Elkezdődött a parlament keddi ülésnapja, amin igazi politikai nagyüzem várható. A nagytakarítási törvény vitája mellett a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépésről és az új alkotmánybírók megválasztásáról is szavaznak a képviselők.
A Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről várhatóan fél 9 környékén szavaznak. Ez volt az a kezdeményezés, amit Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatásának napján jelentett be a kormány. A bejelentésre azért volt szükség, mert Netanjahu ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság.
Polt Péter és Hende Csaba alkotmánybíróvá választásáról várhatóan 9 óra környékén szavaznak a képviselők. Mivel a szavazás titkos, az eredmény csak 10 óra környékére várható. Polték megválasztásához kétharmadra, vagyis legalább 133 képviselő szavazatára van szükség.
A szavazások után délután jönnek az általános viták. A legnagyobb figyelem a nagytakarítási törvény vitájára irányul majd. A jogszabályt azonban csak rövidített, 4 órás időkeretben tárgyalják. A Fidesz azért kezdeményezte a vita rövidítését, hogy az ellenzéki képviselők ne beszélhessenek hajnalig.
A nagytakarítási törvény vitája előtt a helyi önazonosság védelméről szóló jogszabály vitája is napirenden lesz. Ez az a törvény, ami a falvakba történő beköltözést akarja korlátozni.
Polt Péter legfőbb ügyész és Hende Csaba parlamenti alelnök alkotmánybíróvá jelölését is megszavazta a parlamenti igazságügyi bizottsága, a Mi Hazánk három jelöltje nem kapott többséget. „Ide nem tartozó” kérdések, „bődületes csacsiságok” és szombathelyi belügyek is előjöttek a vitákban.
A vita négyórásra csökkentett időkerete miatt nem tudják keddig húzni az időt az ellenzékiek, ahogy korábban ez megesett.
Magyarország hivatalos látogatáson fogadja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, akit civilek megtámadása, éheztetése és megölése miatt vonná felelősségre az ICC. A magyarok azonban nem adják ki a nemzetközi testületnek.
Az önkormányzatok az elővásárlási jog biztosításával, a lakcímlétesítés tilalmával vagy feltételhez kötésével és az adóztatás kiterjesztésével korlátozhatják majd a beköltözést.