Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeivel, híreivel, hasonlóakkal. A legfontosabb persze, hogy az éjszaka folyamán Izrael nagyszabású támadást indított Irán ellen, a fejleményeket természetesen a nap folyamán követni fogjuk.
Ajánljuk emellett még négy anyagunkat, ezeket:
Akad többféle hírlevelünk is, itt lehet rájuk feliratkozni.
Csütörtök este Orbán Viktor a Harcosok klubja tagjainak tartott videós eligazítást, ahol a sunyi, komcsi Tiszáról beszélt, illetve arról, hogy bele kell állni a vitákba és helyzetekbe. Ehhez képest amikor az esemény után kérdezni szerettünk volna az utcára kilépő miniszterelnöktől, szó nélkül továbbsétált. Ugyanígy nem állt érdemben velünk szóba Szijjártó Péter sem csütörtökön egy másik eseményen.
Szerdán derült ki, hogy a szuverenitáskérdésekben máskor annyira eltökéltnek mutatkozó kormány magánkezekbe szervezné ki a védelmi ipar legértékesebb vállalatait, ezért megírtuk, hogy a szektor még csak felfutóban van, de már a tavalyi adatok alapján is hatalmas üzlet hullhat Jászai Gellérték ölébe.
Csütörtök reggel írta meg a Direkt36, hogy még a magyar elhárítás is nemzetbiztonsági kockázatnak tartja a kormánypropagandista Georg Spöttlét az orosz titkosszolgálati kapcsolatai miatt. Szijjártó Péter kedvenc podcastere nemrég épp a 444 stábjának beszélt arról, hogy nincsenek is orosz kapcsolatai, a csütörtöki cikkre pedig többek között azt reagálta, hogy faszság, gáz, hülyeség, de cáfolni nem cáfolt semmit. Közben a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Válasz Online-t támadja, amiért interjút mertek készíteni Zelenszkijjel, válaszul a lap részletesen összeszedte, mi mindenben csúsztattak és ferdítettek Láncziék.
A Tisza programfelelősét, Zelcsényi Mikóst egy 2017-es verseny szervezése kapcsán jelentették fel még hat évvel ezelőtt. Arról nincs hír, hogy az ügy – valószínűsíthetően – fő haszonélvezője, Orbán fogorvosa is meg lenne gyanúsítva. Hat évig nem volt érdemi nyomozás, most azonban eszébe jutott a NAV-nak beidézni a tiszás háttérembert. Írtunk arról is, hogy a Magyar Nemzet olyan ügyetlenül gyalázkodott, hogy lesorosozta Varga Juditot és a KESMA egyik volt vezetőjét, Magyar pedig lecsapta a labdát.
Megírtuk, hogy Ruszin-Szendi Romulusz állítja, nem kapott figyelmeztetést a honvédelmi minisztertől, valamint hogy magyar atombombáról álmodozik a Miniszterelnökség támogatásából megjelenő kerületi lap, és belefutottunk abba, ahogy Schmidt Mária éttermében egyeztetett Ungár Péterrel a miniszterelnök megbízottja.
Átlagos napok a NER-ben felütésű rovatunkban beszámoltunk arról is, hogy
Lázár János közben arról beszélt, hogy szerinte aki őt akarja ütni, az állandóan a vasutasokat és a buszosokat találja el. És ha már vasutasok: hír volt tegnap, hogy legalább 18 millió forint megy majd el a hétvégi káosz után a kárpótlásokra, ami miatt át fogják nézni az összes sorompóberendezést, és kaptunk egy videót arról is, ahogy nyitott ajtóval, 120 kilométer/órával robogott a sebesvonat Budapesttől Székesfehérvárig.
Csütörtökön súlyos repülőgépbaleset történt Indiában: a Londonba induló gép a reptér közelében zuhant bele egy orvosi egyetemi épületbe, a gépről 241 utas meghalt, csak egyetlen brit férfi érte túl a becsapódást.
Prágában, egy biztonságpolitikai fórumon hallgattuk meg Orbán Balázst, aki brüsszelezett, és Zelenszkijt, aki arról beszélt, hogy az egymillió orosz áldozat is mutatja, Putyinéknak nem érték az emberélet, és bármire képesek. Az ukrán elnök szerint amúgy ha az oroszokon múlna, egészen a román határig mennének. Oroszországban közben az egyik utolsó ellenzéki politikus is házi őrizetbe került, míg az ukránok ezúttal egy Moszkva közelében lévő üzemet támadtak drónokkal.
Hír volt még, hogy
és írtunk arról is, hogy a volt német egészségügyi miniszter szomorú, mert utódja megvonta tőle az engedélyt, amivel pingpongozhatott a minisztérium alagsorában.
Wilson az egyetemes poptörténelem egyik legnagyobb művésze volt.
A moncsicsi-reneszánsz volt a Tyúkól témája.
Nukleáris létesítményeket és katonai célpontokat támadtak, de az iráni média jelentett robbanást teheráni lakóövezetből is.
Egy titkosnak szánt felvételen a Tiszát ekézte, küzdelmet kért a híveitől, aztán kilépett az utcára.
A magyar állam az elmúlt években rengeteg pénzt költött arra, hogy újjáélessze az ország védelmi iparát. Most ennek felfutóban lévő nagy részét szervezi ki magántulajdonba a kormány.
Zelcsényi Mikóst egy 2017-es verseny szervezése kapcsán jelentették fel még hat évvel ezelőtt. Arról nincs hír, hogy az ügy – valószínűsíthetően – fő haszonélvezője, Orbán fogorvosa is meg lenne gyanúsítva. Hat évig nem volt érdemi nyomozás, most azonban eszébe jutott a NAV-nak beidézni a tiszás háttérembert.
A Beach Boys élén ő volt a kaliforniai álom zeneszerzője, majd a popzenét a szórakoztatóipar szorításából kiszabadítva megmutatta, hogy annak eszközeivel ugyanolyan örökérvényű, az emberi lét teljességét bemutató műalkotásokat lehet létrehozni, mint nagyobb múltú művészeti ágakban.
A kérdező Menczer Tamás volt.
A Direkt36 azt írta, Spöttle orosz titkosszolgálati kapcsolatai miatt akadt fenn a nemzetbiztonsági átvilágításon a diplomataképzésére jelentkező közeli hozzátartozója.
A magyar elhárítás feltárta, milyen orosz titkosszolgálati kapcsolatai vannak Georg Spöttlének, akinek a magyar kormányban is magas szinten vannak ismerősei.
A most gyanúba keveredett szakértőt még a budapesti Trump-bulin kérdeztük arról, hogy az oroszok miatt kellett-e visszavonulnia.
Egy szóval sem cáfolta, hogy kapcsolatban állna az orosz titkosszolgálattal.
Az állami szervezet az után ment neki a lapnak, hogy interjút készítettek Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A lesorosistázott magyar ügyvédi iroda egyik tulajdonosa nem más, mint a fideszes propagandaholding, a KESMA egykori jogi igazgatója.
A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság múlt heti ülése után beszél arról egy államtitkár és Kósa Lajos bizottsági elnök, hogy a miniszternek gyanús volt a vezérkari főnök viselkedése, ezért írásban utasította, hogy nem térhet el a mandátumától.
Jogos orosz nemzetegyesítő háborúról ír a közpénzekkel kitömött, az újság megjelenését a Miniszterelnökségnek megköszönő „civil" szervezet vezetője, aki szerint az EU-ban sincs maradásunk.
Ismétlődő eltévedés.
Beavatkozás lenne a külpolitikába, ha felülbírálnák Szijjártó Péter elutasító döntését, véli az AB.
Az MCC elhasalna a nagytakarítási törvény alapján (mármint ha Lánczi Tamás cenzúrahivatala nem arra lenne kitalálva, hogy a kormánnyal szemben kritikus hangokat elfojtsa).
A diákok jutalma: egy kétszáz méteres séta és előadás a hulladékkezelésről.
A rezsibiztos „elkötelezett a magyar borászati, gasztronómia hagyományainak ápolása” mellett, már van hozzá alapítványa és kastélynak beillő Bortemploma is.
Az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás indult.
Közölte azt is, hogy plusz pénzt adnak a MÁV-csoport munkavállalóinak.
A június 1-én bevezetett visszatérési rendszerben az állami vasúttársaság eddig 36 millió forint feletti összeget fizetett ki késési biztosításként.
„Karbantartási és üzemeltetési auditot” végez a Siemens, hogy kiderüljön mi okozta a hétvégi problémát.
A MÁV szerint azért nyílt ki az ajtó, mert egy ismeretlen személy a vésznyitó meghúzásával megszüntette az ajtó rögzítését
Az Air India menetrendszerinti járata kevéssel a felszállás után zuhant le, a repülőtér közvetlen közelébe.
A helyszíni beszámolók szerint a menzán tartózkodók jórészt túlélték ugyan magát a becsapódást, a többségük ki is tudott menekülni az épületből, ami szerencsére nem omlott össze, de 10-15 ember odabent rekedt a hirtelen kitörő tűzvész miatt, a halottak közülük kerültek ki.
Tud beszélni, még a beszállókártyáját is meg tudta mutatni. További túlélők is lehetnek.
Orbán Balázs képviselte a magyar kormányt Prágában, ahol a transzatlanti kapcsolatokról vitázott a biztonságpolitikai konferencián, és arról beszélt, Brüsszel fordítva megy az autópályán. Ezzel azonban nem mindenki értett egyet a jelenlévők közül.
Az ukrán elnök a prágai biztonságpolitikai konferencián mondott beszédet, pont aznap, amikor az ukránok szerint az orosz veszteséglista elérte az egymilliót. Egyetértettek Petr Pavel cseh elnökkel abban, hogy a szankciókat szigorúbban kell alkalmazni.
Odessza elfoglalása után.
Lev Sloszberget az orosz hadsereg „lejáratásával” vádolták meg.
Ahol főleg csúcstechnológiás fegyverekhez szükséges alaplapokat gyártanak.
Három 19 éves lengyel férfit tartóztattak le. A szélsőjobboldali fiatalok iskolát, LMBTQ-jogegyenlőségért demonstrálókat és zarándokokat támadtak volna.
122 milliónál is több ember él az otthonából elűzve. Több mint tíz éve folyamatosan emelkedik a menekültek száma.
Úgy látják, hogy a világ egyik leggazdagabb embere a városvezetés támogatásával degradálja Velencét a világraszóló esküvője hátterévé.
Karl Lauterbach nem érti a döntést, mert szerinte senkit sem zavart az alagsorban.
Mi végre ez a nagy lelkesedés? Megértünk a pusztulásra?