A manhattani székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság szerdán úgy döntött, hogy a Trump által életbe léptetett szükségállapot nem adhat felhatalmazást az elnöknek arra, hogy szinte minden országgal szemben vámokat vessen ki. Ezzel súlyos csapás érte Trump gazdaságpolitikájának egyik pillérét, írja a BBC.
A bíróság szerint Trump túllépte a hatáskörét, amikor egy 1977-es szövetségi gazdaági vészhelyzeti törvényt alkalmazott, az ugyanis nem szól vámokról, amivel az Egyesült Államok gazdaságát védhetné a fenyegetésekkel szemben. Úgy ítélték meg, hogy a szóban forgó törvény nem hatalmazza fel az elnököt arra, hogy azt vámok kivetésére használja fel.
A Fehér Ház azonnal fellebbezést nyújtott be az ítélettel szemben. „Nem a választott bírák dolga eldönteni, hogyan kell megfelelően kezelni egy nemzeti vészhelyzetet”, mondta Kush Desai, a Fehér Ház sajtótitkár-helyettese. Hozzátette: „Trump elnök megígérte, hogy Amerikát helyezi előtérbe, és a kormányzat elkötelezett amellett, hogy a végrehajtó hatalom minden eszközét felhasználja a válság kezelése és Amerika nagyságának helyreállítása érdekében”.
Donald Trump egyelőre nem kommentálta közvetlenül a bíróság döntését, de Truth Social csatornáján néhány mémet megosztott, amelyek a bejelentésre utalhatnak. Az egyik, fekete-fehér, AI-val készült képen az elnök a kamera felé sétál, miközben az alábbi felirat olvasható: „Isteni küldetése van, és semmi sem állíthatja meg, ami következni fog.”. Egy másik, hirdetőtáblát ábrázoló képen pedig az olvasható: „Trump elnöknek mindenben igaza volt”.
Az amerikai elnök április 2-án jelentette be a szinte minden országra kiterjedő vámjait, ezért azt a napot a Felszabadulás Napjának nevezte el. Általánosan 10 százalék a vám mértéke, Kínával és az EU-val szemben azonban fegyverként használja a vámokat, az ázsiai nagyhatalomból érkező termékekre egészen 145 százalékig tornászták fel a vámokat mielőtt azokat egy megállapodás alapján 90 napra felfüggesztettek. Jelen állás szerint az EU-ból érkező termékeket július 9-étől 50 százalékos vám fogja terhelni.
Saját meglepetésükre arra jutottak, hogy vannak közös érdekeik.
Felrajzolta az iparpolitikai terveiket is: „a mesterséges intelligencia dolgot akarjuk csinálni a számítógépekkel.”