Pintér Sándorhoz fordult a Gyermekjogi Civil Koalíció „a Budapesti Javítóintézet igazgatójának és vezetőhelyettesének ügyében elkövetett mulasztások feltárása, és a jogsértések felett szemet hunyó személyek felelősségre vonása érdekében” (a volt igazgatót a múlt héten vették őrizetbe, a gyanú szerint állami gondozott lányokat kényszerített prostitúcióra). Az ország legnagyobb gyermekjogi hálózatának pénteken kiadott közleménye szerint az eset hatására bebizonyosodott: a gyermekvédelemben dolgozók kifogástalan életvitelének vizsgálata egyszerűen alkalmatlan azok kiszűrésére, „akiknek nincs helye a rendszerben és akikre semmilyen körülmények között sem szabadna gyermekeket bízni”.
A koalíció emlékeztet arra, amit lapunknak a szerdai Kormányinfón feltett kérdésére Gulyás Gergely miniszter megerősített: a Szőlő utcai javítóotthon igazgatója átment a kegyelmi ügy után bevezetett kifogástalan életvitel ellenőrzésnek nevezett vizsgálaton. A szervezet szerint „az ügy arra is rávilágít, milyen diszfunkcionálisan működik az a rendszer, amelynek a gyermekek védelme lenne a feladata”, és felidézik lapunk hétfői információit, amelyek szerint a javítóintézeti igazgatóval szemben évtizedek óta folyamatosan érkeztek a panaszok, bejelentések, ezek ellenére a helyén maradhatott, mi több, vezető beosztásba kerülhetett. Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja úgy fogalmazott: a bicskei ügyben elítélt személyek is átmentek volna ezen az átvilágításon, ha a javítóintézeti igazgató sem akadt fenn elsőre a rostán.
„Nemcsak az újonnan bevezetett alkalmassági vizsgálat bukott el, de megint beigazolódott, hogy nem megfelelő a gyermekbántalmazás, gyermekek elleni erőszak, visszaélés gyanúját felvető jelzések kivizsgálása sem, hiszen a sok jelzés ellenére évtizedekig pozíciójában maradhatott az igazgató” – áll a közleményben. Ahogy megírtuk: annak ellenére nevezték ki Juhász Pétert 2011-ben az intézet élére, hogy a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori igazgatója jelezte a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának, hogy ez hiba.
Gulyás Gergely szerdán azt mondta, hogy Juhász kinevezésekor egy főosztályvezető hibázott. Azóta már kiderült, hogy ez a főosztályvezető nemcsak egy átlagos kormánytisztviselő volt, hanem egykor a Fidesz csepeli polgármester-jelöltje, akivel Németh Szilárd és Orbán Viktor is fotózkodott.
A főosztályvezető az RTL-nek nyilatkozó Molnár László gyermekvédelmi szakember szerint korábban együtt dolgozott Juhász Péterrel a Makarenkó (ma már Horánszky) utcai átmeneti otthonban. Juhászról azt mondta Molnár: „Professzionális bűnözővel van dolgunk, aki megvezette az ő munkatársait, a rábízott gyerekeket, és mindannyiunkat”.
A Gyermekjogi Civil Koalíció közleménye szerint „számos nemzetközi jó gyakorlat létezik” a gyermekvédelmi intézményrendszerben dolgozók és a nevelőszülők hatékony és az emberi méltósággal összeegyeztethető átvilágítására, valamint a gyermekvédelmi dolgozókkal kapcsolatos jelzések független kivizsgálására is. Levelükben nemcsak a mostani ügy kivizsgálását kérték a belügyminisztertől, hanem azt is felajánlották, hogy igény esetén segít kidolgozni annak feltételeit, hogy ezeket hazánkban is bevezessék.
Két nőről van szó, papíron a javítóintézetben vállaltak munkát.
Főosztályvezetői hibának tartja a miniszter, hogy a Fidesz-kormányzás alatt ki lehetett nevezni a Budapesti Javítóintézet élére az igazgatót, akit most súlyos bűncselekmények gyanújával tartóztattak le. Hogy lesz-e most is politikai következmény, mint a kegyelmi ügy után? Erről is kérdeztünk a kormányinfón.
Az első átvilágítás után jutott az NVSZ olyan információ birtokába, ami alapján újra megvizsgálták az igazgatót. A Belügyminisztérium belső vizsgálatot indított, hogy megtalálja, ki végezte el a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel gyanúsított igazgatójának átvilágítását.
A múlt héten letartóztatott javítóintézeti igazgatóval kapcsolatban több jelzés is érkezett a rendőrségre korábban. Juhász Péter mindeközben 30 milliós terepjáróval járt be dolgozni, és az általa és az élettársa által a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lányok is a javítóintézetben dolgoztak, legalábbis névleg. Úgy tudjuk, az őt igazgatónak felterjesztő minisztériumi főosztályvezetőt figyelmeztették vele kapcsolatban, mégis kinevezték.