Minek mentem oda?

vélemény

Amikor a Kormányinfón az RTL megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy miért nem engedték be a 24.hu újságíróját a kormányzati sajtótájékoztatóra, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal büszkélkedett, hogy az EU-ban nem sok kormány tart a kormányülés után olyan sajtótájékoztatót, ahol két órán keresztül lehet kérdezni egy minisztert:

Forrás

Hát ilyet tényleg nem tart senki. Még a magyar kormány sem.

Így (nem) kérdezhetünk

Rendszeresen előfordul, hogy a kormánnyal szemben kritikus cikkeket közlő újságok nem kérdezhetnek, mert nem marad rájuk idő. Most is így járt többek között a Bloomberg és a Telex újságírója, illetve én sem kaptam szót. Vitályos Eszter kormányszóvivő előtt ott van egy papíron a megjelent újságírók fotója és munkahelye, nem lehet véletlennek nevezni, hogy ha a 444 sorra is kerülhet, az utolsók között kérdezhet, és pár perc után meg is vonják tőlünk a szót.

Közben többek között a Magyar Hangot, a Direkt36-ot, a Gulyáságyúmédiát és a Szabad Európát be sem engedik, és meg sem indokolják, hogy miért. Amikor Gulyást 2023-ban arról kérdeztük, hogy bizonyos újságokat miért nem engednek be, azt válaszolta, „elég széles körben van itt a sajtó képviseltetve, Dörmögő Dömötör és más sincsen”, így sem szoktak beleférni a 2 órás időkeretbe, de a Kormányinfó szervezői nem vádolhatók azzal, hogy ne lenne jelen bal- és jobboldali, konzervatív és liberális sajtó kellő számban.

Márciusban a Mérce – amit szintén nem engednek be – emlékeztetett, hogy a TASZ korábban beperelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, és nyert, így derült ki, hogy a Miniszterelnökségen nincs felelőse a regisztrációs kérelmek kezelésének, és az sincs meghatározva, hogy milyen szempontok alapján válaszolnak a megkeresésekre.

Amikor megkérdeztem, hogy ha nagyobb lenne-e az említett lapok elérése, mehetnének-e a Kormányinfóra, Gulyás csak annyit mondott, hogy ha a 444-é lenne kisebb, akkor akár helyettünk mehetnének. A tiltásnak annyiban biztos nincs köze a nézettséghez, hogy amíg a Magyar Hangnál nem ritkák a több tízezres nézettségű videók, addig például a Kormányinfón mindig, elsők között szót kapó Breuer Press-Heti TV videóit néhány tucat ember látja.

De a rendszeresen egzotikus kérdésekkel bombázó Medveczky Attila, a Magyar Fórum/magyarforum.info alkalmazottja is mindig szót kap, pedig a magyarforum.info nincs a Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) által mért olvasottságú médiumok között, a Similarweb adatbázisa szerint pedig átlagosan 2400-an kattintanak a magyarforum.info-ra havonta, amivel Magyarországon a 76 197. leglátogatottabb honlap. Ezzel szemben a Magyar Hang hetilap portálja, a hang.hu az utóbbi három hónapban havi átlagban 1,7 millió olvasót érdekelt.

Ehhez jön még hozzá, hogy az utóbbi időkben elkezdtek odahívni egy-egy államtitkárt vagy kormánybiztost is, akit csak az adott témában lehet kérdezni: a múlt héten Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csak a kistelepülések fejlesztéséről, most pedig Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csak a családtámogatásról beszélt.

Koncz, Vitályos és Gulyás a Kormányinfón 2025. április 10-én.
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Ezen a héten így nézett ki a 2 órás Kormányinfó:

  • A 42. percig beszélt Gulyás, Koncz és Vitályos.
  • Az 56. percig lehetett Koncztól kérdezni.
  • Az M1 jött 4 percig.
  • Az Origo jött 4,5 percig.
  • A TV2 jött 4 percig.
  • Az ATV jött 11 percig.
  • A Magyar Nemzet jött 4,5 percig.
  • Breuer Péter jött 5 percig.
  • Az Index jött 5 percig.
  • A Hír TV jött 4,5 percig.
  • A Magyar Fórum jött 6,5 percig.
  • Az RTL jött 11 percig.
  • A Magyar Hírlap jött 2 percig.
  • A HVG-re a végén 5 perc jutott.

A kormánypárti lapok kérdéseinél egyébként nem ritkán éppen naprakész adatok vannak Gulyás Gergely előtt, míg a kormánnyal szemben kritikus sajtó kérdéseire gyakran nem ad épkézláb választ, sokszor pedig későbbre ígér tájékoztatást, ami nem ritkán elmarad.

Így élünk

Természetesen büszkélkedhet ezzel az eljárással Gulyás Gergely, de azért az sem mellékes, hogy milyen kommunikációs környezetben tartják ezt a Kormányinfót.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek
Élő

Gulyás megkérdezte Rogánt a felesége sokmilliós cuccairól

Ilyen a béke? Szigorítják a hídfoglalást? Lesz előrehozott választás október 19-én? Megannyi kérdés.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Nem engedték be a 24.hu újságíróját a Kormányinfóra

Vitályos Eszter szóvivő az előző tájékoztató után jelezte a lap újságírónak, hogy legközelebb mást küldjenek helyette. A lap ennek nem tett eleget, újra Nagy Gergely Miklóst regisztrálták, ezt azonban nem fogadták el.

Benics Márk
belföld

A Magyar Hangot regisztráció ellenére sem engedik be a kormányinfóra, Szentkirályi Alexandra azt javasolta, regisztráljanak

A kormányszóvivő azt mondta, nem ő intézi a sajtóregisztrációt, ezzel le is tudta a kormányinfóról kitiltott lap újságíróját.

Mészáros Juli
POLITIKA

Miért zárja ki a sajtó egy részét a kormány a sajtótájékoztatóiról?

Gulyás Gergely a Magyar Hang és a Szabad Európa kitiltásáról szóló kérdésünkre azt válaszolta: „elég széles körben van itt a sajtó képviseltetve, Dörmögő Dömötör és más sincsen”.

Herczeg Márk
Média
Videó

Újságíró a régi iskolából, aki még fel meri tenni a valódi kérdéseket

Érte érdemes nézni a kormányinfókat! A Magyar Fórum újságírója olyan kérdésekkel szorítja sarokba Gulyás Gergelyt, mint hogy ismeri-e a Csurka István által leírt Weyer–Meyer szindrómát, vagy bent ül-e Soros György felesége a Fesztiválzenekar kuratóriumában?

Ács Dániel
video

Gulyás Gergely: A háborút Oroszország indította, de Putyin ettől még nem gyenge vezető

A háborúról, a Pride betiltásáról, az MNB alapítványairól és Donald Trump elnökségéről kérdeztük a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón.

Herczeg Márk
POLITIKA

Pert vesztett a Külügyminisztérium, így közelebb kerültünk annak bemutatásához, hogyan értelmezi a sajtószabadságot Szijjártó Péter

Óriási mutatvánnyal próbálta megakadályozni a külügy, hogy kiderüljön: kik kérdezhetik rendszeresen Szijjártót a nyugatinál szabadabbnak mondott magyar sajtóban.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A Külügyminisztérium szerint bőven elég, ha egy újságíró Facebookon megnézheti Szijjártó sajtótájékoztatóját

Fura is lenne, ha kérdéseket lehetne feltenni a Nyugatot médiaszabadságból rendszeresen kioktató miniszternek.

Haszán Zoltán
Média

Miattuk lett könnyebb észrevétlenül ellopni a közpénzt Magyarországon

Akik azokhoz a törvényekhez adják a nevüket, amiknek semmi más célja nincsen, mint hogy elfedjék az állampolgárok elől, hogy mire költik el az ország vezetői a közvagyont.

erdelyip
POLITIKA

Rétvári szerint semmi különös nincs abban, hogy a kórházi vezetők csak minisztériumi jóváhagyással nyilatkozhatnak

Ez így működik és kész.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Fideszes politikus érkezik a településedre? Írd meg nekünk, hogy mi is ott lehessünk!

Keressük a titkos országjárásra induló fideszes politikusokat.

Molnár Kristóf
POLITIKA
Élő

Orbán egy kommunikációs fogással kizárta, hogy bárkivel vitatkozzon, akivel nincs kedve, Magyart is beleértve

Téma van bőven: karácsonyi tűzszünet Ukrajnában, Szájer József visszatérése, Csurka István rehabilitálása, a túlzott oroszbarátság veszélyei, Magyar Péter felemelkedése.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Orbán legfőbb ajtónállójának legnagyobb pillanatai

Lejárt az ideje az embernek, aki szerint a viták ideje lejárt. Minden, ami hiányozni fog a Havasi Bertalan utáni korszakban.

Herczeg Márk
POLITIKA
Videó

Egyszerre kérdeztük Orbánt és Rogánt Magyar Péter állításairól

A kormányfőt és a propagandaminiszterét Tiborcz István étterme előtt kérdeztük arról, hogy beleavatkoztak-e az ügyészség munkájába a Völner–Schadl-ügyben.

Ács Dániel, Rényi Pál Dániel, Czinkóczi Sándor, Herczeg Márk
video
Videó

Orbán magánberuházásnak tartja a Budapest–Belgrád vasút építését, ahová az apja szállítja a köveket

A nemzetközi sajtó előtt, az Európai Parlamentben tudtuk megkérdezni a miniszterelnököt a családi érintettségéről.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Azok a nyomorult kétezres évek: ilyen volt az életünk 2002 és 2010 között, ha egyáltalán lehetett ezt életnek nevezni

Bármilyen problémáink is vannak most, ne feledjük: volt már sokkal rosszabb is, a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt például mind kínhalált haltunk.

Herczeg Márk
katasztrófa

Így uralták le Orbánék a médiát a 444 indulása óta

Rényi Pál Dániel cikke a Jeti Válaszból, a 444 első 10 évét elmesélő könyvből.

444.hu
könyv

Vigyázz a szabad sajtóra!

1848 március 15-én a sajtószabadságot írták a 12 pont első helyére. Ma az alig tucatnyi megmaradt, nehéz körülmények között dolgozó médiacéget fenyegetik. Ki fogja nyakon csípni a magángépezőket, jachtozókat, mutyizókat, seftelőket?

Uj Péter
vélemény

Posztpoloska depresszió

Az igazán súlyos kérdés, hogy a poloskabeszédből mi következik. Aminek az előkészítése folyik, az nagyon-nagyon kemény: az a választási autokrácia diktatúrába fordításának putyini irányvonala.

Uj Péter
vélemény

A köztévés szerkesztőből bikatenyésztővé lett Bende Balázs szerint a „kérdésekkel provokáló" újságíró megsértette a magyar demokráciát

Azt is elárulta, a jogilag közszolgálati feladatokat ellátni hivatott köztévéhez hogyan juthattak el a Fideszhez címzett kérdések. Emailen.

Solti Hanna
tévé