„Most van az a pillanat, amikor ezekkel a nemzetközi hálózatokkal le kell számolni, ki kell őket söpörni, jogilag lehetetlenné kell tenni a létezésüket. Nem lesz kis munka, és nagy vita, mondhatnám, sivítozás, sipákolás lesz, de ezt a munkát el kell végezni, a magyar szuverenitást meg kell védeni.”
Így fogalmazott múlt pénteken a Kossuth Rádióban a magyar nép bölcs vezére.
Hoppá! Ez 540 fokos fordulat, ami óriási felfordulást (legalább 720 fokosat) okozhat, és az elmúlt évek antiglobaista globalizációjával szembemenve több kormánypárti szervezetet is érinthet.
Ahogyan Donald J. Trump, az Amerikai Egyesült Államok 45. és 47. elnöke Joe Biden kormányzásának minden istentelen, nemzettelen és családtalan döntését visszafordítja, úgy Trump leghűségesebb híve az előző kormány (a negyedik Orbán-kormány [2018-2022]) hálózatelméleti eredményeit rombolhatja le, ha a woke fürdővízzel együtt kiönti a nemzetközi szélsőjobboldalt is.
Mert, ahogy a miniszterelnök mondta:
„Hogy, ugye, érthető nyelven beszéljek: ki kell őket söpörni. Tehát ennek véget kell vetni. Most, hogy az amerikai elnök megindult, mikor, ha nem most?”
Azért nagyon súlyos Orbán kiállása a nemzetközi hálózatok ellen, mert Európa Erős Embere maga is évek óta központi aktora volt egy ilyen, hálózatokból font hálózatnak:
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Donald Trump átverte az üzletfeleit, az államot, elárulta a leghűségesebb embereit, az ügyvédjét és a saját minisztereit, de becsapta még a legközelebbi családtagjait is. Tőle várja Orbán, hogy ez az év fantasztikus legyen.
A Ronald Reagan elnöksége óta megkerülhetetlen jobboldali alapítvány Ukrajna segítése ellen kampányol, sokat tenne a globális felmelegedés fokozásáért is, és a fő célja az, hogy „intézményesítse a trumpizmust”.
A legtöbb pénzt most sem nyílt pályázatokon, hanem egyedi döntésekkel osztották ki.
Félelembarométerrel ajánlanának alternatívát az EU-nak.
Közérdekű alapítványokkal exportálják Amerikába az orbánizmust.
Öt csatornát szedtek le, köztük azét a Dave Rubinét, aki Budapesten dicsérte a Fidesz „gyermekvédelmi” törvényét.
50 fős stáb dolgozik majd azon, hogy a kormány bevándorlásellenes narratívája minél erősebben legyen jelen a nemzetközi hírpiacon.
Igazi újítás: álhírek után fideszes álhírügynökség.
A jobboldali konferencia vezérszónoka nem nagy meglepetésre Orbán Viktor lesz.
Hadat üzentek a liberális gépezetnek a közpénzekből felfújt fideszes szervezet milliárdokba fájt XII. kerületi központjával, a Wokebustersszel, ami „a jobboldali konnektivitás új eleme”.
Az ALapjogokért Központot működtető Nkft. 2024-re 4,25 milliárd forintot támogatást kap, ezen belül rendezvények tartására összesen 1,15 milliárd forintot költhet.
A francia elnökjelölt vagyonnyilatkozatából derült ki, melyik magyar bank szállt be10 millió euróval a francia kampányba.
Civil szervezetek lobbiznak a nagy hirdetőknél, hogy ne adják nevüket az álhírekhez és a rasszista propagandához.
A rendőrség megállapította, hogy Nikola Gruevszki útiokmányai rendben voltak, amikor átlépte a magyar-szerb határt, és senki sem szervezete a menekülését.
A vád szerint a kormánypárthoz érkezett adományokból sikkasztott el 1,3 millió eurót, és egy belize-i offshore cégen keresztül telkeket vett a pénzből Észak-Macedóniában. A magyar állam szerint nem bűnöző, hanem menekült.
Egy magyar külképviseleten adta be menekültkérelmét a volt kormányfő, árulta el a miniszter.
A Hvg úgy tudja, hogy korábban Vucsics szerb elnök is megpróbálta kijátszani a szankciót, de az amerikai nagykövet hatására visszakozott ettől.
A jövőben az alapítvány a Diákváros megvalósulásán fog dolgozni, ha már a Fudan Egyetem nem jött össze.
Ha csak a személyes oldalakat nézzük, Deák Dániel vezeti a listát, 254 millió forintos költésével.
Fölszólítom a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hogy védje meg hazánk szuverenitását a dollárjobboldali, CIA-s, sőt SZDSZ-es influenszörök nyomulásától!
A milliárdos techguruk a jelek szerint még kabinetjének tagjainál is fontosabbak.
A Megafon Cinematic Universe bemutatja: a fideszes influenszerek körúti rikkancsokat, vadnyugati zsibárusokat és kétségbeesett tévéshopos csalókat megszégyenítő módon csinálják a végtelen, sokmilliárdos fesztivált.