A rendőrség a Nemzeti Lóverseny Pályát fogja helyszínként javasolni a Pride szervezőinek a június 28-i felvonulás megtartására, írja az Index „szerkesztőségükhöz eljutott” információk alapján.
FRISSÍTÉS: A Budapesti Rendőr-főkapitányság közben cáfolta, hogy a Kincsem Parkot javasolta volna a Pride szervezőinek a felvonulásra.
A szervezők a szokásos útvonalon, az Andrássy úton tartanák meg az LMBTQ jogokért tartott felvonulást, immár 30. alkalommal. Az Index szerint a rendőrség azt írja indoklásában, hogy a Kincsem Park „kellően biztonságos, nagy, vonulni lehet rajta és garantálható, hogy gyermekek nem találkoznak a rendezvénnyel”. A lóversenypálya nem közterület, egy állami cég tulajdonában van.
Orbán Viktor február 22-én a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében üzente a Pride szervezőinek, hogy idén már „ne bajlódjanak” a felvonulás szervezésével. A gyülekezési törvény módosítása után a rendőrség elvileg megtilthat olyan gyűléseket, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.
A törvénymódosítás után két mini-Pride-ot is tartottak civilek, igaz a másodikat már a rendőrség elsőre nem akarta engedélyezni, de a Kúria szerint a rendőrségi tiltás nem volt megalapozott.
Noha több politikus, köztük Lázár János és maga a miniszterelnök is utalt arra, hogy a Pride-ot be kell tiltani, Gulyás Gergely csak annyit mondott, hogy felvonulás nincs betiltva, szerinte a Puskás Arénában meg lehetne azt tartani.
Négy civil szervezet szivárványos zászlóval, az LMBTQ-jogok melletti kiállásként vonult, engedéllyel, legálisan. Ki akarták próbálni, hogyan alkalmazza a rendőrség az új törvényt. Remélik, hogy ez hivatkozási alap lehet a jövőben.
A Kúria a rendőrséget új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.
Gulyás Gergely nem tudott magyarázatot adni arra többször felmerülő kérdésre, hogyha a szakszolgálatok Magyar Levente államtitkárt figyelmeztették ukrán titkosszolgálati kapcsolatára, akkor Magyar Péter EP-képviselőt miért nem. A nagytakarítási törvény 1 százalékos módosításáról azt mondta: ha visszamenőleges hatálya van, nem korrekt a módosítás.
Az Index dobta be, hogy a rendőrség a Kincsem Parkot ajánlotta a szervezőknek az idei Pride helyszíneként.