Kína emelte a tétet: a pénzügyminisztérium tegnapi közlése szerint még „csak” 84 százalékos vámot vezettek be az amerikai termékekre, ám miután Trump erre válaszul 145 százalékra emelte a kínai árukra kivetett vámokat, Peking pénteken bejelentette, hogy akkor ők pedig 125 százalékra az övékét.
„Az Egyesült Államok Kínára kivetett rendellenesen magas vámjai súlyosan sértik a nemzetközi és gazdasági kereskedelmi szabályokat, az alapvető gazdasági törvényeket és a józan észt, emellett ez egy teljesen egyoldalú megfélemlítő és kényszerítő eszköz” – közölte a kínai pénzügyminisztérium.
Donald Trump szerdán jelentette be váratlanul, hogy 90 napra felfüggeszti a nemrég megemelt vámokat, Kínára viszont 125 százalékos vámot vet ki. Mivel pár órával előtte kiírta a Truth Socialre, hogy „ez egy tökéletes idő a vásárlásra”, politikai ellenfelei már bennfentes kereskedelemmel is megvádolták.
Mindeközben az amerikai elnök két napja még azzal kérkedett, hogy a külföldi vezetők lényegében kuncsorognak nála, hogy elkerüljék az új vámokat.
„Hívogatnak ezek az országok. Nyalják a seggemet. Alig várják, hogy alkut köthessenek” – mondta.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggeli interjújában fejtette ki, hogy szerinte a kibontakozóban lévő vámháború
„jelentősége messze elmarad az ukrán-orosz háború és a az uniós kérdés mögött”.
A miniszterelnök szerint pusztán taktikai kérdésről van szó, Amerika mindenkivel egyenként tárgyalni fog, ami eltart ugyan 1-2 hónapig, de aztán
„ez a vámháború vámbékébe megy át.”
Ez a válasz a 104 százalékos amerikai vámra.
A különbséget a fentanillal kapcsolatos, korábban kivetett vám jelenti.
Azonnali hatállyal 90 napra függesztette fel a múlt szerdán kivetett vámokat. A kínai termékekre immár 125 százalékos vám vár.
Az elnök stábja állítja, hogy a döntés már eredetileg is a stratégia része volt.
„Ez az a pont, amikor megnyílik az ember lába alatt a föld, és eltűnik a süllyesztőben” - közölte a miniszterelnök.