Belsős fehér házi információkra hivatkozva írta meg a Washington Post Michael Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó kirúgásának hátterét: eszerint az, hogy Waltz véletlenül meghívott egy újságírót arra a Signal-csetre, amin konkrét jemeni támadások terveit osztották meg, csak az utolsó csepp lehetett a pohárban. Valójában Trump már amiatt megorrolt a nemzetbiztonsági tanács volt vezetőjére, hogy Waltz Netanjáhu izraeli miniszterelnök Irán elleni háborús terveit támogatta a háttérben.
Michael Waltz felmentését csütörtökön jelentették be, ezzel ő az első magas rangú figura a második Trump-adminisztrációban, akinek - alig bő két hónappal a kinevezése után - mennie kellett. Waltz a jövőben az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete lesz, vagyis a bukása csak részleges.
Waltz lehetséges kirúgása azóta napi téma volt a sajtóban, hogy véletlenül meghívta az Atlantic újságíróját abba a Signal-csoportba, ahol Pete Hegseth hadügyminiszterrel és másokkal a jemeni huszik elleni légicsapások percre pontos terveit osztották meg.
Ehhez képest végül Waltz még egy egész hónapig húzta, feltehetően a Fehér Házban meg akarták várni, amíg elül körülötte valamennyire a vihar. Az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy JD Vance alelnök is próbált mentőövet dobni neki. A botrány után elvitte például magával a megszerezni akart Grönlandra, hogy megerősítse a pozícióját, és a Washington Post forrásai szerint Vance a nemzetbiztonsági tanácsadót megpróbálta saját, a katonai fellépésekkel kapcsolatban jóval óvatosabb jobboldali köreihez is közelebb hozni.
Végül azonban Waltznak mégiscsak mennie kellett. Ebben a lap szerint Susie Wiles-nak, Trump nagy befolyású, de a nyilvánosságot legendásan kerülő kabinetfőnökének lehetett meghatározó szerepe: eszerint Wiles egyre inkább úgy érezte, hogy Waltz nem illik Trumphoz és az elnöki csapatba.
A Washington Post szerint a törésre részben Waltz katonai héja nézetei miatt került sor, de a bizalom is megroppant vele szemben. A lap informátorai szerint Waltz Trumpot is feldühítette a február eleji találkozón, amikor Benjamin Netanjáhu izraeli miniszterelnök látogatásán Trump tanácsadója láthatóan Netanjáhuval értet egyet abban, hogy itt az idő az Irán elleni támadásra. Waltz állítólag még a washingtoni látogatása előtt intenzív egyeztetéseket folytatott Netanjáhuval az Irán elleni katonai opciókról - miközben Trump végig inkább diplomáciai megoldást szeretett volna.
Michael Waltz érdeme, hogy egy olyan csetcsoportban terveztek meg egy bombázást, amihez véletlenül egy újságírót is hozzáadtak.
Trump vezérkara a Signal appon beszélt meg háborús részleteket, ráadásul akkora kretének voltak, hogy tök véletlenül meghívták Jeffrey Goldberget, az egyik legelismertebb amerikai külpolitikai újságírót is az illegális chatcsoportba.
Ki hívta meg az újságírót a háborús haditanácsba? Kinek volt meg a száma? Elhangoztak-e tényleges hadititkok? Milyenek az európaiak? Az elmúlt két nap bebizonyította: a Trump-adminisztráció a vártnál is képmutatóbb és ellenségesebb. Nevessünk együtt a Signal-botrány részletein és kreténségein!