Élő

Kormányinfó az Alaptörvény-módosítás benyújtása után

  • Mit, miért tesz a kormány? címmel tartott kormányinfót Vitályos Eszter szóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
  • Téma volt az Alaptörvény legújabb, 15. módosítása, az állampolgárság-megvonás, a teremtés sorrendje, Donald Trump és az Egyesült Államok vámintézkedései, az árrésstop, az orosz–ukrán háborúban szorgalmazott tűzszünet, Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívása és fekvőtámaszai, illetve még sok minden más is.
  • A 444-et ezúttal nem engedték kérdezni. A legutóbbi kormányinfón többek között arról érdeklődtünk, hogy Elon Musk mintájára Mészáros Lőrinc is leépítheti-e a magyar állami szférát.
39 poszt

Véget ért a kormányinfó, a 444-et nem engedték kérdezni

A közvetítés véget is ért.

Mit lehet tudni Lánczi Tamás munkájáról?

A 24 arról is érdeklődött, hogy Lánczi Tamás az Országgyűlés Hivatalának is dolgozott, de hogy mikor és pontosan mit, ezt nem árulja el sem az Orszűggyűlés Hivatala, sem Lánczi, sem a Fidesz-frakció. Mit javasol Gulyás, hova forduljanak, hogy ez kiderülhessen? Gulyás azt mondta, mivel egyik szervezet sem kapcsolódik a kormányhoz, ne hozzá forduljanak.

Nem történhetett visszaélés, ha Nagy Márton visszafizette a csokot

A 24 Nagy Márton lakásvásárlásáról érdeklődött. Gulyás Gergely szerint nem lehetett visszaélés, ha Nagy Márton visszafizette a csokot. Szerinte ez nem tartozik a kormányinfóra, Nagyot kell megkérdezni. A 24 megkérdezte, de nem kapott választ. Nagy egy 2017-es mélygarázstűzre hivatkozva vásárolt 2021-ben csokkal lakást. A tűzről a szomszédok azt mondták, hogy 4 hónapra tette lakhatatlanná a lakásokat, utána Nagy Márton is visszaköltözött. Gulyás szerint neki nincs olthatatlan érdeklődése Nagy Márton magánélete iránt. Szerinte kár nem következett be, kizárhatjuk, hogy Nagy Márton magatartása egyetlenegy fillér kárt is okozott volna az államnak. Az NGM közölte, hogy helyreigazítási pert indít.

Gulyás szerint ha Ruszin-Szendi kifizette volna a zsírleszívását, akkor is meglenne róla a véleménye, de nem terhelne vele minket. Arról, hogy ha Nagy Márton szabályt szegett, azt mondta, nem stimmel az analógia, hiszen Nagy Márton visszafizette a pénzt, szemben Ruszin-Szendivel. Gulyás azt monda, becsületes és tisztességes embernek ismerte meg Nagy Mártont.

Az árrésszabályozás kapcsán a GVH ellenőrei minden üzleti titokról tudni fognak?

– kérdezte az EconomX. Egyet fognak tudni - igaz az üzleti titok -, ez a profit mértéke, mondta Gulyás.

A magyar járműipari visszaesés oka a német gazdaság helyzete, de az új német kormány döntéseiből a magyar gazdaság profitálni is fog.

Egymilliárd forint feletti lesz a véleménynyilvánító szavazás költsége

Gulyás azt mondta, amikor lezárul, nyilvánosságra hozzák a pontos költséget. A nemzeti konzultációkéhoz hasonló lesz a költség, de az egy kérdés miatt inkább olcsóbb lesz. Sokmilliárdos kiadásra nem kell számítani, de egymilliárd felett lesz a költség, mondta.

Gulyás: Reméljük, az oroszok elfogadják a tűzszüneti javaslatot

Orbán Viktor beszél-e telefonon Putyinnal a tűzszüneti megállapodásról? – kérdezte a Blikk. Gulyás szerint Orbán azt mondta, fontos meghatározni, hogy hol van a helyünk, és hiába jók a kapcsolatok, inkább az amerikaikra bízzuk ezt a feladatot. Reméljük, az oroszok elfogadják a tűzszüneti javaslatot, és hallgatni fognak a fegyverek.

Gulyás Gergely nagyon örül, ha szélsőbaloldaliakat is feltesznek a terroristalistákra

A vasarnap.hu megkérdezte, hogy érik-e, hogy az antifa mozgalom terrorszervezetté legyen nyilvánítva. Gulyás nagyon örül annak, ha a szélsőbaloldaliakat is felteszik az ilyen listákra, amikor szélsőjobboldaliakat még akkor is fel szoktak, ha nem indokolt.

A nemzeti konzultációhoz hasonló lesz a véleménynyilvánító szavazás

Arról, hogy a véleménynyilvánítás inkább olyan lesz, mint a nemzeti konzultáció, vagy inkább olyan, mint egy népszavazás, Gulyás azt mondta, az előbbi, postán is fel lehet adni.

A kettős állampolgársággal kapcsolatos alkotmánymódosítás érintheti-e Márki-Zay Pétert?

Nem – válaszolta Gulyás. Ezt azzal indokolta, hogy MZP Hódmezővásárhely polgármestere. Őt ugye azzal vádolták, hogy külföldi pénzből kampányolt, Gulyás szerint mégsem fog rá vonatkozni a szuverenitásvédelmi módosítás.

Gulyás Gergely: Méltatlan egy katonához a zsírleszívás

Hogyan hagyhatták jóvá Ruszin-Szendi zsírleszívását, és az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat kiterjesztik-e arra, hogy más is igénybe vett-e hasonló szolgálatatást a Honvédkórházban? – kérdezte az RTL. Gulyás Gergely nagyon reméli. Szerinte azzal nem lehet a jogszabályokon átlépni, ha a volt vezérkari főnök a konditerem helyett a műtőt választja. Gulyás Gergely szerint méltatlan egy katonához a zsírleszívás, inkább edzeni kellett volna.

Fotó: Bankó Gábor/444

Ne mondjon fel, aki nem akar

Az RTL az iváncsai akkugyárról elküldött munkavállalókról is érdeklődött. Gulyás azt mondta, ha valaki nem akar felmondani, akkor ne írjon alá olyan nyilatkozatot, hogy közös megegyezéssel távozott. Az RTL szerint elképzelhető, hogy azért nem kirúgják az embereket, hogy ne essenek el az állami támogatástól. Gulyás erre megismételte, hogy ha így van, ne írjon alá ezzel ellentétes nyilatkozatot.

Miért nem a nyugdíjakat emelik inkább?

Az RTL azt kérdezte, a nyugdíjasoknak járó áfavisszatérítés lehetőségét előbbre hozzák-e. Gulyás azt mondta, még az idősügyi tanáccsal tárgyalnak. Arra a kérdésre, hogy miért nem emelik meg a nyugdíjakat, azt mondta, korábbi AB-döntés alapján egységesen kell emelni, az viszont igazságosabb, ha egy jelentős kiadást egyformaképpen tudnak megtéríteni.

Az uniós gigabírsággal kapcsolatos per folyamatban van

A keresetet belátható időn belül benyújtják, mondta Gulyás. Erre tavaly decemberben 600 milliót tett félre a kormány.

Júniusban a Bíróság egyszeri 200 millió euró - átszámítva 80 milliárd forint -, továbbá napi 1 millió eurós bírság megfizetésére kötelezteMagyarországot a menekültjogok megsértése, illetve amiatt, hogy több mint három éve nem teljesíti az EU-s bíróság korábbi ítéletében foglaltakat.

A 2020-as ítélet szerint Magyarország nem tartja tiszteletben az uniós jogszabályokat a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó unión kívüli országok állampolgárainak visszatérésére vonatkozó eljárások területén. Azóta több fizetési felszólítást is küldött a Bizottság a kormánynak.

Gulyás: Lengyelországban a politikát kriminalizálják

Amíg Magyarországon kellően stabilak a jogállami alapok, addig Lengyelországban a politikát kriminalizálják, az EU pedig hangosan tapsol ennek – mondja Gulyás Gergely.

Magyar Fórum: Ukrajnában „felfegyverzett banderisták gyilkoltak halomra” embereket

A Magyar Fórum, aminek gyakorlatilag nincs szemmel látható olvasótábora, azzal kezdte, hogy Ukrajnában „felfegyverzett banderisták gyilkoltak halomra” embereket. Továbbra is rejtély, mit keresnek ott a kormányinfón.