Vagyonvisszaszerzési eljárást szorgalmaznak a több minisztériumot érintő korrupciós óriásper egyik kulcsfigurájával szemben

belföld

Kedden folytatódott a Budapesti Környéki Törvényszéken a tavaly ősz óta tartó, több minisztériumot és 25 milliárd forintnyi pályázati pénzt érintő korrupciós óriásper. Az előkészítő ülésen megjelent vádlottak egyike sem ismerte el a bűnösségét. Már csak két vádlott van, aki még nem állt bíróság elé, az 1. és az 53. rendű, utóbbinál még mindig várnak az orvosszakértői véleményre (az I. rendű vádlott pedig elmeszakértői vizsgálaton esett át, amely arra jutott, hogy büntethető).

A keddi tárgyalás legérdekesebb mozzanata az volt, amikor az eljáró bíró, Oláh Gaszton ismertette azt a beadványt, amit Palkovics László exminiszter bizalmasa, a XII. rendű vádlott Barta-Eke Gyula ügyvédje nyújtott be a bíróságnak (Barta-Eke novemberi bírósági kihallgatásáról itt írtunk). Ebben arról tájékoztatják a bíróságot, hogy megkeresték a vádhatóságot, konkrétan a Központi Nyomozó Főügyészséget a per 18. rendű, vádalkut kötött vádlottja, H. A. vagyonának ügyében.

H.-ra ugyanis, akitől a vádalku értelmében 450 ezer forintnyi vagyon elkobzását kezdeményezte az ügyészség, a bíróság végül 190 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték. Ő a tárgyaláson azt vallotta, hogy csupán egy autója és 10-15 millió forintja van. Azonban később a 24.hu több cikkben megírta, hogy H. jelentős vagyonelemeket titkolt el. Így valójában marbellai luxusnyaralója, horvát tengerparti nyaralója és dubaji luxuslakása, továbbá milliós értékű katamaránja is van (esetenként résztulajdonban).

Barta-Eke Gyula ügyvédje a megjelent információk nyomán érdeklődött a vádhatóságnál, hogy pontosan milyen vagyonát is derítették fel H. A.-nak, illetve hogy a most már tudottak fényében vagyonvisszaszerzést kezdeményeztek-e. A védő ezután azt sérelmezve fordult a bírósághoz, hogy a KNYF-nek küldött levélre nem kapott választ. Most azt indítványozták, hogy a bíróság is forduljon ezzel a megkereséssel az ügyészséghez.

Előzmények

A „széles körben kiterjedt korrupciós bűncselekmény gyanújával” kapcsolatos első hír 2022. április 20-án jelent meg, amikor a Pénzügyminisztérium igen szűkszavú közleményben bejelentette, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a tárca három pályázatkezelő munkatársát. Néhány nappal később aztán kiderült, hogy a Miniszterelnökség és a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, több osztályvezetője, valamint egy pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár (Karsai Tamás) és már említett Barta-Eke is érintett lehet az ügyben.

A nyomozás során több mint száz EU-s, illetve hazai forrásból finanszírozott pályázati program 25 milliárd forintjának sorsát, több mint 300 érintett pályázatot vizsgáltak meg. Az ügyben akkora az iratanyag – nagyjából 100-120 ezer oldalnyi –, hogy a bírósági informatikai rendszer lefagyott, amikor megpróbálták feltölteni. Csak a vádirat mintegy 400 oldalas, és október óta közel húsz előkészítő ülést kellett tartani, ám még mindig nem állt minden vádlott a bíróság előtt.

Kapcsolódó cikkek

Büntethető a több minisztériumot érintő korrupciós óriásper főszereplője

Elkészült az elmeszakértői jelentés az 54 vádlott ellen folyó büntetőügy I. rendű vádlottjáról, aki ellen becsületsértés miatt is eljárás indult.

Haász János
belföld

Tagadta a bűnösségét a korrupciós óriásperben Varga Mihály volt helyettes államtitkára és Palkovics László volt bizalmasa is

Karsai Tamás korábbi helyettes államtitkár a XI., Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető a XII. rendű vádlott a több minisztériumot érintő vesztegetési ügyben, 4, illetve 5 év börtönt kértek rájuk. A mai előkészítő tárgyaláson kihallgatott két másik vádlott szintén tagadta a bűnösségét.

Haász János
belföld

Spanyol luxuslakástól tengerparti nyaralóig: komoly ingatlanvagyona van a több minisztériumot érintő korrupciós ügy kulcsszereplőjének

A vádalkut kötött pályázatíró a bíróságon azt mondta, csak egy autója és 10-15 millió forintja van.

Haász János
belföld

A bíróságnak egy autót vallott be, pedig egymillió eurós katamaránja is van a több minisztériumot is érintő korrupciós óriásper kulcsfigurájának

A horvát kikötőben álló 12 férőhelyes hajót ki is lehet bérelni, írja a 24.hu.

Botos Tamás
bűnügy

Őrizetbe vették a Pénzügyminisztérium három munkatársát hivatali vesztegetés miatt

A pályakezdő dolgozók munkaviszonyát felfüggesztették.

Botos Tamás
bűnügy

A Miniszterelnökség főosztályvezetője is gyanúsított a pályázatos vesztegetési ügyben

A minisztériumi vezető épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos területen dolgozott.

Horváth Bence
bűnügy