Naponta 225 millió forintot szavaztak meg maguknak a NER legnagyobbjai

ÉLET

Az év ezen időszaka rendre lehetőséget teremt arra, hogy bepillantást nyerjünk, hogyan is üzletelnek, gazdálkodnak a NER legnagyobb szereplői. Most pedig különösen izgalmasak lehetnek ezek az éves beszámolók, hiszen a magyar gazdaság egyáltalán nincs túl jó állapotban. A kormány már az orosz-ukrán háború kitörése óta türelmetlenül várja, hogy ismét szárnyra kapjon a gazdaság, ám Orbánék optimizmusának fokozódásával ellentétben, mintha minden csak egyre rosszabbul alakulna. Például a repülőrajttal induló fantasztikus évből masszív földbeállás lett idén. Mindeközben a gazdaság legkiemelkedőbb, és Orbán Viktorhoz legközelebb álló kegyeltjei egyáltalán nem panaszkodhatnak. Cégbirodalmuk ugyanis rendületlenül robogott előre, ezzel nagyon komoly pénzekhez juttatva a szerencsés NER-lovagokat.

Azt már tudjuk, hogy Mészáros Lőrinc a tavalyi év után legalább 35 milliárd forintot szavazott meg saját magának osztalékként, és az is összesítettem már, hogy az üzleti életben aktív Orbán rokonok is több mint 2 milliárd forinttal gyarapíthatták vagyonukat. Persze ez javarészt a legrutinosabb, sokéves tapasztalattal rendelkező Orbán Győzőnek, a miniszterelnök apjának köszönhető, aki 1,3 milliárd forint osztalékot vett ki bányacégéből.

Illusztráció: Kiss Bence/444

A 2010 óta létrejött Nemzeti Együttműködés Rendszerének azonban nem csak Mészáros Lőrinc a prominens tagja, rajta kívül is vannak még nagy nevek. Nekik a kapcsolati hálójuk és a beágyazottságuk miatt nem igazán kell aggódniuk sem a cégeik, sem pedig saját anyagi helyzetük miatt. Erre lehet következtetni legalábbis a tavalyi évről szóló beszámolókból, amelyek szerint egy-két kisebb botlástól – néhány milliós veszteségtől – eltekintve hiba nélkül teljesítettek a NER-lovagok közvetlen tulajdonban lévő cégei.

De kik is a legnagyobb NER-lovagok?

Mészáros Lőrinc mellett Orbán Viktor kötélbarátja, Garancsi István is ide tartozik. Fő profilja neki is az építőipar, de mellette a Fehérvár focicsapat tulajdonosa még a cikk írásának pillanatában, kaszinótulajdonos, és hozzá köthető az online kasszák kiszolgálása is. 221 milliárdos vagyonával a 10. leggazdagabb magyar. Szíjj László eleinte Mészáros üzlettársaként lett ismert, majd az útépítések királyává avanzsált. Természetesen hozzá is köthető focicsapat a Diósgyőr képében. 370 milliárdos vagyonával a 6. leggazdagabb. Balázs Attila, Tiborcz István üzlettársa, nem meglepő módon szintén főként az építőiparban tevékenykedik. Zászlóshajó cége, a Bayer Construct, az MTK fő szponzora, tavaly pedig megvette második magángépét is. A 100 Leggazdagabb című kiadvány 41 milliárd forintra becsülte, amivel a lista 62. helyén állt.

Szíjj László BL-döntőről hazafelé jövet, Ferihegy 2024. június 02.
Fotó: Kristóf Balázs/444

Balásy Gyula leginkább a kék plakátokkal alapozta meg karrierjét és beágyazottságát a reklámpiacon. A kormánypropaganda legfőbb segítőjeként mára milliárdossá vált, 79 milliárdos becsült vagyonával a 34. leggazdagabb magyar, az idei Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 26. legbefolyásosabb embere. Végül pedig Paár Attila, az építő- és szállodaiparban, az ingatlanfejlesztésben és az oktatásban is érdekelt vállalkozó. Zászlóshajó cége, amely rendre jól szerepelt az állami közbeszerzéseken, a West Hungária Bau Kft. Beágyazottsága ellenére év elején egyébként épp arra panaszkodott, hogy a csökkenő állami megrendelésekkel párhuzamosan élesebb lett a verseny az építőiparban, ezek hatását azért már ő is megérzi.

Ebbe az összesítésbe bevettem volna még Matolcsy Ádámot, Száraz Istvánt, Somlai Bálintot is, viszont vagy nem jött még le a cégeik beszámolója, vagy pedig egy forint osztalékot nem fizettek ki maguknak.

Balásy Gyula, a Lounge-csoport tulajdonosa és vezetője
Fotó: Németh Dániel/444

Ez a hat szereplő összesen 61 céget birtokol közvetlenül, ahol saját névvel szerepelnek tulajdonosként. Ezek azok az érdekeltségek ugyanis, ahonnan a kivett osztalék valóban a vállalkozó saját bankszámlájára kerülhet. Persze, van még csavar a történetben, hiszen hiába van egy elfogadott határozat, döntés az osztalék mértékéről és kifizetéséről, ettől a szabályok szerint később vissza lehet lépni. Dönthetnek úgy a tulajdonosok, hogy mégsem vesznek ki osztalékot. Hogy ilyen történt-e a cikkben szereplők esetében, arra majd csak egy év múlva kaphatunk választ, az idei beszámolókból.

Egy napra annyi pénz jut, amennyit Rogán kapott 2023-ban találmányhasznosítási díjként

Ugyan Rogán Antal találmányhasznosítási díja is elképesztő mértékű, valójában a NER legfelsőbb szintjén ez szinte aprópénz. Ami ugyanis Rogánnak egy évre jut, a NER csúcsán egy napi pénznek felel meg.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Orbán szerint a magyar iparral nincsen semmi baj, 2025-ben fantasztikus év vár mindannyiunkra

A kormány új gazdaságpolitikai vízióit ismertette: kkv-k megsegítéséről és a munkáshitelről is beszélt.

Bódog Bálint
POLITIKA

Repülőrajt helyett földbe állás

Fantasztikus évünk lesz 2025-ben, mondta Orbán Viktor január végén. Azóta összeomlott a költségvetés, ismét Európa-bajnok a magyar infláció, az ipar ötéves, a születések száma történelmi mélyponton. És mi a helyzet az „ilyen a béke” forinttal?

Székely Sarolta, Haász János
belföld

Legalább 35 milliárd osztalékot szavazott meg magának Mészáros Lőrinc idén

Még ezen túl is beeshet pár milliárd innen-onnan.

Keller-Alánt Ákos
gazdaság

Orbán Viktor üzleti ügyekkel foglalkozó rokonai napi 800 ezer forinttal gazdagodtak

Orbán Viktor közeli családtagjai a cégeikből összesen 2,036 milliárd forintot fizettek ki maguknak.

Székely Sarolta
üzlet

Orbán Viktor apja 1,375 milliárdos osztalékot vett fel a bányacégéből

Jó üzlet a bánya: harmadával nőtt tavaly Orbán Győző legnagyobb bányacégének az árbevétele, a profit pedig 48 százalékkal.

Székely Sarolta
gazdaság

Rogán feltalálta az örök találmányhasznosítási díjat

És működik! Akár úgy is, ha a találmányért fizető cég tavaly is komplett bevételéből minden harmadik forintot a propagandaminiszternek utalta át.

Haszán Zoltán
csoda