Előzetes kegyelmet adott a leköszönő Joe Biden azoknak, akik tarthatnak Trump bosszújától

külföld

Előzetes kegyelemben részesítette Joe Biden leköszönő amerikai elnök többek közt Anthony Faucit, az amerikai járványügyi hivatalvolt vezetőjét és Mark Milley volt vezérkari főnököt, elsősorban azért, hogy így védje meg őket a hivatalba lépő Donalt Trump esetleges bosszújától - írja az AP.

Szintén előzetes kegyelemben részesültek azok, akik részt vettek a Capitolium 2021. január 6-i ostromának kivizsgálásában, így például Liz Cheney és Adam Kinzinger republikánus képviselők, a képviselőházi bizottság tagjai, illetve a Capitolium és a DC Metropolitan rendőrei is, akik a bizottság előtt tanúskodtak a történtekről.

Biden azután döntött az előzetes kegyelem mellett, hogy Trump több alkalommal is jelezte, beiktatása után kész retorziókat alkalmazni azokkal szemben, akik szerinte keresztbe tettek neki politikailag, vagy felelősségre akarták vonni a Capitolium ostromában játszott szerepéért.

Mark Miley korábban fasisztának titulálta Trumpot, és a bizottság előtt részletesen beszámolt a január 6-ai ostrom idején tanúsított magatartásáról, míg Fauci még az előző elnöki ciklusában, a Covid-járvány közepén vívta ki Trump haragját (és Elon Musk sincs tőle elragadtatva).

Joe Biden az előzetes kegyelemmel kapcsolatban közleményben tudatta:

„Nemzetünk köszönettel tartozik ezeknek a köztisztviselőknek hazánk iránti fáradhatatlan elkötelezettségükért.”

Kapcsolódó cikkek