előkészítő tárgyaláson kihallgatott két másik vádlott szintén tagadta a bűnösségét.
Akár 5 év börtönt is kaphat P. Zs., akivel együtt már három volt minisztériumi osztályvezető elítélése biztos az 54 vádlottas ügyben.
A III. rendű Cs. K., a IV. rendű M. P. és az V. rendű R. L. több rendbeli vesztegetésben, továbbá Cs. és R. közokirat-hamisításban ismerte el a bűnösségét. A vádirat szerint Cs. és M. 5-5 év, míg R. 4 és fél év börtönt kaphat.
Elment, de a vizsgálat az ellenállása miatt meghiúsult. Ha az új időpontban sem jön össze, letartóztathatják vagy zárt osztályra kerülhet.
Az elsőrendű vádlottat ismét ki kellett vezettetni a tárgyalóteremből, szerinte ez az eljárás a botrány, nem az, amit ő csinál.
A pályakezdő dolgozók munkaviszonyát felfüggesztették.
A minisztériumi vezető épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos területen dolgozott.
Volt miniszterelnökségi és pénzügyminisztériumi dolgozók, egykori egyetemi kancellár, összesen 54 ember szerepel vádlottként uniós pénzek elsíbolása miatt a korrupciós ügyben. A hálózat vezetője 10 évet is kaphat.
K. Tamás 53 társával októberben áll bíróság elé többek között hivatali vesztegetés és visszaélés, befolyással üzérkedés és pénzmosás miatt.