Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeivel, anyagaival. Például ezzel a néggyel:
Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.
Ismét tüntettek Hadházy Ákos és a Momentum szervezésében Budapesten, és az Erzsébet hídra szervezett tüntetés vége után aztán a résztvevők ismét vonulni indultak, és pár órára összesen négy hídon blokkolták a forgalmat. A legfeszültebb helyzet a Szabadság hídon volt, de némi összefeszülés után levonultak a hídról a rendőrök.
Kedden benyújtotta a Fidesz az új drogtörvény tervezetét, amiből többek között kiderül, a jövőben akkor mehet valaki elterelőre, ha feldobja a dealerét. És mint gyorselemzésünkben írtuk, a javaslat úgy egyensúlyozna, hogy miközben elégedetté teszi a drogokról mit sem tudó kormánypárti szavazókat, annyira azért ne idegenítse el a fiatal, a témát ismerő választópolgárokat.
Belföldi hír volt még, hogy az Orbánnal bohóckodó Győzike gusztustalannak tartja, hogy belekeverték a Fidesz és a Tisza csatározásába, miközben elfogták a Tisza önkénteseire Kelenföldön, illetve Körmenden rátámadó férfit. Az MTA doktorai közül többen előre jelezték, hogy Orbán inkább el se menjen az Akadémia 200. születésnapi ünnepére, Gulyás Gergely továbbmagyarázta Lázár János neres-kullancsos kiszólását, Navracsics pedig széttárta a kezét a balatoni túlzott beépítések miatt.
Gazdasággal kapcsolatos történés volt, hogy a kedden közzétett államháztartási előrejelzésben egyetlen érdemi adat sem változott az elfogadott költségvetéshez képest, pedig a hiány két hónap alatt átlépte az éves cél 40 százalékát, és a miniszterelnök számos osztogatást jelentett be az év elején. És mivel szeretjük az ilyesmit, megemlékeztünk Nagy Márton (sokadik) jóslatáról azzal kapcsolatban, hogy mennyire remek lesz minden hamarosan. Ja, és benyújtották az atm-törvényt is, ami a bankok mellett az önkormányzatokra is terhet ró, és májustól újabb gyorsforgalmi útszakaszok lesznek fizetősek, az állam 1,2 milliárdos pluszbevételt vár belőlük.
Gazdagodással kapcsolatos történés volt, hogy Acai Superfood néven új céget alapított Sarka Kata és Rogán Cecília, miközben Mészáros Lőrinc közel van ahhoz, hogy a világ 1000 leggazdagabb embere közé kerüljön.
A Lakmusz részletesen bemutatta, Magyar Péter félmondatából néhány hét alatt hogyan csinált politikai lejárató eszközt a kormány és médiája: a kiragadott részlet a Megafon videóiban a kontextus eltávolítása után volt már önleleplezés, rezsicsökkentés elleni és migránstáborok tömeges létesítése melletti megszólalás is.
Szerdán Budapestre látogat Benjamin Netanjahu, aki máshova már nem is nagyon utazhatna: miközben nemzetközi elfogatóparancs is van ellene, otthon már azzal vádolják, hogy embereinek pénzügyei összeértek a Hamászéival.
Az autokráciák Thaiföldtől Törökországig nem technofasizmusra, hanem saját gonosz törvényeikre épülnek. A „gyermekvédelmi” és „kábítószer-ellenes” alkotmánymódosítás nemcsak a gyülekezési törvényt írhatja felül, hanem mindent. De leginkább a demokráciát. És már el is kezdték alkalmazni.
Egyre többen írnak arról, hogy a Zelenszkij-stáb gyors választásokra készül Ukrajnában, kihasználva, hogy konfliktusainak hála ismét népszerűbb az elnök. Ám a helyzet ellentmondásos és bonyolult, és van sok konkrét akadály. Közben az orosz külügyminiszter-helyettes közölte, hogy nem tudják elfogadni Trump megoldási javaslatait a tűzszünetre, és idén először fordult elő, hogy az oroszok nem támadták éjjel drónokkal Ukrajnát.
A mindvégig Moszkva bábjának tartott, Orbán-szövetséges, nemzetközi elfogatóparancs alatt álló Dodik közben nem túl meglepő módon Moszkvában tűnt fel, Vučić szerb elnök szerint katonai szövetségre léphet Magyarország és Szerbia, Kína pedig hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül.
Az Egyesült Államokban Trump szerdán kirobbanthatja a globális vámháborút, közben az amerikai bevándorlási hivatal „tévedésből” El Salvadorba deportált egy védett jogállású férfit, és kiderült, hogy halálbüntetést kérnek Luigi Mangionéra, aki tavaly megölte egy egészségbiztosító vezérigazgatóját.
És hír volt még a világból, hogy Elon Musk megint a Twitteren beszélte meg gyerektartási ügyeit, működésbe lépett az izlandi Sundhnúkur vulkán, valamint az AfD feloszlatta a titkosszolgálat által szélsőségesként nyilvántartott ifjúsági szervezetét.
Ha másra nem, egy kis pihenésre mindenképpen jó lesz a látogatás a hosszú politikai karrierje legnehezebb időszakát élő izraeli miniszterelnöknek. Miközben nemzetközi elfogatóparancs is van ellene, otthon már azzal vádolják, hogy embereinek pénzügyei összeértek a Hamászéival.
Csak ne legyenek szem előtt. Mármint a lecsúszott, hajléktalan vagy szegény, közterületen hőbörgő dizájnerdrogosok. A javaslat úgy egyensúlyoz, hogy miközben elégedetté teszi a drogokról mit sem tudó kormánypárti szavazókat, annyira azért ne idegenítse el a fiatal, a témát ismerő választópolgárokat.
Az autokráciák Thaiföldtől Törökországig nem technofasizmusra, hanem saját gonosz törvényeikre épülnek. A „gyermekvédelmi” és „kábítószer-ellenes” alkotmánymódosítás nemcsak a gyülekezési törvényt írhatja felül, hanem mindent. De leginkább a demokráciát. És már el is kezdték alkalmazni.
Egyre többen írnak arról, hogy a Zelenszkij-stáb gyors választásokra készül Ukrajnában, kihasználva, hogy konfliktusainak hála ismét népszerűbb az elnök. Ám a helyzet ellentmondásos és bonyolult, és van sok konkrét akadály.
Percről percre tudósítunk a tiltakozásról.
A kábítószerkereskedőktől akár az ingatlanukat is elkobozhatják, a visszaeső kereskedők pedig nem bocsáthatók feltételes szabadlábra.
De azért a fideszes celeb azt is mondta, hogy: „Nem tagadom, hogy beszéltem Magyar Péter úrral, de leszögezem, magánbeszélgetés volt, két magánember között.”
Beismerte tettét.
Bilincsben vitték el, miután kétszeri felszólításra sem igazolta magát.
Mert szerintük Orbán a poloskázós beszédével „több tekintetben is átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át”.
„Ha Lázár János velem közös vágya teljesül, akkor még az ellenzék vezetésébe is várják őket.”
A miniszter szerint „a polgármesterek és a képviselő-testület lélekjelenlétén, elkötelezettségén múlik,” hogy meg tudják-e állítani a beruházót.
A kedden közzétett államháztartási előrejelzésben egyetlen érdemi adat sem változott az elfogadott költségvetéshez képest. Pedig a hiány két hónap alatt átlépte az éves cél 40 százalékát, és a miniszterelnök számos osztogatást jelentett be az év elején.
Jövő szilveszterre ajánljuk mindenkinek, aki szereti.
Akár 200 milliós büntetést is kaphat az a bank, amely megsérti a törvényt.
Társadalmi vitán a gyorsforgalmi úthálózattal kapcsolatos rendeletmódosítás terve, jövő héten lehet belőle jogszabály.
Ezúttal az egyéb élelmiszerek kiskereskedelmébe száll be a két üzletasszony, akiknek az eddigi vállalkozásai elképesztő árbevétel mellett dolgozott hihetetlen profitrátával.
A Forbes több mint 3000 fős globális gazdaglistáján rajta kívül még három magyar szerepel.
Mert nem következik belőlük az orosz–ukrán háború kiváltó okainak megszüntetése – közölte az orosz külügyminiszter-helyettes.
Hiába van elfogatóparancs ellene, gond nélkül elhagyta hazáját a boszniai Szerb Köztársaság elnöke.
A szerb elnök jó szívvel idézte fel az 1999-es, etnikai tisztogatásokkal súlyosbított koszovói háború idején hozott Orbán Viktor-döntést is.
A tajvani védelmi minisztérium válaszként repülőgépeket és hajókat vezényelt ki, és aktiválta szárazföldi rakétarendszereit.
Az amerikai elnök április 2-át hetek óta a „Felszabadítás Napjaként” emlegeti. A kormánya arra számít, hogy az új vámok több mint 6000 milliárd dollár bevételt hozhatnak, amit az amerikaiaknak térítenének vissza. Közgazdászok szerint viszont jelentősen nőhetnek a fogyasztói árak mindenhol, és súlyos károkat szenvedne a világgazdaság.
Elismerték a hibát, de már nem tudják hazavinni Kilmer Armado Abrego-Garciát, akit egy olyan járaton vittek el az USA-ból, amit egy szövetségi bíró tiltása miatt el sem indíthattak volna.
A főügyész szerint a tette, amely után sokak szemében egyfajta népi hőssé vált, sokkolta Amerikát.
A 26 éves szélsőjobboldali influenszer a napokban bejelentette, hogy eladja a Tesláját, mert Elon Musk nem fizeti a gyerektartást az el nem ismert, 13. gyereke után. Aztán az állítólagos apukával az X-en kezdtek el vitatkozni a pénzről.
Evakuálták a Reykjanes-félszigeten fekvő Grindavík lakosait.
Hamarosan új szervezetet hoznak létre.
És végül a tüntetők győztek.