Fico szerint jó példa Üzbegisztán, Szlovákiában sem kéne annyi politikai párt

külföld

„Ha száz politikai párt van, az nem versenyképes. Ha egy kormány négy politikai egységből áll, az nem versenyképes” – mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök Üzbegisztánban. A kormányfő szerint érdemes inspirálódni a másfajta berendezkedésű rendszerekből, mert azok szerinte gazdaságilag hatékonyabbak, írja az Új Szó.

Fotó: OFFICE OF PRESIDENT OF UZBEKISTA/Anadolu via AFP

Az országban egyébként öt párt került be a parlamentbe, de az EBESZ választásokat ellenőrző irodájának elemzése szerint mind az öt párt a kormányt támogatja, a 2024-es választásokon pedig a választóknak nem volt esélyük ellenvéleményt megfogalmazni a hatalommal szemben, mivel a valódi ellenzéket az országban ellehetetlenítették az indulástól.

Fico szerint Üzbegisztán „olyan ország, amely egy erős, bölcs és művelt elnökre épül. Arról beszélek, hogy Szlovákiában szabad, demokratikus parlamenti választást kell tartani, és úgy kell megváltoztatni a rendszert, hogy csökkentsük a politikai pártok számát”. Fico szerint a jelenlegi politikai rendszerben nincs meg az a folyamatosság, ami az állam irányításához szükséges volna.

Fico szerint „ha Európa továbbra is befelé fordul, ha úgy érezzük, hogy nekünk kell kioktatni másokat, egyszer csak azon kapjuk majd magunkat, hogy a sor végén állunk. Ezért ha hatékonyabban akarunk működni, a politikai rendszer megváltoztatására van szükség”.

Fico gratulált Üzbegisztánnak a jelenlegi elnök, Savkat Mirzijojev vezetése alatt elért eredményeihez. Természetesen Fico most is csak Orbán Viktor nyomában lohol, a magyar miniszterelnök ugyanis májusban nemcsak Mirizihohev elnököt hanem a Türk Államok Szervezetének minden tagjának elnökét látta vendégül Budapesten.

Kapcsolódó cikkek