Vitézy Dávid pünkösd hétfőn kiposztolta, hogy Lázár János szóbeli utasítására úgy próbálják eltüntetni a legkínosabb késéseket a MÁV-nál, hogy ha egy járat nagy késéssel indul eleve, akkor az appban egyszerűen nem írják ki, mikor indult el.
Ez annyira vadul hangzott, hogy az erről szóló cikkben megkértem a konkrétan megemlített 3 pünkösdi balatoni járat utasait, hogy írják meg, mit tapasztalnak a valóságban.
Hamar kiderült, hogy Vitézy igazat írt: olvasónk, M. megírta, hogy az információs rendszerekből eltüntetett IC864 75 perces késéssel távozott Balatonmáriafürdőről. Azt A. írta meg, hogy ugyanez a vonat Szemesre 73 perces késéssel futott be. Volt egy peches olvasónk, András, aki a Déliből egészen a járat végállomásáig utazott, és elmondása szerint „cirka 80 perces késéssel futott be Keszthelyre.”
Cikkünk megírásáig András kompenzációt nem kapott, de a jegyét nem appban, hanem az Elvirán keresztül vette. Ez a vonat a valóságban 70 perces késéssel indult el a Déliből, csak ezt a számot nem engedték megjeleníteni az applikációban.
Azt azóta tudtam meg, hogy András két okból sem jutott - eddig legalábbis - a pénzéhez. Ott volt ugye az, amire Vitézy hívta fel a figyelmet, hogy eleve eltitkolták az appban a késést. De mint kiderült, azt a járatot át is számozták.
A késések körüli ködösítés másik módszerét az érthetőség kedvéért átszámozásos csalásnak neveztem el. Ha egy járat nagy késéssel indul XXX járatszámmal, de útközben átszámozzák, akkor ezek az alternatív vonatszámok az EMIG nevű, nem a nagyközönségnek szánt rendszeren kívül nem látszanak sehol, egyik vonatinformációs rendszerben sem, és ezekre nem jár a késésbiztosítás, sem az appon keresztül, sem a pénztárakban. Azért sem, mert ezek a járatok az átszámozás után formailag új járatnak számítanak, ami már nem késik, vagy nem annyit.
A 444 tudomása szerint pünkösd hétfőn a következő balatoni járatokat többszörösen átszámozták:
Az eredetileg 19704-es számú Kék Hullám 3 vonatszám alatt közlekedett a táv 3 különböző szakaszán (19704, 11486, 11904 - Budapest-Déli - Székesfehérvár; Székesfehérvár - Balatonfüred; Balatonfüred - Tapolca), vagyis a legvégén még csavartak rajta egyet, és Füred és Badacsontomaj között 11994-es szám alatt gurult, hogy onnan pótlóbusz menjen tovább, így összesen 4 számot viselt a Nagy Kaland során.
A papíron 19714-es Vízipók, 3 vonatszámban ment le Balatonfüredre, ez 11184 lett Fehérvárig, aztán ott átvariálták még egyszer, és 11974 lett belőle.
A 864-es IC-ből pedig 11864-es számú lett, mert mint említettük, 70 perc késéssel indult a Déliből.
A késési biztosítással való trükközés másfajta módszerét tapasztalta meg olvasónk, Róbert. Ő még szombaton délelőtt utazott a Kék Hullámmal Badacsonytomajba. A szerelvény 11.56 helyett 12:30-kor, tehát több mint fél óra késéssel futott be. Csakhogy a MÁV-app közben kreatív módon működött: 18 perc után egyszerűen nem nőtt a jelzett késési idő. Róbert annyit tudott tenni, hogy 12:31-kor lefotózta a telefonjával az akkor még mindig a tomaji állomáson álló vonatot, majd panaszos levelet írt a MÁV ügyfélszolgálatára. A levél sorsát követni fogjuk!
Bár Vitézy posztjának lényegi állítása az volt, hogy a MÁV egyszerűen kiradírozza az appjából a kínosabb késéseket, ennek olyan mellékes következménye is volt, hogy aki ilyen szellemvonat utasa, az nem kaphatja vissza még a jegyár felét sem. De úgy tűnik, hogy a cég a botrány ezen részét most megpróbálja elsikálni. Olvasónk, Anna a hétfőn elvileg 11:05-kor induló Kék Hullámon ült, ami „végül buszként ért be Tapolcára háromnegyed négy körül." Anna elmondása szerint "indoklás, felvilágosítás nem volt, csak tanácstalanság a jegykezelők részéről, szinte sajnálni lehetett őket."
De Anna appon vett jegyének felét kedden reggel visszatérítették.
Ezt jelezhette előre a MÁV hétfő délutáni reakciója Vitézy állításaira, amiben az volt a vicces-feltűnő, hogy azt részét még csak tagadni sem próbálták, hogy az eleve nagyot késő járatok esetében az appból eltüntették az indulási időket. A MÁV ugyanis ezt a közleményt adta ki:
„Hazugság! Abból is a vasutasokat sértőbb fajta. A vonatok átszámozása (amire egyébként ma mindösszesen 3 járat esetében került sor, az ilyen esetekben bevett gyakorlatnak megfelelően) semmilyen módon nem befolyásolja a késési statisztikát, és így a késési biztosítást sem. Minden 20 percnél többet késő vonat, és minden egyes elmaradó, kényszerűségből törölt vagy átszámozott vonat esetén is érvényes a kompenzáció: kérdés nélkül visszajár a jegyár 50%-a. Most is! Rendkívül szomorúnak tartjuk, hogy a politikai támadások most már a munkájukat végző vasutasokat is elérték. Minden késést sajnálunk, minden késésért bocsánatot kérünk az utasoktól, és egyetlen késést sem „eldugni” igyekszünk, hanem megszüntetni. Kérjük a politikusokat, hogy legalább vonatszámokból ne csináljanak politikát. Nincs bennük.”
A Lázár-féle késéseltüntetés egyik gyakorlati következménye, hogy aki nem tud a turpisságról, és az appban azt látja, hogy időben elindult és késés nélkül hasít a járata, az az állomáson hiába várva adott esetben joggal érezheti úgy, hogy egyszerűen eltűnt a vonat. Ez történt Ferenccel, aki ráadásul vasútmániás vasútmodellező. Lázár János neki pünkösd hétfőn, Bohumil Hrabal-novellába illő körülmények között tanította meg, hogy jobb, ha marad a terepasztalnál. Ferenc barátunk Balatonfenyvesről utazott volna Keszthelyre, ráadásul kerékpárral, amit akkor még súlyosbító tényezőnek érzett, de később ez mentette meg őt. A vonat 12:43-kor érkezett volna meg Fenyvesre, az app szerint nem késett, ám mégsem jött meg. Se akkor, se fél óra múlva. Ferenc ezen a ponton megkérdezte a jegyárust, hogy hol a vonat.
„Viccesnek is nevezhetném a rácsodálkozását, hogy hát tényleg, a vonat kimaradt! Nézegette, keresgette de minden kísérletre azt a választ kapta, hogy nincs arról a vonatról információ. Őszintén elhittem, hogy ilyet még nem látott.”
Jó kis jelenet lehetett élőben! Ferenc persze bőszen nézegette az appot, de az applikáció „faarccal közölte” olvasónkkal, hogy ez a vonat elment, keressen másikat ha utazni akar.
Ez volt Ferenc úgynevezett Vitézy-pillanata:
„Nézegettem én is a vonatokat a térképen, de ez tényleg nem látszott! Vitézynek igaza van, futó gondolatként nekem is megfordult a fejemben, hogy az appot módosíthatták a késések miatt, de nem gondoltam, hogy ilyen lehet. Lehet.”
De még nincs vége a mikrosztorinak! A befejezése ugyanis a rossz indulás ellenére minden szempontból pozitív lett, bár ehhez Lázár Jánosnak már nem volt köze:
„Mindegy, jó erőben vagyok - a kerékpár átvitt Keszthelyre.”
Ferenc sztorija egyébként nemcsak terméketlen átkozódásra ad lehetőséget, de megoldást is kínál a 444 összes vasúthasználó olvasójának. Tanácsunk - L.J. ajánlásával - :
Ez a fenti mondat tökéletes lett volna a cikk zárópoénjának, annak is volt száma, de az Élet és Lázár kézen fogva húzták át a számításaimat. Szintén Vitézy posztolta ki ugyanis kedden reggel, hogy éppen most indított plakátkampányt a MÁV
AZ UTAZÁS NE CSAK OLCSÓBB LEGYEN, DE JOBB IS.
szlogennel. A kampány Lázár és a MÁV 10 azon vállalását reklámozza, amelyek közül több már ezen a kampányindítás előtti pünkösdi hétvégén elhullott a Fideszes Valósággal szembesülve.