Egy módosító szerint maximum egy hónappal előre lehet bejelenteni a tüntetéseket, így a Pride-ot is

belföld

Hétfő este Hende Csaba összegző módosító javaslatot nyújtott be a gyülekezési törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz – írja a 24.hu.

A módosító szerint „a gyülekezési törvény további módosítása is szükséges annak érdekében, hogy a gyűlés az annak megtartását megelőző legfeljebb egy hónappal megelőzően legyen bejelenthető”.

Magyarra lefordítva ezzel küszöbölnék ki azt a jogi anomáliát, miszerint előbb tiltanak, minthogy elfogadnák az Alaptörvény-módosítást, ami lehetővé tenné a gyülekezési jog korlátozását. A gyülekezési törvény előző változata szerint ugyanis egy közterületen szervezett nyilvános gyűlést a megtartása előtt legfeljebb három hónappal köteles bejelenteni a szervező. Vagyis utóbbi alapján még meg is tarthatnák a Pride-ot, amin már a felvonulók arcát is azonosítanák – olyan törvény alapján, amit terroristákra és nemzetközi bűnözőkre hivatkozva hoztak –, sőt, pénzbüntetéssel is sújtanák nemcsak a szervezőket de a résztvevőket is.

A most benyújtott módosítással azonban a június 28-ra tervezett felvonulást csak májusban lehetne bejelenteni, nem pedig most, márciusban, így az egy hónapos bejelentési kötelezettség előtt már hatályba tud lépni az április 15-én elfogadásra kerülő Alaptörvény-módosítás.

A hétfőn benyújtott törvényjavaslat – amit már kedden átnyomna a Fidesz a parlamenten – a „gyermekvédelemre” hivatkozva módosítana több jogszabályt, például a gyülekezési jogról szólót kiegészítené azzal, hogy tilos az olyan gyűlés, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.

A TASZ szerint veszélyes, hazug és jogsértő a Pride-ot betiltó törvényjavaslat. A témával kapcsolatban két szerzőnk is írt publicisztikát, a cikkeket itt és itt lehet elolvasni.

Kapcsolódó cikkek

Túl gyorsan tiltaná be a Fidesz a Pride-ot, addig le sem ér az ereszen az alaptörvény újabb módosítása

Pedig az kellene hozzá, így a Fidesz még a saját alaptörvényét is megsértheti.

Kolozsi Ádám
belföld

Terroristákra és nemzetközi bűnözőkre hivatkozva hozták azt a törvényt, aminek alapján most a Pride-on felvonulók arcát azonosíthatják be a rendőrök

Bejött a 10 évvel ezelőtti jóslat: a Fidesz úgy módosítja a törvényt, hogy az arcfelismerő rendszert be tudják vetni betiltott tüntetések résztvevői ellen is.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A Pride-ot betiltó törvényjavaslat nemcsak a szervezőket sújtaná pénzbüntetéssel, de a résztvevőket is

A hatóságok arcképelemzést is végezhetnek.

Fődi Kitti
belföld

A Fidesz már kedden átnyomná a Pride betiltását a parlamenten

Rendkívüli eljárásban akarják tárgyalni a törvénymódosítást.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A TASZ szerint veszélyes, hazug és jogsértő a Pride-ot betiltó törvényjavaslat

Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza a 444-nek azt mondta, a javaslat sérti a gyerekek jogait is: megfosztja őket attól, hogy önálló álláspontot alakítsanak ki közéleti és erkölcsi kérdésekben.

Benics Márk
belföld

Pride-törvény: végre nem ellopja a kormány a pénzünket, hanem értelmes dologra fordítja

Kösz, Orbán!!

Diószegi-Horváth Nóra
vélemény

Pride nélkül nincs magyar szabadság

Egy olyan országban, amelynek polgárai nem egyformán gyakorolhatják a szabad gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való alapvető emberi jogot, egyikünk sem lehet szabad.

Bede Márton
vélemény