Időzavarba került és a lehetőségekhez képest is jútúbtalan műsorunk végre-valahára hitet tesz a drogmentes stoner pop mellett.
Az epizódot a Belső kör és a Közösség előfizetői csomagok tulajdonosai máris hallhatják, tíz perccel rövidebb változat egy nap múlva. Ha előfizetsz, nemcsak hosszabb Borízűt hallgathatsz előbb, de a független sajtót is életben tartod.
Használati útmutatónk az előfizetős, hosszú verziók kezeléséhez mindenféle podcastalkalmazásokban.
Ezt az adást csak Belső kör és Közösség csomagjainkkal érheted el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Rák Sándornét nem említette, miközben ezt bejelentette.
Azt is üzeni: Inkább túlélésre készüljetek, ne jövőre.
Taxiba ültette, hazavitte, ágyba tette, még be is takargatta a serleget.
Marsalkó Dávid Caramelhez hasonlóan a megosztásról beszélt.
A Budapest Parkban a „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” sor után elsötétült a színpad, a kivetítőn pedig egy böngésző jelent meg, amin a 444-re és más oldalakra keresve csak hibaüzenet volt látható.
„Ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség” – írta Horváth László.
Hiába nem ért egyet ezzel az amerikai zsidók többsége, a Trump-kormányzat rájuk hivatkozva indított frontális támadást az egyetemek és úgy általában a szabadság ellen. Magyar szövetségeseik ugyanezt az utat járják. Ahogy a történelemben már sokszor, most is nyilvánvaló, hogy kik járnak – rosszul.
Az énekes a szegedi koncertjén tartott egy kisebb beszédet, ahol elmondta, „szeretnünk kell egymást, mert ez a mi közös hazánk”, és aki azzal próbálkozik, hogy szétválasszon minket, „az bele fog bukni”.
Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.
Bélflórafixált korunk italsztárja a kombucha és a vízikefir, de otthoni elkészítésükkel még mindig bátortalanul ismerkedünk. Bár sokszor egy kategóriába sorolják őket, jelentősen különböznek: más mikrobiológiai összetétel, más alapanyagok, más ízvilág. Elkészítésük és felhasználásuk is különböző.
Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegxyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.
Amikor a vezérigazgató kiáll a nyilvánosság elé, hogy bízik a befektetők jóindulatában, akkor már tudod, hogy baj van.
444-es rendszerváltás fényfestéssel, Ace of Spadesszel, Bede-tánccal. Mi zajlik a szegedi Mick Mars téren? Az egészben kirántott medve autentikus receptje. A román utak leelőzik Ausztriát. Az egyszemélyes Bonnie és Clyde.