Menczer Tamás: A tagok meghívásos alapon csatlakozhatnak a HK-hoz

POLITIKA

Május 18-án Orbán Viktor bejelentette, hogy januárig százezer digitális harcost fognak toborozni, hogy a digitális térben is a Fidesz legyen a legerősebb párt, így fordulnak rá a 2026-os választási kampányra.

Az eseményt elég nagy érdeklődés övezi, ugyanis jelenleg nem teljesen tiszta, kik és hogyan léphetnek be a Harcosok Klubjába, hol zajlik a toborzás, és mi is lesz a digitális harcosok pontos feladata.

Így nem csoda, hogy sokan már most ezeket a harcosokat vélik felfedezni a közösségi médiában kommentelgetők közt, mások egyenesen a Harcosok Kódexét posztolgatják (hogy azzal a dokumentummal mi a probléma, arról itt írtunk), mindenesetre tény, hogy az utóbbi napokban elképesztően sok szó esik a kezdeményezésről - ami nyilván szándéka is volt a Fidesznek túl azon, hogy erőt demonstráljon, hiszen így irányíthatják a diskurzust.

Terjed egy olyan (nem hitelesített) információ is, miszerint a harcostársak állítólag a kommentelgetésért pontokat gyűjthetnek, illetve a legjobbak közt majd egy autót sorsolnak ki, sokan pedig arról posztolnak, hogy sikerült belépniük olyan Facebook-csoportokba, ahol a toborzás zajlik. Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója most azt írta: ez nem igaz.

Menczer Tamás a Harcosok Klubjában.
Fotó: Orbán Viktor/Youtube

Menczer elsősorban a Tisza nyakába varrná ezen információk terjesztését (amire persze semmilyen bizonyítékot nem mutat), mindenesetre annyit az alábbi posztjából mindenesetre ki lehet hámozni, hogy a Harcosok Klubját nem a Facebookon szervezik, a „tagok meghívásos alapon csatlakozhatnak a HK-hoz.”

A Facebook mindenesetre eléggé izgatja jelenleg a kormány fantáziáját, tegnap a nagytakarítási törvény vitáján például Kocsis Máté fejtette ki a véleményét a közösségi médiaplatform furcsa működéséről, amit szerinte az is jól példáz, hogy Magyar Péternek több lájkja van, mint LeBron Jamesnek.

Kapcsolódó cikkek