• Ámosz Jadlin az izraeli katonai hírszerzés vezetője volt, része volt az iraki és a szíriai atomreaktorok elleni támadásokban.
• Jadlin a prágai GLOBSEC konferencián beszélt az Irán ellen pénteken indított izraeli katonai akcióról.
• Elmondta, miért most támadtak, és hogy milyen mederben folytatódhat tovább a konfliktus, valamint hogyan reagálhatnak rá a régió további országai. De hogy hová fog kifutni, arra ő sem tudja a választ.

Egy biztonságpolitikával is foglalkozó nemzetközi fórumot nem érhet váratlanul semmilyen krízishelyzet, így a GLOBSEC-en is még aznap rögtönözni tudtak egy panelbeszélgetést arról, hogy Izrael csütörtökre virradóra megtámadta Iránt.

A konferencián részt vett ugyanis Ámosz Jadlin (Amos Yadlin) nyugalmazott vezérőrnagy, az izraeli katonai hírszerzés (Aman) volt vezetője és az izraeli hadsereg washingtoni katonai attaséja, akivel John R. Allen tábornok, az Egyesült Államok afganisztáni haderőinek korábbi parancsnoka beszélgetett.

Jadlin vadászpilótaként részt vett az Osirak iraki atomreaktor elleni 1981-es támadásban, majd már az Aman vezetőjeként fontos szerepe volt 2007-ben egy szíriai reaktor megsemmisítésében is, tehát a mostani izraeli akcióhoz hasonló műveleteket is irányított.Ezek alapján nem meglepő, hogy nem a mérsékeltebb, óvatosabb megközelítés híve, viszont elég sokat elárult az izraeli hadvezetés gondolkodásáról.

Jadlin vissza is utalt az Osirak elleni akcióra, hiszen akkor született meg a Begin-doktrína, vagyis Izrael azon külpolitikai elve, amely szerint preventív katonai csapással akadályozza meg, hogy ellenséges államok nukleáris fegyverekhez jussanak. Menachem Begin miniszterelnök 1981-ben deklarálta ezt az elvet, és a mostani támadás a harmadik alkalom, hogy Izrael alkalmazta ezt, az iraki és a szíriai akciók után.

Bár az iráni nukleáris létesítmények elleni csapás lehetősége régóta napirenden van, a mostani események egyértelműen 2023. október 7-ére vezethetők vissza, mondta Jadlin, aki „hírszerzési, műveleti és vezetési kudarcnak” nevezte a Hamász terrortámadását.

Az is kudarc volt szerinte, hogy utána Izraeli hosszú hónapokig tartó háborúba bonyolódott (a tavaly nyárig tartó első szakaszt nevezte így), hiszen az izraeli katonai doktrína a gyors, rövid lefolyású háborúkra épül. Azt mondta, Izrael akkor ragadta vissza a kezdeményezést, amikor megsemmisítő csapást mért a Hezbollahra, ám az Irán elleni támadás sokkal nagyobb eredmény, hiszen 1500-2000 kilométerre lévő célpontokról van szó.

Mivel Irán a különféle proxy milíciák segítségével több fronton is támadni tudta Izraelt, egyértelmű volt szerinte, hogy a Közel-Kelet problémáinak gyökere Irán.

„Az irániak okosak, kifinomultak, tanultak, és a nukleáris programjuk is lenyűgöző. Tanultak 1981-ból, 2007-ből, Kadhafi esetéből, és nem egyetlen reaktort építettek, hanem különféle nukleáris létesítmények óriási, az egész országban szétszórt hálózatát”

– mondta Jadlin, hozzátéve, hogy épp ezért időbe fog telni, amíg ezt teljesen fel nem számolják, de az első támadások szerinte nagyon eredményesek voltak. Főleg, hogy a támadás nemcsak a nukleáris programra korlátozódott, hanem az iráni hadvezetés lefejezésére is irányult. Nagy különbség azonban a korábbi hasonló akciókhoz képest, hogy sem Irak, sem Szíria nem reagált rájuk, Irán azonban tizenöt éve készül erre, hatalmas rakétaarzenált halmozott fel, és várható is, hogy válaszolni fognak, noha Irán csapásmérő képességét is meggyengítették a csütörtöki támadások.

A perzsa állam óaz utóbbi években felgyorsította nukleáris programját, láthatóan ki akarta használni, hogy az Egyesült Államok figyelme egyre inkább a csendes-óceáni térségre és Tajvanra irányul, miközben az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokkal időhúzásra játszott. Arról is beszélt, hogy szerinte Netanjahu zöld jelzést kapott Trumptól, akivel az izraeli miniszterelnök egy órával a támadások kezdete előtt beszélt telefonon.

Ami a háború további lefolyását illeti, Jadlin négy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel:

• az egyik egy izraeli-iráni háború, további résztvevők nélkül;
• a másodikban Irán elköveti azt a hibát, hogy amerikai célpontokat is támad, és ezzel belerángatja az USA-t is a konfliktusba;
• a harmadikban az ENSZ Biztonsági Tanácsa azonnali tűzszünetre hívja fel a feleket, amit Kína és Oroszország sem vétóznak meg, így újrakezdődhetnek a tárgyalások Iránnal, akiknek már jóval gyengébb lapjaik lesznek;
• és végül a negyedik a legvalószínűtlenebb, ebben Kína és Oroszország úgy döntenek, támogatják Iránt, és ezzel a háború globális konfliktussá szélesedik.

Arról is beszélt, hogy 2010-ben merült fel először komolyabban egy Irán elleni támadás lehetősége, amikor még ő vezette a katonai hírszerzést, de akkor az izraeli haderő nem állt készen erre. Most viszont megfelelő volt az időzítés szerinte – talán most volt utoljára lehetősége Izraelnek arra, hogy lecsapjon az iráni atomprogramra.

A többi közel-keleti ország reakciójáról szólva négy táborra osztotta a térséget: az első Irán és szövetségesei, mely tábor mára erősen meggyengült; a második a pragmatikus arab országok csoportja (Szaúd-Arábia, Egyiptom, Arab Emírségek, Jordánia), akik többségükben már békét kötöttek Izraellel; a harmadik a “Muszlim testvériség”, azaz Törökország, Katar és a Hamász, míg a negyedik a dzsihádista terrorszervezetek, mint az ISIS és az Al-Kaida.

Bár a pragmatikus arab országok el fogják ítélni a támadást, szerintem titokban nagyon örülnek

– mondta Jadlin, hozzátéve, hogy ezeknek az országoknak Irán az ellensége is. Ami Törökországot illeti, ugyan a viszonya Izraellel nagyon nem baráti, de még mindig van diplomáciai kapcsolat, és Törökország a NATO tagja is. „ Erdoğan ugyan komoly probléma, de senki sem él örökké, és az is biztos, hogy Törökország nem indít nukleáris programot azért, hogy megsemmisítse Izraelt” – mondta, hozzátéve, hogy Törökországnak is vannak konfliktusai Iránnal, például Szíriában, ezért szerinte a török elnök sem lesz szomorú az izraeli csapások miatt.

Jadlin aztán másnap is részt vett egy panelbeszélgetésen, akkor külön kitért rá, hogy nem rezsimváltást célozza az izraeli támadás, ugyanakkor beszélgetőpartnerei (egy brit diplomata, illetve egy emírségekbeli és egy szaúdi politológus) közül többen is kifejezték aggodalmaikat, amiért senki se tudhatja, hová fog kifutni a háború (erről egyébként ő se nagyon beszélt, legalábbis nem minden forgatókönyv számol gyors lezárással), és senki sem szeretne zavart a térségben.

Abban egyetértettek, hogy Irán valóban fenyegetést jelent mindenkire nézve a Közel-Keleten, ám a mostani háborús helyzet is fenyegető szerintük. (Egy korábbi beszélgetésben pedig Anvar Gargas, az Arab Emirátusok egykori külügyminisztere kritikusnak nevezte a most kialakult helyzetet: a háborúnak saját logikája van, és senki sem tudja, hová fog kilyukadni, ezért nagyon veszélyes a mostani szituáció.)

Bár a panelbeszélgetés eredeti témája a palesztin helyzet lett volna, érthetően az izraeli-iráni háború került a középpontba, de később Gáza is szóba került, amelyről elmondta egyrészt a hivatalos izraeli álláspontot arról, hogy nem Izrael támadott először, hanem 2023. október 7-én a Hamász, de azt is hozzátette, hogy ő maga többször is bírálta Netanjahut, amiért nem fejezte be a gázai háborút már hónapokkal ezelőtt.

Szerinte a miniszterelnök politikai okokból nem akarja befejezni a háborút Gázában, mert a kormánya már elvesztette a választók bizalmát. Az Irán elleni háborúról ugyanakkor azt mondta, az nem politikai okokból indult, a kettőnek semmi köze egymáshoz. Végezetül azzal a közönségből kapott kérdéssel is egyetértett, hogy az izraeli demokrácia veszélyben van:

„Vigyáznunk kell, hogy Izrael ne sodródjon magyar vagy török típusú autoriter rendszerbe.”