Vámos amigók

reggel 4

Tavaszias jó reggelt kívánok! Megint itt a 444 napindító (de nem az egyetlen) hírlevele, benne az elmúlt nap fontosabb híreivel.

BELFÖLD

Magyar Péter az országjárásának hódmezővásárhelyi állomásán elmondta, hogyan győzhetik le a Fideszt, olyat tett Márki-Zayjal, amit más politikussal nem szokott, és elárulta, hiba volt-e kimaradni a tettrekészek koalíciójából.

Fotó: Bankó Gábor/444

Szijjártó Péter Trump-ellenes nyugat-európai szervezkedésről magyarázott Marco Rubiónak Washingtonban, a magyar külügyminiszter szerint „ha nem próbálnák az amerikaiak és az oroszok a tárgyalásokat sikerre vinni, akkor egész biztosan folytatódna a háború”. Szijjártó szerint Rubio nyitott volt, hogy Rogán Antal mihamarabb lekerülhessen a szankciós listáról.

A külügyi államtitkár miatt bekérették a boszniai magyar nagykövetet: Magyar Levente hétfői kijelentéseit, miszerint „a nyugati, gyarmati vircsaft” destabilizálja Boszniát, a helyi vezetés a belügyekbe való beavatkozásként értékelte.

A kábókormánybiztos szerint a jövőben a gyanúsítottnak kellene bizonyítania, hogy nem drogkereskedelemből szerezte a vagyonát, nem pedig a hatóságnak az ellenkezőjét.

GAZDASÁG

Korrigált a KSH, az év végén még a 0,2%-os GDP-növekedés sem jött össze: éves összevetésben csak 0,1 százalékkal bővült, az év egészében 0,6 százalékkal nőtt GDP, vagyis a magyar gazdaság 2024 végén még mindig a 2022-es szint alatt volt.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Elkészült kistelepülések önvédelmének jogának megágyazó Alaptörvénymódosítás vázlata: ingatlanvásárlási tilalommal és különadókkal védekezhetnek a települések a betelepülők ellen.

  • Karácsony Gergely szerint ellentétes az önkormányzati pénzügyi autonómiával, hogy csak az állam tarthatja magánál a települések megtakarításait.
  • Április 23-ra sztrájkot hirdetett a közszolgálati dolgozók szakszervezete.
  • Guller Zoltán lett a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, de megtartja a pozícióját a Magyar Turisztikai Ügynökségnél is.
  • A kormány közel 500 millió forinttal segíti meg a Haladást.

TRUMPLAND

Trump szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, és az oroszok elleni szankciók enyhítését tervezi. Az ukrán elnök emiatt már békülékeny hangon üzent az Egyesült Államoknak.


Fotó: ANDREW HARNIK/Getty Images via AFP

Még a jobboldali sajtó is az USA történetének legostobább vámjának nevezi a Kanadára és Mexikóra kivetett vámokat, mert ha Trump nem hátrál meg, nemcsak a kanadai és mexikói, de az amerikai fogyasztók is érezni fogják a következményeket. (Közben a BlackRock 23 milliárd dollárért felvásárolja a Panama-csatorna mindkét oldalán lévő kikötőket.) Válaszként Kanada és Kína is vámokat vet ki amerikai termékekre, a kanadai miniszterelnök keményen bírálta Trumpot a nemzetközi vámháború miatt.

Több mint egy hónapja tartanak fogva egy német turistát az amerikai bevándorlásiak, pedig ott volt a német útlevele és a vízummentességéről szóló igazolása is, amivel beléphetett az országba, illetve nála volt a Berlinbe szóló jegyének másolata is.

  • Trump kérésére Putyin beleegyezett, hogy segítsen az amerikaiaknak megállapodni Teheránnal az iráni nukleáris programról.
  • Trump megvon minden szövetségi támogatást attól az egyetemtől, ami engedélyez „illegális tüntetéseket”.
  • J. D. Vance azt állítja, nem a britekre és a franciákra gondolt, amikor arról beszélt, hogy olyan országok küldenének 20 ezer katonát Ukrajnába, amik 30-40 éve nem háborúztak.
  • Trump Ukrajna-politikáját látva sok tajvani attól tart, hogy az USA elengedheti Tajvan kezét.

EURÓPA

Von der Leyen 800 milliárd eurós fegyverkezési programot hirdetett, az Európai Bizottság elnöke szerint „a kérdés már nem az, hogy Európa biztonsága valóban veszélyben van-e”, hanem hogy Európa készen áll-e arra, hogy határozottan cselekedjen.

Fotó: NICOLAS TUCAT/AFP

A magyar kormány bojkottja miatt nem tud az EU fegyvert adni Ukrajnába, de az európai védelmi óriáscsomag így is segíthet Kijevnek: a Kremllel tárgyaló Fehér Ház cselekvésre késztette Európát, Magyarország viszont kimarad az új biztonsági keretekből.

PODCAST

A 444 élő podcastfelvételén a feje tetejére állt világrend árnyékában az orosz-ukrán háború kilátásairól beszélgetett Takács Lili újságíró Takács Márk katonai elemző és Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel.

Fotó: Bankó Gábor/444
Kapcsolódó cikkek

Ittatavasz

Pénteken már 21 fok is lehet.

Mészáros Juli
időjárás

Szijjártó szólt Rubiónak, hogy Nyugat-Európában szervezkedés zajlik Donald Trump és a béketerve ellen

A magyar külügyminiszter szerint „ha nem próbálnák az amerikaiak és az oroszok a tárgyalásokat sikerre vinni, akkor egész biztosan folytatódna a háború.”

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó: Rubio nyitott volt, hogy Rogán mihamarabb lekerülhessen a szankciós listáról

„Abszolút százszázalékos nyitottság van a mostani adminisztrációban arra, hogy a Biden-adminisztráció alatt meghozott bosszúintézkedéseket felülvizsgálják, azokat megszüntessék.”

Botos Tamás
POLITIKA

A külügyi államtitkár miatt bekérették a boszniai magyar nagykövetet

Magyar Levente hétfői kijelentéseit, miszerint „a nyugati, gyarmati vircsaft” destabilizálja Boszniát, a helyi vezetés a belügyekbe való beavatkozásként értékelte.

Benics Márk
külföld

Közveszélyességi őrizetbe vételt is alkalmazhatnak, ha valaki be lesz drogozva

A kábókormánybiztos szerint a jövőben a gyanúsítottnak kellene bizonyítania, hogy nem drogkereskedelemből szerezte a vagyonát, nem pedig a hatóságnak az ellenkezőjét.

Herczeg Márk
drog

Ezekben a nehéz időkben az ad erőt, hogy mindennap kapok egy szenvedélyes levelet Menczer Tamástól

Az állampárt kommunikációs igazgatója naponta többször is papírra veti, hogy milyen viharok dúlnak a szívében, és ezt meg is osztja velünk. Egy új Mikes Kelemen, egy Szent Pál, egy Tatjana. Menczer Tamás 10 levele Magyar Péterhez és a magyarokhoz.

Ács Dániel
KULTÚRA

Az, hogy harmincan otthagyták a Kolibri Színházat, az új igazgató szerint még nem számít felmondási hullámnak

„Ez természetes velejárója annak, ha egy új igazgató érkezik a színházhoz” – mondta Zalán János arra, hogy körülbelül a dolgozók harmada felmondott.

Benics Márk
KULTÚRA

Robert Palladino veszi át a budapesti amerikai nagykövetség vezetését

Ideiglenes ügyvivőként.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Macron meghívta Párizsba Orbánt

Az orosz–ukrán háborúról fognak egyeztetni.

Herczeg Márk
POLITIKA

Jó hír: Rogán Antal levédetné a „Jó hír” kifejezést

A Miniszterelnöki Kabinetiroda védjegybejelentési kérelmet adott be.

Mészáros Juli
belföld

Korrigált a KSH, az év végén még a 0,2%-os GDP-növekedés sem jött össze

Éves összevetésben csak 0,1 százalékkal bővült, az év egészében 0,6 százalékkal nőtt GDP. Vagyis a magyar gazdaság 2024 végén még mindig a 2022-es szint alatt volt.

Haász János
gazdaság

Ingatlanvásárlási tilalommal és különadókkal védekezhetnek a beköltözők ellen a települések

Elkészült a kistelepülések önvédelmének megágyazó alaptörvény-módosítás vázlata.

Botos Tamás
POLITIKA

Karácsony: Ellentétes az önkormányzati pénzügyi autonómiával, hogy csak az állam tarthatja magánál a települések megtakarításait

A főpolgármester szerint „ez egy újabb lépés az önkormányzatok függetlenségének, autonómiájának felszámolására”.

Mészáros Juli
gazdaság

Sztrájkot hirdetett a közszolgálati dolgozók szakszervezete

Április 23-ra. Követelik, hogy a bérük automatikusan emelkedjen és kövesse az inflációt, mint Orbán Viktoré.

Benics Márk
belföld

Guller Zoltán lett a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója

De megtartja pozícióját a Magyar Turisztikai Ügynökségnél is.

Mészáros Juli
belföld

Közel 500 millió forinttal segíti meg a kormány a Haladást

Az állami sportlap és a Vas megyei főispán hétfőn beharangozta, kedden meg is jelent a Magyar Közlönyben a szombathelyi klub 470 millió forintos támogatása.

Benics Márk
sport

Trump szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt

A Trump-kormányzat lényegében azt akarja, hogy Zelenszkij írja alá az ásványi anyagokról szóló megállapodást az Egyesült Államokkal és „kössön békét” Oroszországgal, anélkül, hogy biztosítékokat kapna.

Mészáros Juli
külföld

Reuters: Az oroszok elleni szankciók enyhítését tervezi az Egyesült Államok

A Fehér Ház utasított két minisztériumot, hogy készítsen listát azokról a szankciókról, amikből engedhetnének.

Benics Márk
külföld

Zelenszkij: Készen állunk arra, hogy Trump elnök erős vezetése alatt dolgozzunk a tartós béke elérésén

Miután Donald Trump elrendelte az Ukrajnának nyújtott katonai segély szüneteltetését, az ukrán elnök békülékeny hangon üzent az Egyesült Államoknak.

Herczeg Márk
háború

Trump tényleg berobbantotta a kereskedelmi háborút, és az USA szövetségesei mellett az amerikaiak fizethetik meg az árát

Még a konzervatív sajtó is az ország történetének legostobább vámjának nevezi a Kanadára és Mexikóra kivetett vámokat. Ha Trump nem hátrál meg, nemcsak a kanadai és mexikói, de az amerikai fogyasztók is érezni fogják a következményeket.

Horváth Bence
gazdaság

A BlackRock 23 milliárd dollárért felvásárolja a Panama-csatorna mindkét oldalán lévő kikötőket

„Kína működteti a Panama-csatornát, pedig nem adtuk oda Kínának” – mondta Trump a beiktatási beszédében.

Herczeg Márk
külföld

Trump döntésére válaszul Kanada és Kína is vámokat vet ki amerikai termékekre

Az USA keddtől 25 százalékos importvámot vetett ki Mexikóra és Kanadára, a kínai termékek vámját pedig az eddig 10 százalékról 20 százalékra emelte,

Benics Márk
külföld

Justin Trudeau: Donald, bár nagyon okos srác vagy, a vámok kivetése buta lépés volt tőled

A kanadai miniszterelnök keményen bírálta Donald Trumpot a nemzetközi vámháború miatt.

Molnár Kristóf
külföld

Több mint egy hónapja tartanak fogva egy német turistát az amerikai bevándorlásiak

Pedig ott volt a német útlevele és a vízummentességéről szóló igazolása is, amivel beléphetett az országba, illetve nála volt a Berlinbe szóló jegyének másolata is.

Mészáros Juli
külföld

Trump kérésére Putyin beleegyezett, hogy segítsen az amerikaiaknak megállapodni Teheránnal az iráni nukleáris programról

Az amerikai elnök februárban jelezte Putyinnak, hogy igényt tartanának az oroszok segítségére.

Molnár Kristóf
külföld

Trump megvon minden szövetségi támogatást attól az egyetemtől, ami engedélyez „illegális tüntetéseket”

És az amerikai diákokat véglegesen kirúgják, vagy – a bűncselekménytől függően – letartóztatják.

Herczeg Márk
külföld

J. D. Vance állítja, nem a britekre és a franciákra gondolt, amikor arról beszélt, hogy olyan országok küldenének 20 ezer katonát Ukrajnába, amik 30-40 éve nem háborúztak

Az amerikai alelnök szerint kiforgatták a szavait.

Molnár Kristóf
külföld

Tajvan: mit jelent Trump elnöksége a sziget számára?

Trump Ukrajna-politikáját látva sok tajvani lakos attól tart, hogy az USA elengedheti Tajvan kezét.

444.hu
külföld

Von der Leyen 800 milliárd eurós fegyverkezési programot hirdet

Az Európai Bizottság elnöke szerint „a kérdés már nem az, hogy Európa biztonsága valóban veszélyben van-e”, hanem hogy Európa készen áll-e arra, hogy határozottan cselekedjen.

Mészáros Juli
külföld

Trump és Orbán végül csak összehozza Európát

A magyar kormány bojkottja miatt nem tud az EU fegyvert adni Ukrajnába, de az európai védelmi óriáscsomag így is segíthet Kijevnek. A Kremllel tárgyaló Fehér Ház cselekvésre késztette Európát, Magyarország kimarad az új biztonsági keretekből.

Kolozsi Ádám
külföld

Káosz a szerb parlamentben: összeverekedtek a képviselők, aztán előkerültek a füstbombák

Az ellenzéki képviselők egy „Szerbia felkel, hogy megbukjon a rezsim” feliratú molinót is kifeszítettek.

Benics Márk
külföld

Több nőnek is bántódása esett a szerbiai parlamenti káoszban

Repülő üveg a fejbe, agyvérzés, 8 hónapos terhes sérült.

Herczeg Márk
külföld

A grúz parlament elfogadta az új külföldiügynök-törvényt, ami lényegében az amerikai FARA fordítása

Korábban orosz mintára hoztak ügynöktörvényt.

Herczeg Márk
külföld

Írország a jövőben az ENSZ BT határozata nélkül is külföldre vezényelhetne katonákat

Az ír miniszterelnök azt mondta: Oroszországot, Kínát, de még az USA-t sem illetheti meg vétójog abban a kérdésben, hogy Írország hova vezényelheti katonáit béketeremtésre szolgáló feladatokkal.

Herczeg Márk
külföld

Az orosz vezetés nem is lehetne boldogabb attól, ami most a világban történik

Élő podcastfelvételünkön a feje tetejére állt világrend árnyékában beszélgettünk az orosz-ukrán háború kilátásairól Takács Márk katonai elemzővel és Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel. Mi történhet a fronton, ha az amerikaiak tényleg leállítják a katonai segélyeket?

Takács Lili
podcast