Magyar Péter emelte a tétet

POLITIKA
  • A Tisza Párt vezetője szerint a rendszer arra készül, hogy letartóztassák Ruszin-Szendi Romuluszt.
  • Magyar Péter úgy tudja, a kormányon belül is vannak ellentétek, és miniszterek próbálják visszatartani Orbán Viktort, hogy vörös vonalakat lépjen át.
  • Azt üzente, hogy „lesz nemulass”, ha valóban meglépik ezt.
  • A Fidesz közben lépésről lépésre építi azt a történetet, hogy Brüsszel és Kijev a Tisza segítségével támad rá a magyar kormányra.

Arra készülnek, hogy hamis politikai propagandacélból, koholt vádak alapján büntetőeljárást indítsanak, őrizetbe vegyenek és letartóztassák Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt – jelentette be Magyar Péter hétfő délelőtt.

Most azt akarják elhitetni a magyarokkal, hogy ez az ember, akit a miniszterelnökkel ellentétben korábbi kinevezéseikor mindig átvilágítottak a nemzetbiztonsági szolgálatok, és meggyőződtek a feddhetetlenségéről és megbízhatóságáról, hazaárulást követett el, és ukrán kémekkel összejátszva árulja el a hazáját – mondta a Tisza Párt vezetője.

Ezzel olyasmit mondott ki először teljesen egyértelműen, amire múlt hét közepe óta többször utalt, fokozódó nyíltsággal.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Magyar Péter szerint le akarják tartóztatni Ruszin-Szendi Romuluszt

Fekete öltönyben beszél új videójában a Tisza Párt elnöke, aki szerint „éppen arra készülnek, hogy hamis politikai propaganda célból, koholt vádak alapján büntetőeljárást indítsanak, őrizetbe vegyenek és letartóztassanak egy volt vezérkari főnököt”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Gulyás Gergely: Brüsszellel és egyes EU-tagállamokkal szemben Magyarországon működő jogállam van

A miniszter szerint aki „nem működött együtt ukrán kémekkel a hazája érdekeivel szemben, annak nincs mitől tartani”. „Hazaárulók vagytok. Ezt ma már majdnem mindenki látja” – reagálta Magyar Péter.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Viktor: Nem Mészáros Lőrinc és Tiborcz István futotta be itt a legnagyobb karriert, hanem sokan mások is

A miniszterelnök interjút adott az Ötmédia friss Youtube-csatornájának, az Orbán-propaganda pedig kemény kérdéseket ígért Hont Andrástól. Ez lett belőle.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2023 áprilisában: Átállunk a háborúhoz vezető út nulladik fázisára

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen a honvédelmi miniszter azt mondja, szakítanak a békementalitással.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Az ukrán elhárítás azt állítja, hogy magyar katonai kémhálózatot leplezett le Kárpátalján

Soha nem fordult még elő, hogy egy NATO tagország számára ellenséges kémkedéssel vádolt embert tartóztattak volna le Ukrajnában.

Kaufmann Balázs
belföld

Kocsis Máté szerint újabb ukrán kémeket azonosítottak

Korábbi magas rangú honvédelmi vezetőkkel tarthattak kapcsolatot. Magyar Péter már tegnap megüzente: „el a kezekkel Ruszin-Szendi Romulusztól”.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Egy kémkedéssel gyanúsított ukrán férfi letartóztatását kezdeményezte az ügyészség

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető kedden arról beszélt, hogy újabb ukrán kémeket azonosítottak a nemzetbiztonsági szolgálatok.

Benics Márk
belföld

„Lófasz, esti fény” – mondja a kémvádakról Ruszin-Szendi Romulusz, aki kétszer találkozott Holló Istvánnal

A volt vezérkari főnök szerint ez nem bizonyíték és nem bizonyít semmit, mert nem történt semmi.

Inkei Bence
belföld

Az Orbán család gazdasági birodalmáról szóló film miatt vádolják ukrán finanszírozással a Direkt36-ot

A Direkt36 szerint egy szó sem igaz az ukrán finanszírozásból.

Windisch Judit
POLITIKA

Jobboldali pártot ilyen elánnal még nem hazaárulóztak

Éppen 25 éve hazaárulózta le először a baloldalt Kövér László. A minap emiatt büntette meg 14 millióra Gyurcsány Ferencet. A NER-ben a Fidesz a baloldalt már nem a kommunista múltja miatt támadja, hanem azért, mert kiteregetik a szennyest EU- és NATO-szövetségeseink előtt. Teljesen új elem, hogy immár a Fideszt is hazaárulózza az ellenzék, sőt, van már balos Loppert Dániel is.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Magyar Péter bevonult Nagyváradra, de igazából a szívedbe szeretne

Nagyváradon ért véget a Tisza "Egymillió lépés" nevű országjárása. Voltak ellentüntetők, de nem tudták érdemben megzavarni Magyar beszédét. A menet még jó is lehet arra, amire kitalálták, de ezt egyelőre nem tudjuk megmondani, azt viszont igen, kik lehettek az ellentüntetők. Jehova tanúi irigyen nézik Magyar Pétert Nagyváradon.

Bábel Vilmos, Németh Dániel
POLITIKA