Trump leendő pénzügyminisztere kész szigorúbb szankciókat bevezetni az orosz olajvállalatokkal szemben

külföld

„Az orosz olajszektor elleni amerikai szankciók túl gyengék voltak, mert Bidenék túlságosan aggódtak az áremelkedés miatt, miközben az amerikai olajkitermelést is korlátozták” – mondta a Reuters szerint a csütörtöki szenátusi meghallgatásán Donald Trump leendő pénzügyminisztere, Scott Bessent.

Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP

Bessent szerint ha növelik az amerikai olajkitermelést, akkor szigorúbb szankciókat lehetne bevezetni. „Ha az Orosz Föderáció bármelyik tisztviselője figyeli ezt a meghallgatást, tudnia kell, ha Trump elnök az ukrajnai háború befejezésére irányuló stratégiája részeként azt kéri,

én 100 százalékban támogatni fogom a szankciók szigorítását - különösen az orosz olajipari nagyvállalatokkal szemben - , hogy az oroszokat a tárgyalóasztalhoz ültessük”

– mondta.

Kemény szavakat intézett Kínához is, „a világtörténelem legegyensúlytalanabb, legkiegyensúlyozatlanabb gazdaságának” nevezte az országot. Szerinte az USA nem engedheti meg, hogy Kína olcsó árukkal árassza el az amerikai vagy a világpiacokat. Bessent támogatta a védővámok tervét, mondván, hogy azokkal a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen lépnének fel, növelné a bevételeket és növelné az USA tárgyalási befolyását, beleértve a nem kereskedelmi kérdéseket is. Továbbá azt is mondta, hogy a központi banknak (Federal Reserve) függetlennek kell maradnia, és hogy a növekedéspárti adó-, beruházási, kereskedelmi és energiapolitika „új gazdasági aranykort” hoz el.

Bessent jelölése az amerikai adminisztráció egyik legfontosabb pozíciójára elsőre nagy meglepetést okozott, a 62 éves szakember sokáig a Soros Györgyhöz fűződő viszonya miatt volt ismert, és a konzervatív köröktől a családi körülményei is némileg megkülönböztetik: melegházasságban él, férjével két örökbe fogadott gyereke van.

Kapcsolódó cikkek