Az utolsó pillanatig hitegette legszűkebb környezetét is az egy hónappal ezelőtt Moszkvába menekült szíriai diktátor, hogy érdemes kitartani. A hadseregnek fel kell vennie a harcot, az orosz katonai segítség már úton van - biztosította még december 7-én is Bassár el-Aszad a saját vezérkarát; ő most mindenesetre hazamegy, otthonról folytatja a munkát. Valójában már a reptérre indult, ahonnan a latakiai orosz támaszpont érintésével, a családjával együtt, kikapcsolt transzponderrel menekült Moszkvába.
Azóta a pikszisből kiesett emigráns diktátorok kenyerét eszi: Putyin ugyan menedéket biztosított régi szövetségesének, de már a Kreml is arról beszél, hogy a bukását magának köszönheti. Közben azt igyekeznek elhitetni, hogy a látszat ellenére Oroszország nem is vesztett olyan sokat (hogy valójában mennyit, arról itt írtunk) a fél évszázados Aszad-uralom végével - nekik csak az volt fontos, hogy ne jussanak hatalomra az iszlamista szélsőségesek.
Hogy ez a feltétel mennyire teljesül, nem mindenkinek evidens, hiszen az új szíriai hatalom birtokosa az Al Kaida-utód HTS (Hajat Tahrír as-Sám), és mint azt mindjárt részletezzük, sokan tartanak az ország újbóli káoszba süllyedésétől, ami a legjobb táptalaj lenne az Iszlám Államhoz hasonló képződmények megerősödésének is.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Sokáig nem lehetett tudni, hol tartózkodik az elűzött elnök.
Néhány nap alatt összedőlt a Szíriát 54 éve terrorizáló, végig Moszkva-barát Aszad-rezsim. A legyőzhetetlen Oroszország mítosza Szíriában csorbát szenvedett, ami a szövetségeseiket elgondolkodtathatja, ellenségeiket pedig felbátoríthatja. Kulcskérdés, hogy mi lesz a két szíriai orosz katonai bázissal.
11 nap alatt megdöntötték az 50 éve regnáló hatalmat, a börtönökből kiengedik a foglyokat, Aszad-szobrok hullanak a porba.
Kikényszerített vallomások után, 1-2 perces per után küldték a foglyokat a Saydnaya börtönbe, ahol a legkegyetlenebb módon kínozták a rabokat. A lázadók vasárnap hatoltak be az épületbe és engedték szabadon a foglyokat.
Felvétel készült a börtönből szabadulók sokkjáról is. Az iráni és az olasz követségre is behatoltak a lázadók.
Szijjártó szerint azért döntöttek így, mert „mostanra a fegyveres összecsapások elcsendesedtek és a helyi biztonsági viszonyok stabilizálódtak”.
A német külügyminiszter szerint a látogatás egyértelmű jelzés volt a szíriaiaknak, hogy újjáépülhetnek a kapcsolatok Németországgal és az EU-val. Ennek persze van feltétele.
Annalena Baerbock elmondása szerint nyilvánvaló volt, hogy nem fognak kezet fogni.
A „kárhozottak és tévútra tévedtek” helyett ezentúl azt mondják, hogy „a zsidók és a keresztények”.
Abu Mohammed al-Dzsolani arról is beszélt, hogy a HTS nem terrorszervezet, a Szíriával szembeni szankciókat pedig fel kellene oldani.
Abu Mohammed al-Jawlanit, a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) iszlamista lázadócsoport vezetőjét a 9/11-es merénylők iránti csodálat indította el dzsihadista útján, azonban az Iszlám Állammal és az al-Kaidával is szakítva sajátos iszlamista nacionalista ideológiát vall.
Az országot vezető HTS közölte, a gyújtogatók egy külföldi dzsihadista csoport tagjai voltak, őket őrizetbe vették, a fát pedig gyorsan pótolják.