Mielőtt valaki azt hinné, hogy a múlt század ötvenes éveiben járunk, rögzítsük: 2025. május 30-án történik mindez.
Szijjártó Péter
Fotó:
ATTILA KISBENEDEK/AFP
Szóval Szijjártó Péter külügyminiszter tartott ma előadást a CPAC Hungary 2025 konferencián, ahol a minisztérium által kiküldött közlemény szerint azt találta mondani:
„Ahogy a magyar kormány megdöntését célzó korábbi washingtoni kísérlet elbukott, úgy fog elbukni a mostani brüsszeli kísérlet is, és jobb, ha Manfred Weber is megérti: nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő.”
Még néhány idézet a bölcs vezérünket Magyarország miniszterelnökének intézkedéseit méltató beszédből:
„Az idei év igazi vízválasztó, ugyanis eddig elképesztő erőfeszítésekre volt szükség a magyar kormány részéről az identitás, a gyermekek, az ország biztonságának védelme érdekében, de itt az ideje ellentámadásba lendülni.”
„Meg kellett magunkat védeni az ukrajnai háborútól (…) Már több mint három éve folyamatosan bele akarnak minket nyomni ebbe a háborúba. De mi több mint három éve sikeresen állunk ellen ezeknek a kísérleteknek.”
„Az elmúlt esztendőkben meg kellett védeni magunkat, a biztonságunkat és az identitásunkat is az illegális migrációtól. Az mégiscsak abszurd, hogy azok, akik a demokrácia bajnokainak állítják be magukat, azok, akiknek a kedvenc, unalomig ismételt kifejezésük a jogállamiság vagy a rule of law, ők azok, akik semmibe veszik a nemzetközi jogot.”
„És végezetül meg kellett védeni a gyermekeinket az egyre agresszívabb genderpropagandától. És mi elértük azt, hogy a genderszervezetek ma már nem mehetnek be az óvodákba, nem mehetnek be az iskolákba, és nem magyarázhatják el egy kislánynak, hogy ugyan te kislány vagy, de holnap képzelheted magadat kisfiúnak is.”
„Nyíltan akarták megdönteni, megbuktatni a magyar kormányt. Nem sajnáltak sem pénzt, sem időt, sem erőfeszítést. De elbuktak. Most azonban Brüsszel veszi át Washington helyét. A támadások erejét megsokszorozzák. Politikai, jogi, pénzügyi szankciókat vetnek be. Mindent bevetnek annak érdekében, hogy egy bábkormányt segítsenek hatalomba itt, Magyarországon.”
Mi nem fogjuk a magyar emberek pénzét átengedni az ukránoknak. Mi nem fogjuk engedni, hogy tönkretegyék a magyar gazdákat. Mi nem fogjuk hagyni, hogy Magyarországot az ukrán maffia átjáróházává tegyék. És mi nem fogjuk engedni, hogy a magyar családok az ukránok miatt kétszer-háromszor annyit fizessenek a rezsire, mint kellett eddig.”
„A Voks 2025-ön a magyar emberek döntenek, és megvédhetik Magyarországot. És kedves barátaim, a Voks 2025-öt követni fogja a Voks 2026. És a Voks 2026-on is meg fogjuk védeni Magyarországot, újra nyerni fogunk, hogy amikor önök ide jövőre újra visszajönnek, akkor együtt ünnepelhessünk egy újabb nagy patrióta győzelmet.”
De ha már itt tartunk, a Dobi-kormányban 1951 májusától külügyminiszteri posztot betöltő, majd a Rákosi-kormányban miniszterelnök-helyettesként tevékenykedő Kiss Károlytól idéznék is a fentebb linkelt beszédből, ami a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója alkalmából hangzott el, egy rövid részletet:
A béke híveinek világmozgalma ma napról-napra nő. Egyre újabb és újabb milliók sorakoznak fel a Szovjetunió vezetése alatt az imperialista agresszorok bűnös tervei elleni aktív harcra.
Ugyanitt emlékeztetnék Orbán Viktor miniszterelnök ma reggeli interjújára, amiben azt ecsetelte:
Az éppen nálunk zajló CPAC-re „számos jelenlegi és jövendő európai kormányfő jött el, akik abban az »ellenállási mozgalomban« vannak, amelyben Magyarország már 15 éve harcol a brüsszeli birodalomépítéssel szemben... Ez a mozgalom lassan, de biztosan többségbe kerül Európában, egyre erőteljesebben mondják ki, hogy Ukrajna gyorsított felvételének nincs helye... A következő évek arról szólnak, hogy Ukrajnára és a háborúra hivatkozva a brüsszeli birodalomépítő bürokraták tudnak-e a jelenleginél is több pénzt és jogkört elvenni az Európai Unió tagállamaitól...” [A kiemelések tőlem származnak, csak a rend kedvéért.]