Donald Trump elnök vasárnap bejelentette, hogy július 9-ig elhalasztja az Európai Unió importjára kivetett 50 százalékos vámot, írja a CNN. Ez nem az első eset, amikor Trump bejelenti egy jelentős tételű vám bevezetését, majd a piaci zavarkeltés után visszavonja a vámfenyegetését, sőt, lényegében a vámpolitikája ebből áll az elnökké választása óta.
Trump a mostani döntése előtt azt mondta, hogy az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével folytatott „nagyon kedves telefonbeszélgetés” vezetett a halasztáshoz, miután a brüsszeli bizottsági elnök azt mondta, hogy komoly tárgyalásokat akar folytatni. „Július 9. lenne a nap, ezt a dátumot kérte. Áthelyezhetnénk június 1-jéről július 9-re? Beleegyeztem” – mondta a jellegzetes trumpi stílusban, hogy mi történt. „Azt mondta, hogy gyorsan összeülünk, és meglátjuk, ki tudunk-e valamit találni”.
Trump még pénteken jelentette be, hogy „nem keres tovább megállapodást” az EU-val, hanem június 1-jén 50 százalékos vámtarifa lép hatályba. Korábban, áprilisban 20 százalékos kölcsönös vámtarifát vetett ki az EU-ra – azt szintén elhalasztottak, akárcsak más úgynevezett kölcsönös vámtarifákat.
Korábban, szintén vasárnap Von der Leyen azt tweetelte, hogy „jó megállapodás” van Trumppal. „Az EU és az USA a világ legjelentősebb és legszorosabb kereskedelmi kapcsolatát ápolja” – írta von der Leyen. „Európa készen áll a tárgyalások gyors és határozott előmozdítására. Ahhoz, hogy jó megállapodásra jussunk, július 9-ig szükség van időre.”
A késedelem hírére az ázsiai tőzsdék többsége szerény, néhány tizedszázalékos nyereségbe lendült a magyar idő szerint hétfő hajnali kereskedésben.
Tavaly az Egyesült Államok 236 milliárd dolláros kereskedelmi deficitet mutatott az EU-val az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának adatai szerint.
Trump vasárnap azt is elmondta, hogy „hajlamos egyetérteni” Scott Bessent pénzügyminiszter legutóbbi megjegyzéseivel, miszerint nem kell visszavinni a textilgyártást az Egyesült Államokba. „Nem sportcipőket és pólókat akarunk gyártani, hanem katonai felszereléseket” – mondta Trump, hozzátéve:
„Nagy dolgokat akarunk gyártani. A »mesterséges intelligencia dolgot« akarjuk csinálni a számítógépekkel.”